9 Nyíl

Duzza 4-1-es hátrányból felállva jutott az elődöntőbe

2018. január 12. 18:23 - matyi96

2018 BDO World Professional Darts Championship - Lakeside Country Club, Firmley Green (a férfi negyeddöntők és az első női elődöntő összefoglalója)

A negyeddöntőkhöz érkezett a lakeside-i világbajnokság férfi mezőnye, míg a női mezőny már az elődöntőknél jár. Délután, ahogy este is, három mérkőzés várta a nézőket és a BDO fanatikusokat. Scott Waites és Andy Baetens feszült egymásnak először. Egy végletekig kiélezett küzdelemben végül a rutin győzött a fiatalság felett. Természetesen a nők is szerephez jutottak délután is (és majd este is). A hölgyeknél Trina Gulliver és az egész torna alatt impozánsan játszó Anastasia Dobromyslova játszottak délután, ahol végül az orosz hölgy örülhetett.  A délután zárásaként pedig a tornagyőzelemre hajtó Glen Durrant és walesi ellenfele Jim Williams játszottak egy jó meccset. Nézzük meg mi történt ma délután.

logo_1.jpg

Scott Waites és Andy Baetens kezdte meg a napot és a férfi mezőny negyeddöntőit. A mérkőzés 5 nyert szettig tartott és annyit már most elárulok, hogy kijátszották mind a kilenc szettet. Baetens kezdte jobban a meccset, az első szettben rögtön egy sima 3-0-val jelezte Waites-nek, hogy komoly szándékai vannak. A második szettben is ugyanez volt a helyzet, már 6-0 volt a legállás tehát a két játékos között. Waites 7-0 után tudta megnyerni az első legjét. Ki gondolta volna ekkor, hogy ebből ekkora csata lesz? Az első leg megnyerése áttörést hozott Scotty játékában és sikerült egy szettet is összehoznia. Így folyt ez nagyjából 4-4-ig. A döntő szettben a rutinosabb angol kezdett jobban, sikerült breakelnie, de a belga nem adta fel. Jött egy visszavett kezdés, majd a saját leget is hozta. 2-1 volt az állás, azaz ha a következő leg a belgáé lett volna, továbbjut. Azonban a végén négy nyilat is elrontott duplára, Waites pedig köszönte szépen és ezzel együtt zsinórban három leget nyert meg, ami győzelmet hozott számára. Ha Baetens nem ijed meg a lehetőségtől most az ő nevét írhatnánk a győztesek közé, de Waites óriásit küzdve jutott az elődöntőbe. Hozzáteszem, játékban is felerősödött Scotty, tizennégy maximumot szórt és magabiztosan játszott. 

scott_waites.jpg

waites-baetens.jpg

Ekkor kerültek főszerepbe a nők. Érkezett a Lakeside legenda Trina Gulliver és a tegnap Winstanley-t verő Anastasia Dobromyslova. A meccset az orosz hölgy kezdte. Egészen izgalmasra sikeredett az első szett. Dobromyslova hozta az első leget, majd jött két Gulliver által nyert parti. Dobromyslova kiegyenlített és a döntő legben is ő bizonyult jobbnak, ugyanis Trina nem dobta meg a 95-ös kiszállóját a végén. Bosszankodhat Gulliver, ugyanis a következő szettben esélye sem volt az orosz ellen. Sima 3-0 lett a második szett eredménye és ezzel 2-0-ás szettaránnyal Anastasia Dobromyslova jutott először a döntőbe a hölgyek közül. 

anastasia_dobromyslova.jpg

gulliver-dobromyslova.jpg

A délután zárasaként pedig jött Glen Durrant, aki 2017-ben már a PDC-ben is nagyot tudott alkotni a Grand Slam of Dartson. Ellenfele pedig Jim Williams volt, aki kimondottan szépen menetelt idáig. Nem akármilyen első játszmát produkálták ők ketten... Kezdődött minden egy 132-es kiszállóval, melyet Durrant dobott meg. Williams elképesztően szórta a triplákat, végül 2-2 után jöhetett a döntő szett. 101-es kiszállót kellett volna megoldania Durrant-nek, de nem sikerült neki. Williams 48 pontról harmadik nyíllal kiszállt és vitte az első szettet. A második játszma sem úgy alakult, ahogy azt Duzza eltervezte, köszönhette ezt most elsősorban magának. 3-1-gyel ezt is elvitte Williams és már 2-0 volt az állás. Duzza a következő szettben összeszedte az erejét és végre nyert is egy játszmát, de Williams-et nem foglalkoztatta ez különösebben, ő csak tette a dolgát. Sorra nyerte a legeket, és nem csak a legeket, hanem a szetteket is. Olykor Duzza is besegített neki, ugyanis a címvédőnek nem igazán ültek a kiszállók. Ez odáig vezetett, hogy Williams már 4-1-re is vezetett ellene szettekben.

Ekkor azonban megmutatta Duzza, hogy miért is ő a címvédő. Jött a szépítés egy nullázással, szép játékkal. Williams ehhez hozzászagolni sem tudott. Mondjuk neki már csak egy szett kellett a győzelemhez... Úgy nézett ki Duzza nagy elhatározásokat fogadott meg a szünetben. Ugyanis újabb nullázással egy újabb játszmát nyert meg és már csak egy szett kellett az egyenlítésért. Ő kezdte a következő partit és ott folytatta, ahol abbahagyta. Hat tökéletes nyilat is sikerült elhelyeznie, természetesen a leget sikerült megnyernie. Majdnem összejött a 9-0-ás széria, de 8-0-nál megnyert egy leget Williams is, így elmaradt az újabb mészárlás. A szettet viszont nem befolyásolta, így az utolsó tíz legből kilencet Durrant nyert meg és ebben a tudatban jöhetett a döntő játszma egy kis pihenő után. A lélektani előny mindenképpen Duzzánál volt, 4-1-ről állt fel és mentette döntő játszmára a mérkőzést. Williams-nek ezt kellett tudni feldolgozni a szünetben. Több taktikázásra nem volt idő, mindent beleadva kellett folytatni mindkettejüknek. Így is történt, az első legben mindketten kétnyilas kiszállón voltak 9 nyíl után (41-en és 46-on). Williams nem dobta meg a négyköröst, Duzza viszont igen, így egy breakkel nyitotta a döntő játszmát. A második leget is viszonylag simán hozta a címvédő, a walesi duplára sem dobott. Williams nem bírta tovább, hiába vezetett 4-1-re is, ebben a szettben teljes mértékben összezuhant, Duzza pedig tolta és tolta a triplákat. És végül a D16-on befejezve megnyerte a mérkőzést. Nos, fogalmazzunk úgy, hogy Glen Durrant 4-1 után nem sok kérdést hagyott. Nem mellesleg lehetőséget is alig hagyott a walesinek. 4-1 után dobott három 3-0-ás és egy 3-1-es szettet Glen, ez eléggé impozáns úgy gondolom, pont annyira, mint az átlaga. 

glen_durrant_2.jpg

duzza-williams.jpg

Ennyi volt a délutáni program a lakeside-i BDO világbajnokságon. Este azonban folytatódik a verseny, érkezik a torna Rob Cross-ja (Unterbuchner) és jön Mark McGeeney is! 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7513569287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása