9 Nyíl

Raymond van Barneveldről szólnak a hírek

2018. március 20. 10:17 - Denis Potvin

Csendes napok jönnek a hosszú hétvége darts forgataga után. Legközelebb majd csütörtöktől pörög fel az élet, amikor Glasgow-ban játsszák majd a Premier League következő fordulóját, majd ugyanezen a napon rendezik az idei első European Tour német selejtezőjét, péntektől vasárnapig pedig jön az idei első European Tour, Leverkusenben. De addig is bárhová néztünk, Barney köszönt vissza, elsősorban szponzori megállapodásai miatt. A holland már gondol a jövőre, és érdekes szerződéseket kötött a napokban.

 large-16-9.jpg

Az első megállapodás még hétvégén született. Az ötszörös világbajnok holland lesz az egyre népszerűbb sportág, az e-sport, azon belül is a szervezetet összefogó Esport.com arca, nagykövete. A közlemény kiemeli Barney sikereit és hozzáteszi, a közösségi média befolyásos alakja segíteni fog az e-sport világméretű elterjedésében, cserében mezszponzori megállapodást kötött, így a jövőben a cég logója is ott lesz a meccsmezén.

Emeljük ki, már ez is egy elég furcsa dolog, de talán még ennél is furcsább, amelyet ma írt meg a Sportbuzzer oldal. Egy szponzorral történt együttműködés kapcsán a holland a jövőben a német futballbajnokság, a Bundesliga szakértője is lesz. A Bet90 állt mögé és szintén mezszponzori megállapodást írtak alá. Barney nem csak a német Bundesliga, hanem a holland Eredivisie és az angol Premier League meccsekhez is segít a tippelésben.

Kedves dartsrajongók, ha valamelyik versenyen ezek után nem látjuk Barneveldet, akkor a bukmékerek között, vagy éppen az e-sport világában keressük őt. Hiába, aki tud, az tud!

2 komment
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4713754320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moren 2018.03.20. 10:38:18

Nem lenne rossz, ha a videójáték készítők is nyitnának ezáltal a darts felé, és valamilyen platformon készítenének egy fullos PDC játékot legalább 100 valós játékossal, mert a legutolsó ilyen 2008-ban volt. Persze, a valóságban az igazi ez a sport, de manapság már tényleg mindenről van játék jó lenne megmérkőzni akár MvG ellen, én biztos megvenném, ha lenne.

Denis Potvin 2018.03.20. 10:39:29

@moren: Szerintem ez a megállapodás biztos valami hasonló gondolatot indított el az Esport.com-ban is. Legalábbis remélem.
süti beállítások módosítása