9 Nyíl

A rebellis Phil Taylor és a tizenhatok

2015. december 15. 14:34 - Denis Potvin

December 17-én kezdődik az év legnagyobb dartseseménye, a PDC-világbajnokság. A blog hétfői indulásakor egy rövid elemzéssel hívtuk fel a figyelmet az esélyesekre, most pedig bemutatjuk, hogy a 80-as évek már-már nyomorúságos helyzetétől hogy jutott el a Professional Darts Corporation oda, hogy bár két világbajnokság van egy évben, a PDC azért mindent ver. Történelmi emlékséta következik.

1978-ban rendeztek először a BDO (British Darts Organisation) szervezésében világbajnokságot, de a nagy dirrel-durral beharangozott sorozat nagyon hamar veszített népszerűségéből. Elsősorban a szponzorok távolodtak el, majd a tv-közvetítések csökkenése is mély válságba sodorta a szervezetet. 1992-ben Phil Taylor, az 1990-es és 1992-es világbajnok és 16 társa (közte az összes korábbi BDO-bajnok) gondolt egy nagyot és megalapította saját szervezetét, a WDC-t (World Darts Council), amit BDO természetesen nem ismert el, és különböző jogi lépésekkel próbálta ellehetetleníteni.

Nem lehetett, bár a név 1994-ben PDC-re változott és még abban az évben kiírták az első sorozatot, amelyet az azóta már visszavonult Dennis Priestley nyert meg. Természetesen a BDO nem adta fel, azóta sem ismeri el a PDC-t, de tönkre tenni már nem tudja. Olyannyira, hogy az igazi nagy sztárok ma már a PDC szervezethez tartoznak, sőt sorra igazolnak át a jövedelmezőbb szervezethez. A BDO kénytelen meghúzni magát a nagytestvér árnyékában, de arra gondosan ügyel, hogy már a PDC-vb alatt, az elődöntő napjától rendezi saját tornáját.

phil-taylor-of-britain-re-008.jpgAz elmúlt 22 esztendőben csak hét játékos tudott világbajnok lenni. Persze, a rebellis Phil Taylor emelkedik 14 elsőséggel, 2-2 van John Partnak és Andrian Lewisnak, egyszer nyert a már emlegetett Priestley, két holland Raymond van Barneveld és Michael van Gerwen és legutóbb a skót Gary Anderson. Mellettük még nyolc olyan játékos van, aki legalább a döntőig eljutott.

Phil Taylor különleges egyénisége a sorozatnak, 1995 és 2002 között nem akadt legyőzője, az eddigi huszonkét döntőből 18-nak részese volt. Minden versenyét összevetve hatmillió fontot dobált eddig össze, 1785 eddigi meccséből csak kétszázat veszített el, azaz 88,85 százalékos a győzelmi mutatója. Páratlan rekord.

Míg 1994-ben mindössze 64 ezer fontot osztottak szét a résztvevők között, úgy 2016-os verseny résztvevői már 1,5 millió fontot kaszálnak, a győztes bankszámlája 300 ezer fonttal hízik majd. A William Hill fogadóiroda jóvoltából az elmúlt három évben másfélszeresére nőttek a pénzdijak.

cwrkfujxaaatgfm_png_large.png1994 és 2007 között a Circus Tavern Purfleetben, azóta - így idén is - az Alexandra Palace-ban lesznek a versenyek. Az 1873-ban megnyitott épület 1875-ben tűzvész áldozata lett, de újjáépítették és azóta is szabaidő-komplexumként működik a Népek Palotája, ahogy egykoron a londoniak is nevezték.

Az eddigiektől eltérően karácsony másnapján, azaz december 26-án is lesznek versenyek, és ahogy már írtuk, december 17-én kezdődik a torna. Kövesse velünk. A szakértőink segítségével a kulisszák mögé is benézünk majd.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr738174412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ideasz 2015.12.16. 12:48:31

" nem akatt legyőzője"...... ubazzz
süti beállítások módosítása