9 Nyíl

Kik vagyunk és mit akarunk

2015. december 14. 15:00 - Denis Potvin

Néhány éve egy másik sportág induló blogjának alapítójaként nem kis izgalommal és várakozással tekintettem előre. Saját elhivatottságomban egy fikarcnyi kétségem sem volt, sokkal jobban érdekelt, hogy elképzeléseinket, írásainkat miképp fogadja a Kedves Olvasó. Nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy az a vállalkozás minden korábbi elképzelést felülmúlt. Igaz költözött ide, meg oda, cserélődtek az emberek, de a sikere a mai napig töretlen.

Ilyen előélet után fogunk bele egy másik sportág blogjának az indításába. A darts ma az egyik legtöbbet fejlődő sportág, a legnépszerűbb kocsmasport, amelynek legjobbjait milliók nézik a tv-k előtt, és sok ezren a helyszínen. De egyre több olyan kocsma van, ahol táblák előtt dobálnak az emberek, gyerektől az aggastyánig. Ahogy akkor is megfogalmaztuk a célokat és azt is, hogy mit nem akarunk csinálni, úgy most is megvannak az elképzeléseink, hogyan közelítsünk a darts felé.

Szerzőink szinte mindegyike ilyen-olyan szinten, de naponta űzi ezt a sportágat. Az ő meglátásaik, tapasztalataik alapján akarjuk még közelebb vinni az olvasókat a darts felé, illetve aki már űzi a sportot, még alaposabban és széleskörűen informálni. Fontos eredményekre, hírekre akarunk figyelni, versenyeket helyszínen megnézni, elsősorban szórakoztatni az olvasót. Biztos nem fog minden beleférni, amire csak lehet figyelünk.

Az sem véletlen, hogy éppen 2015 51. hetében nyomjuk meg a startgombot. Az év egészen bizonyosan legfontosabb eseménye következik rögvest. A PDC darts-világbajnokság Magyarországon is a legnépszerűbb sportesemények közé tartozik.

Persze a világbajnokság után sem áll le az élet. A legfontosabb nemzetközi versenyek állandó témát szolgáltatnak majd, de feltett szándékunk a magyar dartsélet ütőerén is rajtatartani a kezünket. Állandó fórumot szeretnénk az amatőr versenyzőknek is biztosítani, megmutatni kedvenc sportágunk, hol, mikor, hogyan, milyen eszközökkel játszhassa a legjobban.

Egy biztos, elindulunk. Aztán, hogy hová jutunk az az olvasón is múlik majd. Izgalom és várakozás van bennünk és a nagy cél, amit majd reméljük meg is fogalmazhatjuk majd a későbbiekben.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr338148984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dolmányos varjú 2015.12.16. 14:43:29

Örülök Nektek, egy állandó olvasótok már biztosan van. :)

Marci Vicze 2015.12.16. 22:13:54

Izgatottan várom a cikkeket. Sajnos nem könnyű Magyarországon a Dartsról jó cikkekhez és beszámolókhoz hozzájutni , esetleg tippeket kapni sportfogadáshoz .
Kívánom hogy a blog legyen?hosszú életű és hogy minél több kilenc nyílasról tudjatok cikkezni!