9 Nyíl

Mensur Suljović: Csillagos ötös

2018. június 24. 23:42 - adam_f

2018 PDC European Tour 8. - Danish Darts Open - Bröndbyhallen, Koppenhága (a harmadik nap összefoglalója)

Úgy látszik, hogy a nagy neveknek nem nagyon termett babér a PDC European Tour sorozatában debütáló Danish Darts Open utolsó napján. Mind MvG, mind Rob Cross számára idő előtt ért véget a torna, miközben olyan nevek csúsztak be szép csendben a legjobb nyolcba, mint Mervyn King, Brendan Dolan, vagy éppen Steve West, valamint Joe Cullen. Az első dániai PDC verseny győztese azonban nem az előbb felsoroltak közül került ki, hiszen jött az osztrák Mensur Suljović, és ellentmondást nem tűrő játékkal begyűjtötte az első dániai tornagyőzelmét. Ezek tudatában nézzük meg, hogyan is zajlott le a koppenhágai torna utolsó napja...

logo_ddo_eng_2018.png

A délután során történt:

A nyolcaddöntőkkel folytatódott tovább a mai napon a torna, ahol rögtön az elején Peter Wright melegített be egy laza 6-1-gyel Gerwyn Price ellen. A skót nagyon ihletett formában dobott: már 4-0-ra vezetett, amikor Price be tudta húzni a becsületleget. Wright ezután még kettőt hozzácsapott a négyhez, így tényleg könnyen húzta be az elsőt. Mensur Suljović-nak már kissé nehezebb dolga volt Darren Webster ellen, hiszen az angol az első öt legben rögvest két bréket szedett össze, amire az osztrák csak eggyel tudott válaszolni. 3-3 után aztán helyreállt a világ rendje: Suljović hozta a kezdését, és innentől kezdve csak arra törekedett, hogy az utolsót is neki sikerüljön. A terv bejött, az osztrák pedig 99-es átlaggal nyert a 102-es átlagot és hét maximumot dobó Webster ellen.

wri-pri_1.jpg

sul-web.jpg

James Wade csak magát okolhatta a Joe Cullen elleni vereségéért, hiszen 4-2-es vezetésről bukta el a találkozót. Cullen kezdett jobban, aztán 2-2 után Wade brékelte ellenfelét, és még a saját kezdését is hozta. Onnantól azonban a Rocksztár összeszedte magát és zsinórban négyet nyerve a maga javára fordította a találkozót, amit ismét közel 100-as átlaggal tudott abszolválni (a 67%-os csekkolásról nem is beszélve). Wade hiába dobott 122-es highout-ot, azzal sem tudta kizökkenteni Cullen-t a játékból. Wade-del ellentétben viszont Adrian Lewis kezd ismét magára találni. Ezt pedig egy újabb győzelemmel bizonyította, ezúttal Stephen Bunting ellen. Jackpot végig a kezében tartotta a találkozót, bár az első hat legben mindvégig egymás kezdéseiből éltek. 4-4 után Lewis jutott előnyhöz, onnan pedig egy újabb megszerzett brék már Bunting versenyének a végét jelentette. Jackpot 96-os átlaggal és egy 143-as kiszállóval tette le a névjegyét a dán közönség előtt ezen a napon.

cul-wad.jpg

lew-bun.jpg

Ahogy letette a névjegyét Mervyn King is, aki egy szoros találkozón múlta felül a világbajnok Rob Cross-t. A meccsen egy brék sem született, mindenki hozta a saját kezdését, és itt volt jelentősége annak, hogy King indította a találkozót. A Király 98,50-es átlaggal, 55%-os kiszállóval és három maximummal abszolválta a találkozót, amelyen Cross 98,12-vel végzett. Simon Whitlock is jól megizzadt "Rapid" Ricky Evans ellen, aki végig egyenrangú ellenfélnek bizonyult az ozzie-val szemben. Két bréknél többet itt sem loptak egymástól a srácok, viszont mindig megvolt az a plusz, amivel Whitlock ellensúlyozni tudta a gyors kezű angolt. A vége az ozzie-nak jött ki jobban, aki 6-5-tel és 97,76-os átlaggal jutott be az esti körbe.

cro-kin.jpg

eva-whi.jpg

Darius Labanauskas alaposan ráijesztett Steve Westre a találkozójuk elején, amikor 3-0-ra elhúzott. Az angol azonban gyorsan kapcsolt, és zsinórban három leget hozott a márkatárson, így aztán minden kezdődhetett elölről. West sorban nyerte a kezdéseit, mint ahogy a litván is. S mivel az angol kezdte a találkozót, a vége is az övé lett. West 97,95-ös átlaggal és 50%-os kiszállózással jutott az esti etapba a hétvégén nagyon jól teljesítő Labanauskas ellen, aki azért búcsúzóul egy 103-as highout-ot még odavert az angolnak, illetve a koppenhágai közönségnek. A délután utolsó találkozóján az első kiemelt Michael van Gerwen és az első körből kijutott Brendan Dolan feszültek egymásnak. A "History Maker" becenévre hallgató versenyző pedig megtette azt, ami mostanában nem mindenkinek sikerült: kiejtette a világelsőt! Az északír nagyon összeszedetten játszott, 2-1-es vezetése után brékelni is tudta MvG-t, akin egyre jobban lehetett látni a feszültséget. A holland ugyan vissza tudott még jönni 3-3-ra, ám onnantól kezdve Dolan magához ragadta a kezdeményezést és két újabb brékkel megpecsételte a holland sorsát, aki 95,17-tel és elég pocséknak mondható, 27%-ot sem elérő kiszállózással esett ki, miközben az északír játékos 91,83-mal, valamint 55%-os csekkolással jutott az esti etapba.

lab-wes.jpg

mvg-dol.jpg

Az esti események:

A nagyágyúk közül talpon maradt Peter Wright és Mensur Suljović feszültek egymásnak először a negyeddöntők során. Snakebite kezdett jobban, hiszen alig telt el egy kis idő, máris 3-1-re vezetett a skót. Az osztrák ekkor elkezdett koncentráltabban játszani, amelynek eredményeképpen hátsó pályáról kezdést lopott, majd egyenlített is. Wright ekkor még vissza tudta venni a vezetést, ám Suljović ismét egyenlített, majd egy újabb brék után a kegyelemdöfést is bevitte a skótnak. A két versenyző egyenrangú ellenfele volt egymásnak, ezt pedig a statisztika is nagyon jól mutatja: közel azonos átlagok, közel azonos kiszállózás, igazából Suljović éppen hogy csak jobb volt Wright-nál.

Adrian Lewis egyre inkább kezd magára találni, amit az utóbbi időszak eredményei is nagyon jól prezentálnak számunkra. Most Joe Cullen ellen folytathatta a jelenleg jónak mondható szériáját, amihez igyekezett is mindent megtenni. A mérkőzés 3-2-ig igazából a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, vagyis mindenki hozta a saját kezdését, ám ekkor Lewis-nak sikerült hátsó pályáról brékelnie Cullen-t, amivel már kicsit nyugodtabban fordulhatott a végjátékra, amit aztán hamar el is döntött: egy saját, meg egy újabb brék, és máris 6-2 állt az eredményjelzőn, amihez még pluszba hozzáadhatunk négy 180-at, egy közel százas átlagot, valamint egy 43%-os csekkolást is. Cullen-nek pedig eddig tartott a dán kaland.wri-sul.jpg

 

cul-lew.jpg

Mervyn King és Simon Whitlock - vagyis két rutinos, vén róka - folytatták tovább a negyeddöntők sorát. Mint két kedves vidéki nyugdíjas, sétáltak el 3-3-ig kéz a kézben, ekkor azonban Whitlock úgy gondolta, szerez egy kis előnyt magának. Egy hátsó pályás brék és egy saját kezdés után már kettő volt az ozzie előnye, amiből King egyet még le tudott faragni. A vége azonban Whitlock-é lett, ezzel pedig az ausztrál jutott harmadikként az elődöntőbe. A tempó az tényleg olyan "nyugdíjasra" sikerült: King 87-es, Whitlock pedig 92-es átlagot szórt, noha az angolnak volt egy 120-as highout-ja is. Ettől függetlenül azonban nem nagyon erőltették meg magukat az urak...

A nap egyik meglepetésembere, Brendan Dolan következett, akinek ezúttal Steve West ellen kellett felvennie a kesztyűt. A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy tovább tart-e az északír mágia, vagy ennyi volt és netovább? Ezúttal a második variáció valósult meg: West egy pillanatig sem hagyott kétséget arról, hogy kinek megy jobban jelenleg. Nagyon hamar 3-0-ás előnyre tett szert, és meg is tartotta ezt az előnyt. Dolan küzdött, akart, de ezen az estén West sokkal jobbnak bizonyult, amit az elért 96 körüli átlaga is mutatott, míg az északír csupán 86-on átlagolt, vagyis eddig tartott a Dolan-mágia ezen a napon.

kin-whi.jpg

wes-dol.jpg

Az elődöntők sorát Mensur Suljović és Adrian Lewis nyitották meg. Az osztrák 97,50-es tornaátlaggal várta a találkozót, míg Lewis 94,75-tel érkezett meg az összecsapásba. A 180-ak terén az angol nagyon jól állt, hiszen a hétvége során eddig 13 darabot helyezett el a táblába, míg Suljović eddig nyolcszor hallhatta a "szááááááááznyolcvaaaaaaaaan" angol megfelelőjét. A két úriember pedig egy rendkívül izgalmas és maratoni hosszúságú mérkőzést prezentált a nagyérdeműnek, melynek a végén az osztrák örülhetett, ám le a kalappal Jackpot előtt, aki nem adta fel egy percig sem a küzdelmet. Jól is kezdte a találkozót az angol, ám Suljović egy hátsó pályás brékkel már 3-1-re ment. Lewis azonban nem hagyta abba, és 3-3 után magához ragadta a kezdeményezést. Mivel mindenki hozta innentől a saját kezdését, egészen 6-6-ig jutottak el. Lewis-nak még ekkor is megvolt az esélye a meccs megnyeréséhez, ám a harmadik nyila a D16 rossz oldalán landolt, az osztrák pedig 65-ről már nem hibázta el a kiszállót. Nagyon jó kis meccs volt ez, ahol mind a ketten 100 körüli átlagot dobtak, 50-60%-on kiszállóztak, Lewis pedig még egy 150-es csekkolást is elkönyvelhetett magának. Tényleg jó úton halad az angol a visszatérés felé, amit a következő ábra is jól szemléltet...

3dart.jpg

sul-lew_1.jpg

Az este második elődöntőjében Steve West és Simon Whitlock néztek egymással farkasszemet, az ozzie pedig annak rendje és módja szerint be is kezdett. Szinte fel sem ocsúdtunk az előző elődöntőből, máris 2-0-ra ment az ausztrál. West sem volt azonban rest, és gyorsan le is dolgozta azt a mínusz kettest (még rímelt is). Az ozzie azonban újra magához ragadta a kezdeményezést, és onnantól nem is engedte ki a kezéből a találkozót. 4-3-as vezetésnél brékelte ellenfelét, majd a saját kezdést behúzva egyre került a győzelemtől. West még becsületből hajtott tovább, de ez csak egy legre volt tőle elég. Whitlock pedig hozta a saját kezdését újra, amivel jegyet váltott magának a fináléra. Az ausztrál 97,14-et tett hozzá az eddigi átlagához, míg West 96,48-cal búcsúzott el az első dániai PDC verseny elődöntőjétől.

whi-wes.jpg

Lehet, hogy sokan nem gondolták volna, de Simon Whitlock és Mensur Suljović maradtak végül talpon ezen a hosszúnak bizonyult napon. S ha már csak ők maradtak, akkor úgy gondolták, hogy eldöntik egymás között az első Danish Darts Open első helyét. Mind a ketten még szombaton, a legjobb 32 között kapcsolódtak be a versenybe és fejenként négy győztes meccs után futottak össze egymással a ma esti fináléban. Amit természetesen az osztrák kezdett jobban: 1-1 után gyorsan hozta a sajátját, majd összeszedett egy bréket is, így már kettővel ment az ozzie előtt. Whitlock gyorsan visszavette az elveszett bréket, ám az osztrák játékos újra megcsinálta hátsó pályáról, így ismét kettő volt a differencia. Whitlock küszködött, Mensur pedig beindult és egyre inkább elhúzott ellenfelétől. Az ozzie ugyan mindent megtett, de ezen az estén nem volt ellenszere az osztrák ellen, aki végül nagyon magabiztosan nyerte a finálét 8-3 arányban, ezzel pedig karrierje ötödik PDC tornagyőzelmét könyvelhette el, míg Simon Whitlock is hosszú idő után tudott ET-döntőt játszani, úgyhogy szerintem neki sem lehetett oka a szomorúságra.

sul_3.jpg

sul-whi.jpg

sul-whi2.jpg

Eltelt tehát ez a hétvége is, de nem állunk meg, hiszen két nap múlva folytatódik tovább a Players Championship két hétközi fordulóval, majd a jövő hét végén Hamburgból jön a European Darts Matchplay (ET9), júliusban pedig három további verseny következik, köztük talán a legjobban várt World Matchplay-lel. Szóval érdemes lesz velünk tartani a következő időszakban is...

A hétvége statisztikáit a TheRedBit készítette és bocsátotta rendelkezésünkre.           

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2214068499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása