9 Nyíl

Az elnök megírta levelét

2018. március 06. 09:39 - Denis Potvin

Nyilvánvaló, ha a dartsszal foglalkozunk és sokszor a magyarokról is szót ejtünk, akkor nem mehetünk el a magyar dartsban történő események mellett sem. Hétfőn Élő Norbert, a Magyar Dartsszövetség elnöke megírta a levelét, ami sok mindenre hasonlít, csak éppen nem arra, amellyel meggyőzné azokat az embereket, akikben kétely merül fel a magyar darts jövőjével kapcsolatban. Persze lehet, hogy tévedés részemről az egész, de érdemes végigolvasni és hozzá egy-két megjegyzésünket is. Az elnök úr levelét dőlt betűvel szedtük.

letoltes_17.jpg

Tisztelt Egyesületi Vezetők, a Magyar Darts Szövetség közgyűlésére készülő játékosok, érintettek!

A Magyar Darts Szövetség elnöksége az éves közgyűléssel kapcsolatos információkat már több fórumon is kommunikálta. Mint az Önök már jól tudják, a jelenlegi tisztségviselők mandátuma 2018 júliusában lejár, legkésőbb akkor új tisztségviselő választásokra kerülne sor minden tisztségviselő tekintetében. Azaz újonnan választott elnök, alelnök, elnökségi tagok és új bizottsági tagok lesznek, beleértve a Felügyelő, a Sportfegyelmi és a Sportfegyelmi Fellebbviteli Bizottságokat is. Nagyon fontos, hogy a 2018-as Európa Bajnokság szervezése a megfelelő módon és minőségben haladjon. Ezért egy egymás irányába bizalommal dolgozó elnökségre és bizottságokra van szükség, melyeket a március 24-i közgyűlésen a Közgyűlés meg is választhat. Ez egy az alapszabályban lefektetett folyamat, amivel minden rendben van. Magyar Darts van, volt és lesz is a jövőben, azonban nem mindegy, hogy milyen minőségben, milyen gondolkodás mentén haladunk tovább!

Megjegyzés: Nagyon fontos és presztízs értékű a 2018-as Európa-bajnokság, amelyre információnk szerint a kellő anyagi támogatást már megszerezte a szövetség. Nem teljesen tisztázott az EB finanszírozásával kapcsolatos dolgok. Azt kérjük a szövetségtől, hogy hozza nyilvánosságra az EB-vel kapcsolatos rendezés pénzügyi hátterét a közgyűlés előtt. Az is furcsa, hogy szinte minden szakszövetség honlapján megtalálhatók a szövetségek gazdálkodásával kapcsolatos információk, míg az MDSZ honlapján hiába kerestük ezt.

Az elmúlt pár hét tényekben: Több fórumon felütötte a fejét a jelenlegi tisztségviselők irányába történő lejárató kampány, mely „birkacsordának” titulálta az elnökség tagjait. Kiemelten foglalkoznak ezeken a fórumokon Ziegenhám Medárd elnökségi taggal, valamint az általa képviselt Sport DC egyesülettel, szövetségi kapitánnyal és az ő „bólogató kutyáival”.

A Magyar Darts Szövetség elnökségének nevében, valamint a Magyar Darts Szövetség elnökeként kikérem magamnak ezeket a minősítéseket, és védelmem alá szeretném helyezni Ziegenhám Medárd elnökségi tagot. Az elmúlt szűk 10 évben szabadidejét feláldozva, társadalmi munkában, önerejéből oly mértékű munkát fektetetett bele a magyar dartsba, mely mindenki részéről megsüvegelendő. Lehet másként látni a dolgokat, lehet kritizálni sok oldalról, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy az elmúlt évek felemelkedésében nagy szerepet vállalt. A Hungarian Open egyre magasabb szinten került lebonyolításra, egy fantasztikus ifjúsági Európa Bajnokságot rendezhettünk meg, számos fiatal tanítványa ért el világra szóló eredményeket, és még sorolhatnánk…

Megjegyzés: Először is azt szeretnénk kérdezni az Elnök úrtól, hogy érez-e bármiféle összeférhetetlenséget abban, hogy az MDSZ elnökeként a Sport DC tiszteletbeli elnöke is (volt, vagy még most is az)? Ez olyan lenne, mintha Csányi Sándor, az MLSZ elnöke közben a Videoton patrónusa lenne. Személyesen nem is, de a magyar darts mindennapjaiban járó emberként tudom, hogy Ziegenhám Medárddal nagyon sok embernek van gondja-baja, mert ő amolyan megosztó ember. Még azzal együtt is, hogy nagyon sok kritikus elismeri az általa végzett munkát. Ugyanakkor, ha egy emberrel ennyi másnak baja van, ott azért valami tényleg nem stimmel. Nem Medárd ellen szól ez, csak ha újítás lesz, ki garantálja, hogy Medárd megkapja újra a bizalmat? Ha nem kapja meg, az mennyiben befolyásolja az EB-rendezést? Medárd élete a darts, tudom, de sokak véleményét adjuk tovább azzal, hogy ha másokat is hagyna élni, lehet, még ennél is jobb lenne...

Mindez a többi jelenlegi elnökségi tagra és bármely pozíciót betöltő tisztségviselőre is vonatkozik, akik ugyanúgy polgári foglalkozásuk mellett, szabadidejük feláldozásával és mindenféle anyagi, vagy természetbeni ellenérték nélkül végezték feladataikat. Jogi képviselő híján Dr. Váczi István szakmai háttértudása nélkül nem tudtunk volna eleget tenni a sportági szakszövetséggé válás folyamatának, valamint nem lennének aktualizált szabályzataink, amelyek sajnos sokak által még csak elvolvasásra sem kerülnek. Kövesdi Andrea a soft szakágat karolta fel es intézi folyamatosan az ezzel kapcsolatos hazai és nemzetközi ügyeket, ezen felül rendszeresen közreműködik a tekintetben, hogy minden számviteli szabálynak megfeleljünk. Filyó Tibinek köszönhetjük az új színvonalas plakátokat, az új versenyengedély dizájnt, valamint azt, hogy egyáltalán informatívan működik a Szövetség honlapja ahhoz képest, hogy egy megszakított megbízást kellett átvennie, egy számára ismeretlen webes felület kezelését értve ezalatt. Kollégájával, folyamatosan dolgozik a mind a jelenlegi, mind a hamarosan életbe lépő új, adatbázis alapú honlap fejlesztésén, hogy megkönnyítsék az Iroda munkáját a különböző adminisztrációs kötelezettségek és nyilvántartások terén. Amíg köztünk volt, Vass Péter hathatós segítségével jöttek létre a mai formájukban működő Steel versenyek. Részt vett az építésekben, levezénylésekben, biztosította a felszerelés raktározását, segített a fejlesztésekben. Sajnálatos eltávozása után ezt a szerepet Molnár László vette át és haladt tovább a Péter által megkezdett úton. Takácsné Franciska még nem is tartozott az Elnökséghez, amikor már minden egyes, a Szövetség által rendezett verseny helyszínén családostól ott volt, és szó nélkül segített az építési és bontási munkálatokban. Ő az állandó, tanúsítvánnyal rendelkező elsősegélynyújtó személye minden rendezvényünknek.

Megjegyzés: Egy biztos: a háttér sokat javult. Az pedig különösen nagy dolog, hogy ennyi ember társadalmi munkában végzi a munkáját. Szép és nagyszerű dolog, de ha biztos anyagi lábakon áll a szövetség, akkor miért nem fizet ezeknek az embereknek? De a lényeg, ha van valami, akkor ebben mindenféleképpen ki kell emelni a fejlődést. Azt azért jó lenne tudni, hogy ha ekkora a sikertörténet, akkor miért mond le az alelnök, a főtitkár, a felügyelő bizottsági tag?

3 év alatt dupla annyi versenyző és klub, sosem látott mennyiségű támogatás, ezáltal minden nemzetközi nagy versenyre kiutazás. Hazai rendezésű Eb-k, sikerekkel, eredményekkel (remélem a szeptemberi is ilyen lesz). Stabil anyagi háttér, eszközfejlesztések. Mi ez, ha nem fejlődés? Szeretnék mindenkit a legnagyobb tisztelettel arra kérni, hogy a minősítések a megfelelő mederben történjenek, hiszen mindnyájunknak egy a célunk: egy eredményes, virágzó magyar darts élet! A Közgyűlés közeledik, dolgozzunk együtt valamiért és ne valami ellen! Gondolják át, hogy ha a most megjelent gondolatokkal és hozzáállással, szemlélettel rendelkező emberek kerülnek be a lehetséges új elnökségbe, milyen irányba mozdulunk majd el ismét! Lehet, hogy lesznek új ötletek, új irányvonal, de egy biztos, a morál és a gondolkodásmód nem fog jó fényt vetni ránk. Remélem és kívánom a leendő tisztségviselőknek, hogy nagyobb „tisztelettel” beszéljenek és értékeljék az ő munkájukat!

Megjegyzés: Elég sok klubtulajdonossal beszélgettem és egybehangzó vélemény volt, hogy a dupla annyi klub és versenyző egyáltalán nem a szövetség érdeme. Ezt a klubok saját, sokszor öntevékeny és önfeláldozó munkájuk által érték el. A támogatást sem értjük igazán, hiszen a magyar elit felhozásához ki ad támogatást? Vagy miért nem ad? Persze, Krzysztof Ratajski sem a lengyel darts szövetség támogatásával nőtt az egész magyar mezőny fölé, de ki lehetne találni valami olyan rendszert, amellyel eredményesebbek lehetünk. Persze. Legyen először WDF, meg BDO, de oda is el kellene jutnunk. Szeretnénk tudni a Magyar Dartsszövetség kiknek és milyen támogatást ad, illetve, milyen elvek alapján dönti el az egyes versenyzők támogatását?

Sportbaráti üdvözlettel:

Élő Norbert

elnök

Magyar Darts Szövetség

Budapest, 2018. március 5.

Lejegyezte: Csizmazia Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6113718372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása