9 Nyíl

Wright bevallotta, néha kiverte a verejték

2017. december 22. 09:37 - Denis Potvin

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság - Alexandra Palace, London (a nyolcadik nap értékelései)

Peter Wright nem csak a betegségét, de a nagyon szimpatikus Diogo Portelát is legyőzte. Wright a kórházban töltötte november végét, míg Portela az első brazil volt, aki világbajnokságon szerencsét próbált. Érzelemdús találkozón végül a skót nyert, aki dicsérte ellenfelét. James Richardson volt az újabb óriásölő, nem az első és vélhetően nem is az utolsó. Devon Petersen pedig nem hazudtolta meg önmagát, ment a show és majdnem a sikerült is a bravúr, de Darren Webster hozta a papírformát.

wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg

PETER WRIGHT – aki nem csak a betegséget tudta legyőzni.

5472.jpg

„Azért valljuk meg sokszor nagyon meleg volt a helyzet, párszor kivert verejték, szóval még azért nem tartunk ott, hogy a topon lennék. Portelával egy tv-show-ban szerepeltünk egyszer együtt. Azt mondta nekem akkor, hogy megy Q-Schoolba és tessék, most meg itt van és nagyon jól játszott.”

Portela Rióból Londonba költözött azért, hogy jobb játékos váljon belőle: „Egy álmom vált valóra, nem volt a legjobb a játékom, mert az elején nagyon ideges voltam, majd a második szettben már lazábban vettem és jobban is ment. Ez most tapasztalatszerzésre kiváló volt. Az a cél, hogy minél többször jussak el a világbajnokságra és a Premier League is a cél.”

Igazán bátor szavak, de ahogy Portela a második partitól kezdve játszott, nem is egy vállalhatatlan küldetés.

JAMES RICHARDSON – aki lenullázott egy Premier League-játékost.

drmslttxcaawfem.jpg

Hatodszor játszottak egymás ellen és Huybrechts eddig ötször nyert, a 2012-es világbajnokságon a legjobb 32 között találkoztak és Huybrechts 4-1-re nyert: „2011 óta vagyok a PDC színpadán és az eddig eltelt időszakban keményen dolgoztam azért, hogy meglegyen az eredménye. Nagyon összpontosítottam és tudtam, mit kell tennem. Kim ragyogó játékos, de le kellett őt győzni és megtettem.”

DARREN WEBSTER – akit a meccs végén felkapott az ellenfele, a dél-afrikai óriás.

droqcygv4aanvu1.jpg

„Az első két legben, mint egy savanyú uborka, a második legben nyers, mint egy retek.” - mondta viccesen Webster saját játékát értékelve. „Általában mindig a következő három nyilamra koncentrálok, nem érdekel ki az ellenfél és miket dob. Én magam akarom irányítani a saját dartsomat és nem az ellenfél dobásaira reagálni. Azt hiszem azért ennél még több van bennem, nagyon jól érzem magam."

TONI ALCINAS – aki egy jó barátját, Cristo Reyest kellett legyőzni a legjobb 32-ért.

drl7bksw0aifgjn.jpg

„Nagyon örülök a győzelemnek, de csak mondjuk úgy 50 százalékban. A másik ötven százalékban kicsit boldogtalan vagyok, mert az egyik legjobb barátomat kellett legyőzni. Cristo nagyon jó barát, amikor hétvégenként Pro Tour versenyekre megyünk, utána mindig együtt maradunk, most egy kicsit szomorú vagyok, hogy ez nem lesz így.”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4813517905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása