9 Nyíl

Gerwent megint megverték, Anderson megint zseniális volt

2018. április 20. 10:10 - Denis Potvin

2018 Unibet Premier League of Darts - Rotterdam, Ahoy Arena (a tizenkettedik kör összefoglalója)

Ez most nem Michael van Gerwen hete eddig, az biztos, ritkán esik meg a világelsővel, hogy egymás után kétszer is vereséget szenvedjen. Raymond van Barneveld viszont két győzelemmel abszolválta a rotterdami PL-fordulókat, ahogy Gary Anderson is. A hét nagy vesztese Simon Whitlock, aki kétszer súlyos vereséget szenvedett, szinte biztos, hogy nem jut tovább, Michael Smith pedig nagyon fontos pillanatban nyert.

pl_2018_1_1.jpg

dblafonx0aamhli.jpg

Simon Whitlock - Michael Smith: 1-7

Ez nem a Varázsló napja volt, kétszer is 7-1-re kapott ki, elsőre a remekül teljesítő Michael Smith-től, akinek 97,46-os átlaga, valamint 50 százalékos kiszállója kellett nagyarányú sikerhez. Az első leget még Whitlock hozta, aztán egyet sem. Smith-nek volt egy 15 nyilas, 160-as kiszállójú legje, majd később úgy dobott 12 nyilas kört is úgy, hogy a végén D8-at csak harmadjára találta el. A legvégén pedig egy bull-lal fejezte be a leget és a meccset is.

whitlock-cmith.jpg

Daryl Gurney - Gary Anderson: 3-7

Gary Anderson megint zseniális volt. Elképesztő, ahogy Daryl Gurney ellen 109,73-as átlaggal zárt. 2-1-re például úgy vezetett, hogy 12 nyíllal, 170-nel szállt ki. Később dobott egy 13, majd egy 11 nyilas kört is. Félelmetesen magabiztosan dobta a kiszállókat is, tízből jött neki össze a hét. Gurney ezen az estén akármit is tehetett volna, akkor sem tudta volna elkapni a skótot.

gurney-anderson.jpg

Rob Cross - Peter Wright: 6-6

Nagy csatát hozott, a szerdán Gerwent verő Wright és a világbajnok Cross meccse. Úgy kezdődött, hogy Wright még bőven 300 felett járt, amikor Cross a tizenkettedik nyilával már ki is szállt. Aztán ugyanezzel a lendülettel 3-0-ig ment el. Wright az első győztes legjét viszont szép 97-es kiszállóval fejezte be. Azért 5-2-es Cross vezetésnél nem úgy nézett ki, hogy ez a meccs döntetlen lesz. Sőt, Crossnak még nyila is volt a győzelemhez, de 127-ről a végén nem jött a dupla bull. Wright szép tömegekkel zárkózott, 6-5-nél Wright kezdett, Crossnak csak 40 és 60 közötti volt az utolsó három dobása, Wright pedig a legjobbkor dobott egy 180-ast, majd a kiszálló is jött egyből, így döntetlen lett a derbi.

cross-wright.jpg

Michael van Gerwen - Raymond van Barneveld: 5-7

Jött az a meccs, amelyet egész Hollandia népe várt, de azt már sokkal kevesebben, hogy Michael van Gerwen két nap alatt kétszer szenved vereségét. A dobógép megint száz feletti átlaggal zárt, de ezért nem osztanak győzelmet, Raymond van Barneveld elhalászta sikert honfitársa elől, ezzel kettős sikerrel zárta a hetet. Az elején már érezni lehetett, hogy valami meglepetés készül, hiszen Barney egy-két leg előnnyel, de folyamatosan vezetett. Hiába jött Gerwen 12 nyilas, 145-ös kiszállója, csak nem tudta utolérni ellenfelét. A lélektani pillanat pedig, amikor eldőlt a meccs az a kilencedik leg volt. Gerwen 94-ről próbált T18-az dobni de csak három sima lett belőle, míg Barney 81-ről egy bullal szállt ki és 6-3-ra vezetett. Gerwen még egy utolsót beleadott, brékelt, majd hozta a kezdését. A legvégén lemaradt, hiába jött neki a 133, Barneveld 68-ra tette le magát, ahonnan már magabiztosan szállt ki.

gerwen-barney_2.jpg

Daryl Gurney - Simon Whitlock: 7-1

A végére maradt Gurney, aki magabiztos győzelmével életben tartotta továbbjutási reményeit. Whitlock pedig szétesett a végére, 85-öt alig haladta meg az átlaga. Gurney pedig ezt kihasználva kényelmesen gyűjtögette a pontokat. Egy olyan legje volt, amely négykörösre sikeredett, de azért a százas átlagot így is majdnem elérte.

gurney-whitlock_1.jpg

dblnzeax4aai82.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr813850992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása