9 Nyíl

Kialakult a legjobb tizenhat mezőnye a fagyos UK Openen

2018. március 03. 18:11 - Dart Major

2018 Coral UK Open - Butlin's Resort, Minehead (a második nap délutáni összefoglalója)

Ma folytatódtak az igencsak "érdekes" UK Open küzdelmei. Az előzményeket mindenki ismeri, ma csak reménykedni lehetett, hogy lesznek nézők a mérkőzéseken. Sajnos nem így lett, továbbra is zárt kapus maradt a verseny. Öröm az ürömben, hogy a nem tévés tábláknál játszó játékosok között nem láthattunk pulóveres vagy sapkás dartsosokat, így talán a fűtést rendbe sikerült hozni. Nézzük kiknek sikerült a legjobb tizenhat közé kerülniük:

dxrmposxuaaty89.jpg


"Főtábla" vagyis a televíziós mérkőzések:

Először Kim Huybrechts és Daryl Gurney érkeztek és játszottak egy nagyon sima mérkőzést. Az első szünetig mindenki hozta a saját játékát, ez pedig 3-2-es belga előnyt jelentett. A pihenő után azonban Gurney meglehetősen szétesett, nem találta önmagát, Kim pedig ezt köszönte szépen és négy leget elvitt zsinórban. Lényegesen jobban játszott a belga aki 7-3-al fordulhatott az utolsó etapra. Úgy tűnt ebből K.O. lesz mivel az első két leges elvitte és már 9-3-ra vezetett. Gurney ebből még felállt és szépített 9-5-re de ennél többet nem tudott felmutatni. A vége 10-5 a kifejezetten jól játszó Kim Huybrechts javára.

gh_1.jpg
Gary Anderson és Ricky Evans mérkőzése érdekesnek tűnt mivel az örökmérlegüket 2-1 arányban az angol játékos vezette. Na de ez sokat nem jelentett, olyannyira nem, hogy Anderson 5-0-al indított. Három darab ötköröst és egy négyköröst is dobott a kétszeres világbajnok, szó szerint leradírozta Evans-t. A szünet jót tett a villámkezű benzinkutasnak, ugyanis két leget elcsípett egymás után. A másodikat ráadásul tizenkét nyilassal. Gary erre egy tizenegy nyilassal felelt első pályáról. Ezután hozták a kezdésüket és mentek 7-3-as állásnál pihenni. A második szünet után ismét csak a skót volt a táblánál és meg is nyerte a szükséges három leget. 10-3 arányban tehát Gary Anderson lépett tovább.

ae.jpg
A harmadik párosításban érkezett Rob Cross és Kyle Anderson. Az elején úgy nézett ki, hogy ez is az előzőekhez hasonlóan sima mérkőzés lesz. Az első öt legből négyet elvitt a világbajnok, köszönhetően három darab ötkörös játékának. Az ausztrál különösebben nem játszott jól, sokat nem nehezített Cross dolgán. A szünet után sem javult sokat a helyzet, Cross már 6-1-re is vezetni tudott. Anderson próbált küzdeni és ezt a játékrészt "csak" egy leggel bukta el. A sláger eredményt ők is hozták, nevezetesen 7-3-mal mentek pihenni. Jót tett az ausztrálnak a pihenő, ugyanis 7-6-ra sikerült felzárkóznia, köszönhetően lényegesen feljavult játékának. Illetve Cross megingásainak. Cross ekkor felébredt, dobott egy 121-es kiszállót (tizenkettedik nyílra) majd egy 15 nyilast és ezzel megint ellépett. Anderson picit még kozmetikázott, de a 10-7-es vereséget elkerülni nem tudta. Rob Cross tehát sikerrel vette az akadályt.

Zárásként a fiatalság foglalta el a pódiumot. Corey Cadby és Martin Schindler a húszas éveik elején járnak, tehát az új generáció jeles képviselői. A német Schindler egészen kiválóan kezdte a meccset. Négyszer is öt kör alatt végzett az 501 ponttal, míg Cadby csak próbált kiszállni de ez nagyon nem akart neki sikerülni. Schindler már vezetett 5-2-re is, amikor valami megtört nála, de mondhatjuk úgyis, hogy Cadby ébredt fel. Zsinórban három leget vitt el az ausztrál ifjonc, így tehát 5-5-el vonultak el pihenőre a felek. A német játékoson ez sem segített, újra három leget bukott el zsinórban. Ha le is ért kiszállóra azt elhibázta, az ausztrál pedig dobálta a tizennégy és tizenöt nyilasokat. 8-6-ra még felzárkózott a német egy remek tizenegy nyilassal, de erre kapott egy tizenkét nyilas választ és ez a háromleges különbség megmaradt a végéig. Corey Cadby első UK Openén bejutott a legjobb tizenhat közé. A vége: 10-7.

cs.png

A többi táblán történt:

Ha a tegnapi nagy meglepetéseihez viszonyítunk akkor ma délután jóval kevesebb ilyen eredmény született. Bár ez nem is csoda. James Wade azért szolgáltatott egy ilyet, ugyanis 10-6-ra kikapott David Pallett ellen. Paul Hogan a tavalyi remeklését próbálja megismételni és ez bizony sikerülni látszik. A tegnap kiválóan játszó és MvG-t megverő Jeffrey De Zwaan nem tudta Krokodil Dundeet megállítani, és kikapott 10-8-ra. Mostanában nem sok szó esik John Part eredményeiről. Ami nem olyan meglepő, mivel a sportág élő legendája inkább már szakkommentátor. Ma azonban újra okot adott, hogy beszéljünk róla hiszen Ron Meulenkamp ellen döntő legben nyerni tudott. Így hosszú idő után újra a legjobb tizenhat között köszönthetjük a háromszoros világbajnokot.
Michael Smith jópár kollégája kiesése miatt esélyessé lépett elő a tornán és ennek megfelelően 10-4-re lelépte Ryan Meiklet. A tavalyi döntős walesi Gerwyn Price sem bízott semmit a véletlenre, 10-6-re megverte Dirk van Duijvenbodét. Gary Anderson másik tanítványa Chris Dobey is jól játszott és elég sima 10-5-ös sikert ért el Jason Lowe ellenében.  Ian White nagyon megszenvedett Jamie Hughes ellen, szinte végig csak futott az eredmény után, de a végén aztán belejött és nyert 10-8-ra. Lengyel barátunk Krysztof Ratajski nem fogyott ki a szuflából, és lendületből átrohant Keegan Brown testén egy 10-5-ös siker formájában. A holland Jermaine Wattimena tett róla, hogy tovább tartson Stephen Bunting vesszőfutása, hiszen 10-8-ra megverte a korábbi BDO világbajnokot. Robert Owen és Nathan Rafferty igencsak szoros meccset vívtak, olyannyira szorosat ami döntő legben dőlt el. Ezt a walesi Owen bírta jobban és jutott tovább. Ez egyébként a legjobb major tornás  eredménye Owennek. A mezőny harmadik walesi tagja Jonny Clayton azonban nem csatlakozott a többiekhez, ugyanis a nagy öreg Mervyn King megállította őt. Steve West a jól sikerült világbajnokság után most a UK Openen is bement a legjobb tizenhat közé, köszönhetően 10-7-es győzelmének Matthew Edgar ellen.

A délután eredményei:
ere.jpg
Megtörtént a sorsolás is, íme:
sorsolas_2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr913712524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása