9 Nyíl

Corey Cadby: Ez igazán hat...

2018. május 22. 15:24 - adam_f

Hírek a PDC világából

Egy kis elmaradásunknak szeretnénk eleget tenni most, ebben a pillanatban. Volt ugyanis két olyan versenysorozat, amelyekről - a mi gyarlóságunk és egyéb elfoglaltságaink miatt - nem informáltunk titeket, viszont most szeretnénk kárpótolni benneteket, ezért ebben a kis írásunkban megénekeljük, hogy miként is küzdöttek április, illetve május hónapban a  PDC égisze alá tartozó versenyzők Moszkvában, illetve Ausztráliában.

eadc.jpg

Kezdjük akkor hát barangolásunkat az orosz fővárosban, ahol április 29-30-án rendezték meg a hatfordulós Pro Tour sorozat utolsó négy versenyét, ahol ezúttal Alekszej Kadocsnyikov játszotta a főszerepet. Az orosz dartsos - aki 2015-ben Borisz Kolcov oldalán ott volt a páros-világbajnokságon - mind a négy versenyen döntőt játszott, és mind a négyen dobogós is lett. A legjobban talán annak örülhetett, hogy a négyből hármat meg is nyert. A vasárnapi napon mindkétszer ő ért oda a végére, mind a kétszer Maxim Aldosin ellen aratva diadalt. Az első döntőt elég simán, 6-1-re nyerte, míg a második már egy kicsit szorosabbra sikeredett, de végül 6-4-re azt is sikerült behúznia. A hétfői körben került be az a fránya második hely, mégpedig egy nagyon szoros döntő után, amit végül 6-5 arányban Roman Obukov nyert meg Kadocsnyikov ellen. Alekszej azonban nagyon hamar meg is vigasztalódott, mivel a negyedik versenyt sima 6-0-val nyerte Dimitrij Gorbunov ellen, így végül Kadocsnyikov három győzelemmel és egy második helyezéssel zárta ezt a hétvégét, ami valószínűleg első helyezést is hozott neki (egy ötödik és egy kilencedik hellyel egyetemben).

kad.jpg

Kadocsnyikov ezúttal még jobban tüzelt, mint egy Kalasnyikov - nem is csoda, hogy négyből négyszer a dobogón végzett

dpa_1.jpg

A másik kontinensen, azaz Ausztráliában a legjobb hazai, új-zélandi és a szigetvilág legjobb dartsosai adtak randevút egymásnak a festői szépségű Barrack Heights városában, április 13 és 15 között. S ha már ott voltak, akkor versenyeztek is egy jót. S ha már Corey Cadby is ott volt közöttük, akkor úgy gondolta, hogy be is húzza mind a három versenyt. Ahogy pedig mondani is szokták, a gondolatot tett követte, Cadby pedig viszonylag simán intézte el pénteken Lucas Cameron-t 6-4 arányban, szombaton és vasárnap pedig hasonló könnyedséggel győzte le Laurence "Loz" Ryder-t is (szombaton 6-3-ra, vasárnap pedig 6-0-ra), ezzel nyomatékosítva azt, hogy jelenleg nagyon jó formában van.

corey-cadby-portrait-1080x675.jpg

Corey Cadby: hatból hat

Ezt a jó formáját pedig át is mentette erre a hónapra is, mivel a május 18 és 20-a között, Mitchelton-ban megrendezett Pro Tour hétvégét is simán hozta. Pénteken 6-2 arányban verte a döntőben Tim Pusey-t, majd szombaton és vasárnap is Raymond Smith ellen bizonyíthatott a fináléban. Mindkét döntő elég jó játékot hozott - a vasárnapi főleg, hiszen ott elég szoros találkozónak lehettek tanúi az ott lévők - de Cadby-t ezen a két napon sem lehetett megállítani, aki így már hét győzelemmel áll az ausztrál Pro Tour ranglista első helyén, és nagyon jó esélye van arra, hogy meg is nyerje a sorozatot, ami június második hétvégéjén folytatódik tovább.

Most pedig nézzük még egyszer a legfontosabbakat:

EADC Pro Tour 3-6: Omega Plaza Business Center, Moszkva - 2018. április 29-30.

(A videókat a Euroasian Darts Corporation YouTube oldaláról vettük át)

Vasárnap:

Döntő(k):

3. verseny: Alekszej Kadocsnyikov - Maxim Aldosin: 6-1

4. verseny: Alekszej Kadocsnyikov - Maxim Aldosin: 6-4

Hétfő:

Döntő(k):

5. verseny: Roman Obukov - Alekszej Kadocsnyikov: 6-5

6. verseny: Alekszej Kadocsnyikov - Dimitrij Gorbunov: 6-0

 

DPA Harrows Pro Tour 7-12: Warilla Bowls and Recreation Club, Barrack Heights & Brook Hotel, Mitchelton

Döntő(k):

Április 13-15.

7. verseny: Corey Cadby - Lucas Cameron: 6-4

8. verseny: Corey Cadby - Laurence Ryder: 6-3

9. verseny: Corey Cadby - Laurence Ryder: 6-0

Május 18-20.

10. verseny: Corey Cadby - Tim Pusey: 6-2

11. verseny: Corey Cadby - Raymond Smith: 6-3

12. verseny: Corey Cadby - Raymond Smith: 6-5

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1813992172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása