9 Nyíl

Így kell visszatérni egy évnyi böjtölés után...

2017. december 18. 11:00 - adam_f

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság - Alexandra Palace, London (a negyedik nap értékelései)

Túl vagyunk a vébé negyedik napján, amely ismét komoly meglepetéseket hozott. Este kiesett James Wade, majd Chizzy is ment utána. Jamie Lewis mindkét mérkőzését hozta a délutáni etapban, ahogy Alan Norris és Kyle Anderson is. Melléjük pedig csatlakozott este Keegan Brown, aki egy év szünet után tért vissza a világbajnokság mezőnyébe, valamint Vincent van der Voort, aki már azon is elgondolkozott, hogy abbahagyja a játékot, ám az asszony nem engedte neki. Következzenek a győztesek nyilatkozatai a tegnapi nap után.

wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg

JAMIE LEWIS (WAL) - akinek kettőből kettő volt a vasárnapi mérleg:

600_jlewispr.jpg

"Ki tudnék ugrani most a bőrömből. Az előselejtezőben kezdtem, aztán jó barátom, Jonny (Jonny Clayton) ellen kellett játszanom. Csak reménykedni tudtam abban, hogy eljutok idáig. Nem volt valami nagy idényem, és csak a milton keynes-i selejtező maradt egyetlen esélyként, hogy kikerüljek ide, úgyhogy fogtam magam és elindultam, mert tudom, hogy játszom olyan jól, mint mindenki más. Most már egyre jobban érzem magam a színpadon, egyre több az önbizalmam és bízom a képességeimben. Öt éve vagyok a PDC-ben, szóval már nagyon ideje, hogy alkossak is valamit. Remélem, ez a hét esélyt kínál erre."

ALAN NORRIS (ENG) - aki "hidegre tette" Kim Viljanen-t:

600_norris_1.jpg

"Kim minőségi játékos. A tíz skandináv versenyből hetet megnyert ebben az évben, viszont én is elég sok tapasztalatot szereztem. Folyamatosan ott vagyok a Pro Tour versenyeken, szinte minden hónapban. Egyszer vagy kétszer biztos játszom ezekkel a srácokkal egy évben. Jól ismerem Kimet, tudom, mire képes. Nagyszerű játékos, de most nem jött össze neki. Pedig amikor már 2-0-ra ment a második szettben, azt hittem, nem lesz sanszom, ám ő megadta a lehetőséget, hogy meccsben maradjak. Ez volt a fordulópont, hiszen neki már szettnyila volt a 3-0-hoz, ám mégis vissza tudtam jönni, úgyhogy nagyon boldog vagyok."

KYLE ANDERSON (AUS) - aki nem akart kipottyanni a kosárból:

600_kanderson_1.jpg

"Amikor látod azt a vonalat, amin könnyen át-, ezzel pedig kieshetsz (én láttam), úgy gondoltam, nem szeretnék odakerülni, szóval figyelnem kellett. Viszont megvolt az a magabiztosságom, amivel túl tudtam jutni a nehézségeken. Tisztában voltam a képességeimmel, és azzal is, hogy mit tudok, csak néha a befejezéseimmel voltam bajban. A tömegek nagyon jól mennek, csak a duplákkal állok hadilábon, ha pedig nem megy a dupla, csökken az átlagom és nem tudok nyerni. Az ellenfelek azt hiszik, hogy ha nem mennek, akkor majd rendben lesznek ellenem. Viszont én most kezdem igazán érezni, hogyan kell kiszállnom, ez pedig rögvest nyomást helyez majd rájuk."

KEEGAN BROWN (ENG) - aki egy év kihagyás után győzelemmel tért vissza az AllyPally-be:

kb.jpg

"Minden jó most, egyszerűen nem találok szavakat. James a példaképem - persze Phil (Taylor) mellett -, szóval ez bámulatos. Egyre jobban ment a játék az elmúlt fél évben, hogy aztán végre ideérhessek. Csak arra gondoltam, hogy van elég időm. Nem kell rohanni, nem kell úgy dobni, mintha "forró krumplit" fogdosnék, csak relaxáltam, és tettem a dolgom. Pihentem és élveztem a pillanatot ezelőtt a nagyszerű tömeg előtt. Kedden visszamegyek dolgozni, aztán a hét hátralevő részét kikérem szabinak, hogy edzhessek, elvégre csak ez lesz a dolgom, semmi más."

VINCENT VAN DER VOORT (NED) - aki még egy esélyt adott magának, és győzelemmel ünnepelte a születésnapját:

vincent_van_der_voort_1.jpg

"Nagyon komoly és kemény munkát végeztem, de közben azért próbáltam kímélni a hátamat. Mindent megtettem, hogy visszatérhessek, és szeretnék újra visszajönni, hogy még jobban játszhassak. Egy ponton úgy gondoltam, jobb lesz abbahagyni az egészet. Edzettem folyamatosan, megtettem mindent, amit lehetett, és még a napi 4-5 óra rehabilitációt is csináltam, hogy jobban menjen a játék. Hajlandó lettem volna abbahagyni, de a feleségem azt mondta, hogy adjak még egy esélyt, mert akkor kárba vész ez a két-három év (Vincent 2014 óta küzd hátproblémákkal - a szerk.). Tavaly már tényleg ott voltam, hogy feladom, de akkor ugrott be, hogy nyitottunk egy kis dartsüzletet Hollandiában, ő (a felesége) pedig azt mondta, hogy menjek és eddzek ott. Azt mondtam, adok még két évet magamnak, s ha nem megy, akkor összecsomagolok. Ám most úgy érzem, hogy maradok még egy darabig."

IAN WHITE (ENG) - aki Cody Harris ellen csillogott az est folyamán:

600_white_1.jpg

"Tudtam, hogy Cody-val játszhatok, neki ez egy elég hosszú nap volt. Előselejtezőt játszott, és talán ott eléggé ki is dobta magát. Láttam, hogy néhány kiemelt elköszönt az est folyamán, ez pedig nekem is megfordult a fejemben, amilyen évem volt. A formám rendben volt, az eredmény viszont már kevésbé. Abban reménykedtem, hogy megfordul a szerencsém, és ez a fordulat a ma estével kezdődik el. Ma este csak tovább akartam jutni, de most már készen állok arra, hogy pénteken jól menjen a játék." 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4813508683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása