9 Nyíl

Egy új éra kezdete?

2018. január 22. 18:21 - adam_f

Unibet: The Masters 2018 - Arena MK, Milton Keynes (beharangozó)

Bizonyára sokaknak sokat mondhat a cím, amelyet a Masters beharangozójának adtam, hiszen új év, új lehetőségek és persze Phil Taylor hiánya az, amivel a PDC szembesül így, a 2018-as esztendő elején. Amíg a tizenhatszoros világbajnok és 2013-ban az első Masterst megnyerő Legenda - immáron nyugdíjasként - Ausztráliában tesz eleget a rajongók kívánságainak, és végigturnézza a földrészt, hogy bemutassa tudása legjavát, addig tizenhat topjátékos számára elindul az idény, mégpedig egy nem is akármilyen versennyel, hanem a 2018-as Masters-szel, amit természetesen ebben az évben is a Unibet vett óvó szárnyai alá. Nézzük is, hogy mi vár ránk az előttünk álló hétvégén.

the-unibet-masters_1ohav2dxpooci10smdl8lewekk_1.jpg

Természetesen minőségi darts, mégis mi más. Elvégre tizenhat, mindenre elszánt játékos áll neki a pont, illetve fontgyűjtésnek, hogy minél előkelőbb helyen tudja kezdeni az esztendőt. S nem is akármilyen névsort szedtek össze a szervezők azért, hogy minket szórakoztassanak. Természetesen ott lesz a ranglista-első és háromszoros győztes, valamint címvédő gömbhal, Michael van Gerwen, akiben biztos ég a vág, hogy visszavágjon a vébé elődöntőjében elszenvedett vereségért a friss világbajnok és fizimiskájával az MvG hasonmás-versenyt megnyerő Rob Cross-nak, aki úgy érkezik ide, hogy két évvel ezelőtt még éppen a kábeleket kötegelte, amikor a kopasz holland már a második Masters-t nyerte meg. Most pedig méltó kihívója lehet neki a nagy tornákon, hogy ha ezt az évet tekintjük. Mellettük pedig még olyan nevek sorakoznak fel többek között, mint például a már sokadik nyílszettjét nyüstölő Peter Wright, az osztrákok csigagyorsasággal dobó vitéze, Mensur Suljovic, a walesi izomdartsos Gerwyn Price, az ozziek becsületét védelmező és nagy erőkkel bíró Gandalf Simon Whitlock, az északír dalospacsirta Daryl Gurney, valamint még sokan mások, akik persze nem szeretnének csak epizódszereplőként megjelenni. Ám, hogy ne húzzam feleslegesen az időt, íme egy kis képes segítség ahhoz, hogy miként is zajlik le a péntektől vasárnapig tartó dzsembori.

A sorsolás:

m1_1.jpg

A beosztás:

m2_1.jpg

Az éles szemű olvasóink nyilván azt is észrevették a képeken, hogy a tornát az itv4 csatornája fogja közvetíteni, vagyis ez azt jelenti, hogy különféle internetes streameken tudjuk majd követni az eseményeket, illetve ha valaki elő van fizetve a PDC HDTV-re, akkor ő ott is tudja nézni az eseményt. Személy szerint érdemesnek tartom azt, hogy itt kövessétek a PDC-s eseményeket, mert egyrészt itt nem zavarnak minket sem felugró ablakok, sem reklámok, másrészt pedig egy hónapra kábé olyan 3.000 forint körül kell csak fizetni (persze ez mindig az aktuális forint-font árfolyamhoz igazodik, de nagyjából ilyen összeggel számolhatunk).

kupa_1.jpg

A végére pedig egy kis történelem dióhéjban. Az első Masters-t még 2013-ban rendezték meg Edinburgh-ben, a Coral támogatásával. Ezt a versenyt Phil Taylor nyerte meg, mégpedig meglepően simán. A döntőben csupán egy leget engedélyezett Adrian Lewis számára, míg ő a maximális tízet rendben megoldotta. 2014-től a Unibet vette át a névadó szponzor szerepét, a gála pedig még ebben az évben is Edinburgh-ben zajlott. Ezúttal egy végletekig szoros döntőben James Wade tudott nyerni 11-10 arányban Mervyn King ellenében. 2015-től a verseny áttette székhelyét Milton Keynes-be, az arénát pedig ezúttal MvG avatta fel győzelemmel, a fináléban Raymond van Barneveldet felülmúlva 11-6 arányban. 2016-ban sem a győztes személye, sem pedig az eredmény nem változott, csak annyi történt, hogy ezúttal az angol Dave Chisnall volt a szenvedő alany, míg a tavalyi évben a skót Gary Anderson nyújtott kezet a hollandnak, aki 11-7-es sikerével zsinórban harmadszor szerezte meg a Masters trófeáját.

S hogy mi lesz most, a Phil Taylor éra utáni első esztendőben? Péntektől minden kiderül, úgyhogy csatlakozzatok hozzánk és tartsatok velünk...érdemes lesz.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9713585203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása