9 Nyíl

Teljes skót öröm Wolverhamptonban - ezúttal Wright nyerte a "visszavágót"

2017. november 17. 23:35 - Dart Major

2017 bwin Grand Slam Of Darts - Wolverhampton (a negyeddöntők - első kör)

Elérkeztünk a pénteki naphoz, vagyis a negyeddöntőkhöz. Az eddigi verseny kifejezetten jónak nevezhető, rengeteg kiváló mérkőzést láthattunk és garantált volt, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Annál is inkább, mert csodálatos játékosok léptek tábla elé a negyeddöntők első felvonásán.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Gamecente

Három "századost" is avattak csütörtök este Wolverhamptonban

2017. november 17. 01:33 - adam_f

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (a hatodik nap összefoglalója)

Kissé megcsúsztunk a csütörtöki nap összefoglalójával, és már lassan péntek hajnalt írunk, amikor végre sikerül ezeket a mondatokat leírni. Az Internet ördöge csúf tréfát űzött e sorok írójával, ám mint ahogy mondtuk régebben, nincs olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani. A megoldás ezúttal is sikerült, így végre elétek tárhatjuk, hogy mi is történt a csütörtöki négy találkozón. Igazából egy meccs volt szorosabb a kelleténél, a többi háromról ezt már nem lehetett elmondani. Igyekeztük élményszerűbbé tenni összefoglalónkat azzal, hogy közzétesszük a győztesek gondolatait, illetve kicsit felvezetjük a pénteki napot is. Csak reménykedni tudok benne, hogy ez jól sikerült.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Az EU átírhatja a darts szabályozását is

2017. november 16. 16:45 - Denis Potvin

Egy másik sportágban, de egy érdekes döntést hozott tegnap az EU egyik szakbizottsága, amely felülírhatja más sportágak, így akár a darts szabályrendszerét is. Peter Verbeek, holland dartsjátékos írta a twiterrén, hogy két holland gyorskorcsolyázó, a már visszavonult Mark Tuifert és Niels Kersholt perelte be a holland és a nemzetközi gyorskorcsolya szövetséget is, mivel három évvel ezelőtt megtiltották nekik, hogy egy nagy bevétellel járó, dubaji versenyen vegyenek részt. A versenyzők azóta visszavonultak, de nem hagyták annyiban a dolgot. A lényeg jön lejjebb.

Tovább
Szólj hozzá!

Még nagyon is lobog a BDO zászlaja a Grand Slam-en

2017. november 16. 12:00 - adam_f

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (az ötödik nap - értékelések)

A második kör első felét bonyolították le tegnap Wolverhamptonban, a Grand Slam of Darts versenyén. Voltak simának mondható találkozók, és voltak olyanok is, amelyek nem várt izgalmakat tartogattak a nézők számára. A mérkőzésekről bővebben itt olvashattok (ha valaki esetleg lemaradt volna róluk), ám mi most arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekedtek a tegnap estéről a főszereplők, vagyis jöjjön a szokásos "mestermérleg".

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Snakebite magabiztos, Duzza zseniális volt ezen az estén

2017. november 15. 23:52 - Denis Potvin

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (az ötödik nap - összefoglaló)

Már a negyeddöntő volt a tét Wolverhamptonban, a Grand Slam of Darts ötödik napján. Mensur Suljovic és azért Peter Wright is simán jutott tovább. Wright végre régi önmagát idézte, a magabiztossága tanítani való volt ezen az estén úgy, hogy ellenfele, Stephen Bunting sem mutatott gyenge formát. Szegény Berry van Peer boldog volt, hogy eddig eljutott. Glen Durrant viszont bebizonyította, hogy alapos felkészüléssel meddig lehet eljutni, az ő szereplése a Grand Slam eddigi második legcsodálatosabb pillanata. Michael Smith pedig csak ráijeszteni tudott Gary Andersonra, a skót nem véletlen kétszeres világbajnok

Tovább
Szólj hozzá!

Két Webster nem fért meg egy csárdában...sajnos

2017. november 15. 12:11 - adam_f

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (a negyedik nap - értékelések)

Tegnap befejeződtek a csoportküzdelmek a Grand Slam of Darts versenyén, így ma már a legjobb tizenhat első fele csap bele a lecsóba, hogy elkápráztassanak minket játékukkal. A kedd is tartogatott meglepetéseket, valamint harmadik alkalommal történt meg az - a torna eddig históriájában -, hogy kilencnyilas szétlövéssel kellett eldönteni a tizenhatodik továbbjutó kilétét. A Webster-Webster csatának végül győztese is lett, de hogy ki volt az és miként vélekedtek a keddről a főszereplők, az kiderül a reklám után "tovább" gombra kattintva.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Gerwen és Cross megint zseniális volt, Taylor továbbvitte Wade-et

2017. november 14. 23:55 - Denis Potvin

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (a negyedik nap - összefoglaló)

Kedden az A-D csoportok küzdelmei is befejeződtek Wolverhamptonban, a Grand Slam of Darts utolsó csoportmeccsein. Nyolcan már hétfőn továbbjutottak, nem is akármilyen drámák után, most pedig jött a másik nyolc. Megint Michael van Gerwen és Rob Cross tarolta le a napot a szenzációs átlagával. Harmadszor volt a torna történetében szétlövés a második helyért, és amíg Phil Taylor James Wade-et juttatta tovább, addig Gerwyn Price saját magát verte meg.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kis gyártók a nagyvilágban (1. rész)

2017. november 14. 16:30 - matyi96

Ebben a rovatunkban olyan gyártókat mutatunk be, melyek kevésbé ismertek és úgymond háttérbe szorulnak a Target, Unicorn, Winmau triumvirátus mögött. Tudjuk, hogy egyre többen tisztában vannak ezekkel a gyártókkal is, de vannak olyanok, akik csak most ismerkednek velük, vagy éppen még nem is hallottak róluk, így nekik szeretnénk kedvezni elsősorban. darts.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nyolcan már a kupa kapujában

2017. november 14. 11:58 - adam_f

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (harmadik nap - értékelések)

A tegnapi napon eldőlt, hogy kik jutnak tovább az E-től H-ig terjedő csoportokban. S bizony voltak nagyon komoly ütközetek, melyek arról döntöttek, hogy kik mennek tovább, illetve kik esnek ki. Úgy tűnik, Berry van Peer is végre felül tudott kerekedni a problémákon, ám hogy miként élte meg ő és a többi győztes a tegnapot, a nyilatkozataikból kiderül. Következzenek tehát a szokásos mérkőzés utáni értékelések.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Berry van Peer, a "démonűző"

2017. november 14. 00:39 - matyi96

2017 bwin Grand Slam of Darts - Wolverhampton (a harmadik nap - összefoglaló)

Elérkeztünk az első nagy fordulóponthoz a 2017-es Grand Slam of Darts eseményén. A mai este elbúcsúztunk az első kiesőktől, valamint van már nyolc továbbjutónk is a tizenhatos főtáblára. A mai napon a H csoport játékosaival kezdődött a parádé, vessük szemügyre mi is történt.

berry_van_peer.jpg

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

 

Tovább
Szólj hozzá!