9 Nyíl

Siamo ungheresi di Caorle

2018. június 20. 20:23 - adam_f

2018 EDU European Darts Championship - Palaexpomar, Caorle-Velence (összefoglaló)

Népes magyar küldöttség vágott neki az EDU által 2018-ban, Caorléban megrendezésre került soft-darts Európa-bajnokságnak, ahol rengeteg versenyszámban képviselték is kis hazánkat, hol több, hol pedig kevesebb sikerrel. Összességében elmondható viszont az a tény, hogy a tavalyi teljesítményünkhöz képest most kissé szerényebbre sikeredett ez a megmérettetés. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne hoztunk volna haza szép helyezéseket, ám mégis azt kell mondanunk, hogy azért most maradt bennünk egy kis hiányérzet 2017 után. De nézzük inkább azt, hogy miként is szerepeltek magyar dartsosaink Olaszországban, ebben az esztendőben.

caorle2018.png

Kezdjük is a beszámolók sorát a szombati nappal, amely olyan kis "bemelegítés" gyanánt szolgált az előttük álló héthez. Öt versenyszámban avattak bajnokot ezen a napon: a férfiak 501-es warm-up versenyét (MO) a horvát Dejan Biskupic nyerte, a magyarokat Zsíros László és Végső János képviselte, akik mind a ketten a 33. helyen zártak. A hölgyek hasonló versenyében a horvát Marina Letica lett az első, a magyarok közül nem volt induló. A Champions League elnevezésű versenyt a Team Vispi (Olaszország) nyerte, magyar induló itt sem volt. A nyílt 501 MO versenyen a férfiaknál a német Karsten Koch győzött, a hazánkat képviselő Zámbori Attila és Tarján Tamás a 33., Szklenár Gábor, Silárszky István és Nagy Mihály a 65., a Juhász Béla, Nagy Csaba, Izsák Gábor hármas a 97., Szekér László pedig a 129. helyen zárt. A hölgyeknél a svájci Karina Kaenzig diadalmaskodott, a magyar színekben induló Csombok Krisztina pedig az előkelő 7. helyen zárt.

valogatott.png

A Caorléban résztvevő magyar válogatott (fotó: MDSZ)

A hivatalos megnyitó után immár vasárnap folytatódtak tovább a küzdelmek, mégpedig a Eurocup kategóriában, ahol az A kategóriát (501 DO) a cseh Mafie CZ csapata nyerte (magyar induló nem volt), a B kategóriát (501 MO) viszont a Budapest Boys csapata húzta be egy nagyon jó versenyzés után. Az Őri József, Nagy Csaba, Zámbori Attila és Takács Gábor összetételű négyes a horvát Dekson S Five csapatát gyűrte le a fináléban. Ugyanebben a versenyszámban a harmadik helyek egyikét a Pestújhelyi SC csapata szerezte meg. A C kategóriát (501 SO) a német Joker Ulm csapata nyerte meg. A magyar színeket képviselő Pösöc és Pirosarany csapatok a 7. helyen, a Prince of Darts Knights pedig a 17. helyen zártak. A nők 501 MO versenyében a német Dsab Pusteblumen 2018 csapata végzett az első helyen, a magyar Rozé Girls nevű team a 7., míg a PoD Girls csapata pedig a 23. helyen zárt. A nap végén két nyílt 501 MO versenyt bonyolítottak le, ahol a férfiaknál a cseh Jakub Kašpar győzött, Lakatos Gergely a 7., Zsíros László a 9. helyen zárt. Kovács Patrik és Honti Márk a 17., Katona Bence pedig a 33. helyen végzett. A hölgyeknél ismét a horvát Marina Letica ért be elsőként, míg Németh Éva a 33. helyen fejezte be a versenyt.

budapest_valogatott_1.png

A győztes Budapest Boys csapata (fotó: MDSZ)

Eljött a hétfő, ahol már három Európa-bajnoki számban is megmérethették magukat a mieink. Az első az 501 DO vegyes-páros küzdelmei voltak, ahol végül legjobb magyarként Kovács Patrik és Czipó Vivien végeztek, akik az 5. helyig jutottak ebben a kemény mezőnyben. Végső János és Cserpes Ágnes kettőse a 13. helyen végzett, Németh Éva és Takács Gábor pedig a 17. helyen zártak. További helyezettjeink: Izsák Gábor - Csombok Krisztina (33.), Ihász Veronika - Melisek Zsolt (33.), Posta Csaba - Mayer Rita (49.), Vereczkey Lajos - Vereczkey Dorottya (65.), Várady György - Pap Katalin (65.), Erdei Nóra - Balogh Béla (65.), Mézes Barbara - Szklenár Gábor (97.), Demeter Andrea - Tarján Tamás (97.), Juhász Béla - Turbucz Márta (129.), Szalai Krisztina - Zámbó Zoltán (129.), Mendelényi Linda - Üveges Krisztián (129.), Tóth Péter - Tóth Dóra (129.). A számot végül egy cseh kettős: David Pisek és Tereza Pelišková nyerték meg.

A Cricket játékban két versenyt is rendeztek, értelemszerűen férfi és női kategóriákat. A férfiaknál Végső János 9. helyen végzett, Takács Gábor a 25. helyen zárt. Izsák Gábor a 33., míg Nagy Csaba a 49. pozícióban zárta a versenyt. Üveges Krisztián és Melisek Zsolt a 65. helyen értek célba, Balogh Béla és Kovács Patrik pedig a 97. helyen. További helyezettek: Máris András, Szabados Attila, Zámbori Attila, Katona Bence, Lakatos Gergely, Borbély Richárd (129.), Ferkó Attila, Takács Dániel, Honti Márk (193.). A versenyt a horvát Boris Krčmar nyerte meg. A hölgyeknél az olasz Giulia Bernardelli győzött, a magyarok közül Ihász Veronika a 9. helyen zárt. További helyezések: Czipó Vivien (33.), Cserpes Ágnes, Erdei Nóra (49.), Németh Éva (65.)

A nyílt versenyeken a 301 MO női kategóriában értek el nagyon jó eredményt a magyarok: Csombok Krisztina második helyen zárt, a fináléban az orosz Tatjana Novikova tudta csak legyőzni a jó napot kifogó magyar leányzót. Végső Adrienn révén még egy 9. helyet is el tudtunk csípni ebben a versenyszámban. A férfiaknál ugyancsak orosz győzelem született Kiril Fadejev révén, míg hazánkfiai közül Zámbori Attila a 13., Csombok László pedig a 49. helyen zárt. Az 501 MO-ban a férfiaknál Boris Krčmar nyert, míg Nagy Csaba a 7. helyet szerezte meg. Rajta kívül Lakatos Gergely a 17. helyen, Zámbori Attila a 33., Honti Márk és Nagy Mihály a 49., Katona Bence, Silárszky István és Németh Zoltán a 65., míg ifjabb Tárnyik Miklós a 129. pozícióban végzett. A nőknél Karina Kaenzig győzött, magyar induló ebben a számban nem volt.

cst.jpg

Csombok Tina második helyen ért csúcsra a 301 MO versenyszámában (fotó: Csombok Tina - Facebook)

Kedden újabb két EB számban (501 DO páros) mérethették meg magukat magyarjaink. A nőknél sajnos nem sikerült a címvédés, Ihász Veronika - ezúttal Czipó Viviennel az oldalán - ezúttal a 17. helyen végzett, ahogy a Németh Éva - Csombok Krisztina párosunk is. Tóth Dóra és Mayer Rita a 25., Harsányi Enikő és Végső Adrienn a 49., Pap Katalin és Szalai Szilvia, valamint Erdei Nóra és Cserpes Ágnes pedig a 65. helyen zárták a női párost, amelyet Blanka Vojtkova és Tereza Pelišková nyertek meg. A férfiaknál a horvát Alen Ljubic - Dejan Biskupic kettős lett a győztes, míg legjobb magyarként a Takács Gábor - Melisek Zsolt páros a 17. helyen végzett. Kovács Patrik és Balogh Béla a 25., Lakatos Gergely és Őri József a 33. helyen fejezték be. További helyezettjeink: Juhász Béla - Silárszky István (49.), Végső János - Szabados Attila (49.), Thám Dávid - Pacher Tamás (65.), Váradi György - Üveges Krisztián (65.), Bús Ádám - Béres László (97.), Nagy Csaba - Molnár László (97.), Vereczkey Lajos - Katona Bence (97.), Sipos Richárd - ifj. Tárnyik Miklós (97.), Máris András - Szklenár Gábor (129.), Posta Csaba - Stefán Tamás (129.), Balázsi József - Herczeg József (129.), Tóth Péter - Borbély Richárd (129.), Tarján Tamás - Ferkó Attila (129.), Farkas Zsolt - Kalmár Attila (129.), Zámbori Attila - Izsák Gábor (129.).

Ezen a napon  (azaz kedden) kezdték meg az ifik is a küzdelmeket, ahol az 501 MO párosban Honti Márk és Takács Dániel a 13. helyen végeztek. A döntőt végül a horvát Surac - Ljubenko kettős nyerte meg. A 701 MO Tripla Mix kategóriában a Kaffeklatsch Plus csapata győzött, míg a magyar Végső János, Végső Adrienn és Szabados Attila alkotta 'This is Sparta' nevű gárda negyedik helyen zárta a versenyt. További helyezések: FiúkLány (17.), Club 501 (25.), Tricolor (33.), Kawasaki (49.), PoD Mix (49.). A 301 MO nyílt versenyein a férfiak közül Balogh Béla és Nagy Csaba az 5., Zámbori Attila a 13., Üveges Krisztián a 33., Stefán Tamás a 49., Izsák Gábor pedig a 65. helyen zárt. A versenyt a sokunk által jól ismert Borisz Kolcov nyerte meg. A nőknél a szlovén Mojca Muzič győzött, míg Csombok Tina ezúttal az 5. helyen végzett. Mayer Rita és Tóth Dóra a 17., Puskás Erzsébet pedig a 33. helyen zárta a versenyszámot.

ifjtm.jpg

ifj. Tárnyik Miklós személyében a legfiatalabb magyar versenyzőnk is debütált ebben az évben (fotó: MDSZ)

Szerdán a Nemzetek Kupájával folytatódott a verseny (501 DO), melynek férfikategóriájában a magyar csapat a 7. helyen végzett, a hölgyek pedig az ötödik helyen zártak. Az ifiknél 501 MO volt a játékmód, itt a magyar csapat ugyancsak az 5. helyen végzett. A 701 MO Tripla Mix EB-versenyét a horvát Merky csapata nyerte (Marina Letica, Boris Krčmar és Miso Stankovič összeállításban), a magyarok közül a Palota Team (Tóth Dóra, Tóth Péter, Borbély Richárd) a 17., a "This is Sparta" (Végső János, Szabados Attila, Csombok Tina) a 25., a Wekerle (Harsányi Enikő, Béres László, Takács József) a 49., a Betegemberek (Nagy Csaba, Pap Katalin, Zámbó Zoltán), a Lehetetlen (Mendelényi Linda, Üveges Krisztián, Várady György), a Sparta (Mézes Barbara, Bús Ádám, Fodor Viktor) és a Velo (Nagy Mihály, Silárszky István, Turbucz Márta) pedig a 65. helyen végeztek. 97. helyen zártak: Bimbo (Thám Dávid, Szarka Zsuzsanna, ifj. Tárnyik Miklós), Nyuggerek (Posta Csaba, Balogh Béla, Mayer Rita), PoD Drink (Szklenár Gábor, Máris András, Szalai Krisztina), Prince of Sparta (Demeter Andrea, Tarján Tamás, Bottlik Csaba). Három nyílt verseny is volt szerdán, ahol 501 MO-ban a férfiaknál Boris Krčmar lett az első, a magyarokat Németh Zoltán (33.), Őri József (97.) és Izsák Gábor (129.) képviselték. A nőknél Alexandra Lorenz-Schleck lett a befutó, a magyar színeket képviselő Végső Adrienn a 17., Harsányi Enikő pedig a 33. lett. Az 501 MO vegyes-páros versenyen egy svájci-német kettős lett az első, Üveges Krisztián egy német versenyzővel az oldalán lett 13., ahogy Nagy Csaba is, akinek orosz volt a párja. Posta Csaba egy német versenyzővel együtt végzett a 17. helyen, ahogyan Stefán Tamás is. Mayer Rita finn párjával 25. helyen zárt, Molnár László pedig német segítséggel ért oda a 33. helyre. Izsák Gábor egy finn dartsossal ért be a 49. helyen, míg Végső Adrienn egy osztrák dobóval együtt lett 65.

Csütörtökön két 501 DO-s kvalifikációs versennyel, valamint a szokásos nyílt tornákkal folytatódott tovább a verseny. A férfiaknál Juhász Béla, Nagy Csaba és Őri József kvalifikálta magát a pénteki főversenyre, míg a többieknek sajnos nem sikerült kijutni a kvaliból. A hölgyeknél Csombok Krisztina az első, míg Németh Éva a második helyen jutott ki a főversenyre. A nyílt tornákon 501 MO-ban Boris Krčmar nyert a férfiaknál, Nagy Csaba a 17., Zámbori Attila és Végső János a 25. helyen végzett. Őri József a 33. helyen zárt, Stefán Tamás pedig a 49. helyen ért be. Thám Dávid és Szklenár Gábor a 65., Zámbó Zoltán pedig a 97. pozícióban fejezte be a versenyt. A nőknél Mojca Muzič végzett az élen, Mayer Rita és Tóth Dóra a 25., Szalai Krisztina pedig a 33. helyen zárt. 301 MO-ban Anton Kolesov győzött, Balogh Béla és Végső János a 13., Máris András a 17. helyen végzett. További helyezettek: Szabados Attila, Ferkó Attila, Zámbori Attila, Izsák Gábor (33.), Herczegh József, Molnár László, Stefán Tamás, Tóth Péter (65.). A nőknél ismét Alexandra Lorenz-Schleck futott be az első helyen, Tóth Dóra az 5., Végső Adrienn a 13., Mézes Barbara pedig a 33. helyen végzett. Az ifiknél is volt két nyílt verseny, ahol 501 SO-ban (U-15) Dmitrij Kazinszkij nyert, ifj. Tárnyik Miklós a 17. helyen zárt. Lányoknál Katrin Afonyina lett az első, magyar induló itt nem volt. Az U-18-ban 501 MO volt a játékmód, itt a török Mehmet Ali Varhan lett az első, Honti Márk az 5. helyen zárt. A lányoknál Emre Dursun lett az első, magyar induló itt sem volt.

Elérkezett az utolsó nap, és ez a nap tartogatta a magyarok számára a legnagyobb eredményt. Az U-18-as kategóriában (501 MO-ban) ugyanis Lakatos Gergely utcahosszal lett Európa-bajnok. A fináléban a török Varhan-t győzte le nagyon jó játékkal, így megérdemelten lett első helyezett. Ugyanebben a versenyszámban Katona Bence az 5., Takács Dániel a 17., Honti Márk pedig a 25. helyen zárt. A lányoknál Emre Dursun lett az Európa-bajnok, Czipó Vivien pedig bronzérmet szerzett ugyanebben a számban. Az U-15-ben (501 SO) ifj. Tárnyik Miklós 25. helyen zárt, a versenyt végül a cseh Tomáš Houdek nyerte.

ebgyoztes.jpg

Gratulálunk az Európa-bajnok Lakatos Gergelynek, és a harmadik helyen végzett Czipó Viviennek is (fotó: MDSZ)

A nap másik fő száma az 501 DO-ban rendezett Európa-bajnokság főtáblája volt, ahol végül a magyarok közül Végső János és Őri József jutottak a legtovább (a legjobb 32 mezőnyéig), ám ott Őri Pavel Drtil-től szenvedett vereséget, míg Végső Andrea Micheletti-től kapott ki. A versenyt végül a cseh Pavel Drtil nyerte meg, a fináléban 7-0-ra legyőzve a német El Amri Abbas-t. A hölgyeknél Czipó Vivien, Ihász Veronika és Csombok Krisztina is a nyolcaddöntőig jutott, ám Vivient egy olasz, Verát egy svájci, Tinát pedig egy német versenyző állította meg. A finálét végül a szlovén Mojca Muzič nyerte, 6-5-re legyőzve a német Moos Silvia Dolores-t. Az egész hetes rendezvényt két 301 MO verseny zárta, ahol a férfiaknál az Urál Baggio-ja, azaz Alekszander Oreskin lett az első, Nagy Csaba és Üveges Krisztián a 33., Molnár László és Kovács Patrik a 49. helyen végzett. További helyezettek: Bús Ádám, Takács József, Fodor Viktor (65.), Balogh Béla, Thám Dávid, Pacher Tamás (97.). A hölgyeknél Marina Letica lett a bajnok, Németh Éva a 9. helyen végzett. Harsányi Enikő és Mézes Barbara a 33., Vereczkey Dorottya pedig a 49. helyen zárt.

Összefoglalónk az EDU adatbankja alapján készült, a képeket pedig az MDSZ Facebook oldaláról vettük át.         

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4314058700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása