9 Nyíl

Ma már világbajnokot is avattak a Lakeside-on

2018. január 11. 18:23 - adam_f

2018 BDO World Professional Darts Championship - Lakeside Country Club, Firmley Green (a hatodik nap délutáni összefoglalója)

Mégpedig a fiatalok körében, ahol címvédésre került sor, hiszen 2017 után ismét Hollandiába került a trófea. De láthattunk két nagyon simának mondható női negyeddöntőt, valamint egy szinte már eposzokba illő összecsapást a férfiak mezőnyéből. Úgyhogy vétek lenne kihagyni a mai nap összefoglalóját...szerintem...

logo_1.jpg

Justin van Tergouw ellenállhatatlan játékkal nyerte meg a 2018-as BDO ifjúsági darts-világbajnokság döntőjét. Ezúttal az ír Killian Heffernan ellen aratott magabiztos győzelmet úgy, hogy hátrányból fordította meg a találkozót. Heffernan kezdte jól a döntőt, és 3-1 arányban (egy 156-os outtal az elején, míg JvT egy 170-es kiszállóval tette le a névjegyét) az első szettet be is húzta, ám onnantól kezdve a holland vette át az irányítást, és iszonyatosan erős menetelésbe kezdett. A második szettet sima nullára hozta (egy 100-as csekk itt is jött), majd a harmadikban is 3-0 arányban diadalmaskodott, a negyedik szettre meg egyszerűen nem találok jelzőket. 131-es out az elején, , majd egy 132-es csekk a végén, ezzel pedig ezt a játékot is sima nullára hozta, a mérkőzést pedig 3-1 arányban nyerte, nagyon kiemelkedő átlaggal. Azt hiszem, hamarosan a PDC is jobban meg fogja ismerni ezt a fiatalembert, aki másodszor nyerte meg (ráadásul egymás után) a BDO ifjúsági vébéjét.

justin-6_preview-700x466.jpeg

JvT 2017 után 2018-ban is legyőzhetetlennek bizonyult az ifjúságiak között

jvt_hef.jpg

ifidonto.jpg

A hölgyeknél is lezajlott az első negyeddöntő, ahol Deta Hedman találkozott a holland Sharon Prins-szel. Két nagyon szoros szettet láthatott a nagyérdemű, melyek közül az elsőben öt bréket jegyezhettünk fel, hiszen Prins kezdte a szettet, de Hedman nyerte a páratlan legeket, így pedig az első szettet is. A második szettben a holland rögtön elvette Hedman kezdését, majd a harmadik legben egy parádés 138-as kiszállóval már 2-1-re vezetett. Az egyenlítés azonban már nem jött össze neki, mivel az angol behúzta a negyedik, majd az ötödik leget is, amivel a szett és a mérkőzés is az övé lett, így elsőként a Darts Szíve jutott be az elődöntőbe a nők versengésében.

dh.jpg

Deta Hedman-nek most is a helyén volt a szíve

pri-hed.jpg

noi1.jpg

Szinte epikus művekbe illő ütközetet hozott a délután harmadik találkozója, amelynek résztvevői az angol Conan Whitehead, valamint a walesi Jim Williams voltak. A két játékos nagyon odatette magát azért, hogy a nézők remekül érezzék magukat, és bátran mondhatom, el is érték a céljukat. Az első négy szettet mindenki a papírforma szerint hozta, azaz a saját kezdésüket általában behúzták. Williams a második szettet például egy 1121-es, míg Whitehead a harmadikat egy 1134-es outtal oldotta meg, szóval jól pörögtek a játékosok. Az ötödik szettben Williams elvette Whitehead kezdését és már a mérkőzésért dobhatott, ám Fehérhajú Conan nem hagyta annyiban a dolgot, hanem egy villámgyors visszabrékkel kiegyenlítette az állást, így jöhetett a mindent eldöntő hetedik játék. Az angol kezdett jobban, mivel egyből beszórt egy 117-es, majd egy 40-es kiszállót, így már a meccsért dobhatott. Ám a walesi ekkor előhúzott valahonnan egy 161-es kiszállót, ami olyannyira demoralizálta Whitehead-et, hogy onnantól kezdve nem nyert egy leget sem. Williams azonban zsinórban négyet húzott be egymás után, amivel a szettet és a mérkőzést is megnyerte, így elsőként ment be a férfiak negyeddöntőjébe a mai napon.

jim-williams1.jpg

"Ez jó mulatság, férfimunka volt..."

wil-whi_1.jpg

ferfi1.jpg

A délután utolsó találkozóján ismét a hölgyeké volt a terep, azon belül pedig a tízszeres Lakeside-bajnok Trina Gulliver, valamint a második kiemelt holland, Aileen de Graaf csaptak össze egymással. Trina pedig ezen a mérkőzésen meg is mutatta nekünk, hogy még mindig ugyanolyan jól dobja a nyilakat, mint ahogy eddig is tette. Nagyon komolyan vette a találkozót és komoly nyomás alá vette ellenfelét, aki nem bírta el ezt a pressziót, és konkrétan összeomlott a játéka. Gulliver az első szettet 3-1-re, míg a másodikat - nagyon simán - 3-0 arányban nyerte meg, amivel ő is biztosította helyét az elődöntőben, míg a msodik kiemelt de Graaf meglepetésre búcsúzott a világbajnokságtól.

tg.jpg

Így csillog még most is egy tízszeres világbajnok

gul-adg.jpg

noi2.jpg

Este folytatódik tovább a világbajnokság hatodik napja, ahol a hölgyek körében angol házirangadóra kerül sor, illetve Lorraine Winstanley is színpadra lép, míg a férfiaknál a német Michi Unterbuchner tovább folytathatja menetelését, valamint vár még ránk egy finom németalföldi rangadó is. Szóval csak annyit tudok javasolni, hogy tartsatok továbbra is velünk, mert akkor nem maradtok le semmiről sem...   

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4113566527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása