9 Nyíl

Megemlékezésekkel teli fordulón vagyunk túl

2018. április 12. 23:32 - matyi96

2018 Unibet Premier League, The FlyDSA Arena, Sheffield (a tizedik forduló összefoglalója)

Elég érzelmesen indult a ma este. Az estét egy Eric Bristow megemlékezéssel kezdték a Sky Sportsnál, melyet szerencsére mi is láthattunk. Az est folyamán többször szóba került az ötszörös világbajnok legenda. Azonban az élet nem állt meg, folytatódott a küzdelem. A mai állomás Sheffield volt. Innentől kezdve mindig lesz két játékos, aki kettőt játszik. Ma Wright és Barney volt az. Nézzük mi történt.

wright_cockney.jpg

Raymond van Barneveld - Daryl Gurney: 7-3

Az egyik duplázó rögtön a nyitómeccsen színpad elé lépett. Két breaket követett két első pályáról hozott játék, így 2-2 volt az állás. Barney azonban ezután nem nagyon találta a ritmusát, nem jöttek a triplák. Gurney nem foglalkozott ezzel, sőt kijelenthetjük, hogy kihasználta Barney ingadozását. Az észak-írnek volt egy gyönyörű tíz nyilas lehetősége is, mely még a stabil Barneveldnek is sok lett volna. Gurney zsinórban megnyert három leget, parádés játékkal, ekkor érkezett még egy tizennégy nyilas leg az öregtől, de ez kevés volt már. Gurney behúzta a mérkőzést az ötödik kör első nyilával. Az átlaga végül Barney-nak sem lett olyan rossz, de Gurney 102,76-os körátlaga magáért beszél. 

barney-gurney.jpg

Gary Anderson - Peter Wright: 7-2

Jöhetett a másik duplázó, Peter Wright, akinek szintén nehéz feladata volt. Természetesen a fején most Eric Bristow előtti tisztelete volt látható. Hát nem is úgy alakult a játék, ahogyan azt Wright eltervezte. Igazság szerint nagyon mit nincs is mondani erről, de azért megpróbálkozom. Egy dolgot szeretnék leszögezni: Peter Wright nem nyilat váltott, ahogy azt a televízióban hallhattuk, hanem tollat cserélt. Ugyanúgy a diamond gripes nyilával játszott, csak most egy vékonyabb, keskenyebb tollat helyezett rá, pont úgy, mint az előző Players Championshipen. Gary Andersont ez annyira nem érdekelte, hogy az első öt leget simán hozta. Mondjuk kellettek ehhez olyan dolgok, mint például egy 144-es kiszálló megdobása. Wright duplára is alig dobhatott ekkor. Aztán 5-0 után jött a megváltás, Gary hibája után Snakebite kiszúrta a D20-at. Gary folytatta a jó dobások sorozatát, a győzelemért azonban elhibázott több nyilat is, amit Wright kihasznált hozott még egy leget és próbált menekülni. Anderson azonban a végén egy tizenhárom nyilas leggel lezárta a találkozót. 

anderson-wright_1.jpg

Simon Whitlock - Michael van Gerwen: 1-7

Folytatódott a sorminta. Az első meccsen a vesztes három, a másodikon kettő, itt pedig csupán egy leget nyert. Pedig a mérkőzés első legét az ausztrál tudta elcsípni. Aztán mondanom sem kell, beindult a gépezet, jött zsinórban hét megnyert játék. Ehhez a játékhoz társult a parádézás, száz feletti kiszállókkal megspékelve (volt egy 106-os és egy 121-es kiszállója is a hollandnak). Nem tudom mit mondhatnék még el erről a meccsről, mert sajnálatos módon a mai nap eddig nem az éles, parázs, izgalmas meccsekről szólt. Inkább arról, hogy három játékos 100 felett dobált, három pedig próbálta követni az aktuális ellenfelét.

whitlock-mvg.jpg

 

Michael Smith - Rob Cross: 5-7

Én személy szerint abban reménykedtem a meccs előtt, hogy végre legyen egy kiélezett parti a mai napon. Ehhez minden adott is volt, ha ránézünk a tabellára, na meg a két játékos idei teljesítményére. Úgy tűnt beválik ez a fohászom. Bár az elején Rob Cross húzott el 2-0-ra, de Smith gyorsan egyenlíteni tudott, sőt a vezetést is átvette. Cross nem hagytad annyiban, egy tizenhárom nyilassal kiegyenlített. Majd jött egy tizenkét, egy tizenhárom és egy újabb tizenkét nyilas a világbajnoktól. Ezzel úgy tűnt, hogy megint lesz egy simának mondható meccs, azonban Smith nem adta fel. Breakelni tudott és a kezdését is hozta, amivel felzárkózott és küzdhetett a döntetlenért. Az utolsó leget Cross kezdte és egy száznyolcvanas dobást is elhelyezett, amire a válasz Smith részéről mi más lehetett volna mint egy maximum. Ugyanakkor a végjátékra Cross jobbnak bizonyult és magabiztosan húzta be az utolsó leget, ami győzelmet jelentett számára. Szerencsére izgalmas meccset hoztak nekünk össze, Cross 106 feletti átlaga nagyszerű teljesítmény, érdemes volt várni erre. 

smith-cross_1.jpg

Raymond van Barneveld - Peter Wright: 2-7

Na és akkor zárásként jöhetett a két duplázó. Mindketten vereséget szenvedtek az első meccsükön, ráadásul mindketten sima vereséget, úgyhogy volt mit javítani mindkettejüknek. Sokat nem javult semelyikük játéka sem, ha az átlagokat vesszük figyelembe. Sőt, Barneveld teljes mértékben alulmúlta önmagát és az előző meccs teljesítményét is. A meccs legszebb jelenete Peter Wright 132-es kiszállója volt. Két bull után megdobta a maradék 32 pontot és örülhetett a tizenkét nyilas legnek. Sokat elárul az is a meccsről, hogy nem láthattunk száznyolcvanas dobást. Ritka az ilyen valljuk be. Ez a mérkőzés sem az izgalmakról szólt, mondjuk úgy az erősebb rossz forma győzedelmeskedett. Persze voltak szép jelenetek Wright részéről, de érezte ő is, hogy ez nem az igazi. Barney-ra ez fokozottan igaz.

barney-wright_1.jpg

Ennyi lett volna a mai Premier League, befejezésként csak annyit mondanék, hogy az utolsó meccset kivéve minden győztek száz feletti átlaggal zárta a meccset, ennek is köszönhető, hogy olyan sokat nem tudtuk rágni a körmünket ma este. Holnap érkezünk az interjúkkal, addig pedig jó pihenést!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8613830918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása