9 Nyíl

Game on! - az első játéknap

2015. december 18. 08:19 - II. János Pál

...És igen, a tegnapi nappal megkezdődött a 2016-os PDC-világbajnokság! Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy az Ünnepek után a második legnagyobb történés, ami az év végét illeti - legalábbis nekünk dartsrajongóknak biztos. Tegnap reggel kikerült már egy írás az első esti programról, illetve a játékosok eddigi egymás elleni eredményeiről, de most lássuk, hogy valójában mi is történt:

Selejtező:

Andy Boulton (angol)–Per Laursen (dán) 2-1 (2:3; 3:1; 3:2)

Döcögősen indult az első játéknap, első mérkőzése, ami betudható a kezdeti idegességnek is. Ezen a meccsen játszották ki az urak, hogy ki jut tovább az első fordulóba Gary Anderson ellen. Laursen kezdte a meccset és a kezdését kihasználva be is húzta az első szettet 3-2-re. Azért Boultonnak is voltak megvillanásai egy 165-ös kerekítő és egy 13 nyilas leg képében. A második szettre valamennyire beindultak a srácok, megszületett az első break is, amivel Boulton egyenlített egy 3-1-es szettgyőzelemmel. A döntő szettre megjött az első 180, meg egy 12 nyilas Laursentől. Bár a dánnak voltak nagyobb megvillanásai, de Boulton 0-2-es hátrányból megfordította a mérkőzést 3-2-re köszönhetően Laursen elherdált meccsnyilainak. Ezzel a győzelemmel kiérdemelte Boulton a tavalyi világbajnokot.

Első forduló:

Jamie Lewis (walesi, 31.)–Daryl Gurney (északír) 1-3 (0:3; 3:1; 2:3; 1:3)

Ezen a meccsen már a színvonal is kezdett hasonlítani egy világbajnokságéra. Az észak ír titán rögtön 3 db 5 körös leggel - válasz nélkül - vitte el az első szettet, amit még 2 darab 180-al és egy 174-es kerekítéssel fűszerezett meg. A második szettre már Lewis is bejelentkezett egy első pályás 15 nyilassal, majd 3-1-re nyerte is azt, és még az első 180-át is megdobta. Kicsit álmoskásan indult a 3. szett, de 1-0-ra a walesi ment el, ráadásul mindezt hátsó pályáról. Majd még egy break, ezúttal Gurneytól egy 180 kíséretében az egyenlítésért. Innentől főszerepben az első pálya, 3-2-re Gurney abszolválta a szettet. A 4. szettben Gurney irányított, ámbár mindketten dobtak még 2-2 180-at, de 3-1-es szett- és meccsgyőzelemmel az északír ünnepelhetett.

Peter Wright (skót, 4.)–Keegan Brown (angol)  3-0 (3:0; 3:0; 3:2)

Az est két főmeccse maradt hátra, ahol a két skót ász, azon belül is az extravagáns Peter Wright lépett először színpadra. Let`s get the party started! - mondhatnánk így is. 4 db 180 (2 db. Wright, 2 db. Brown), de Brown szektorhibái nem maradtak bűntetlenül és 3-0-val elhozta a skót az első szettet. A második szettre az angol srác visszaesett, egy dolgot lehet csak a nevéhez kötni, egy 180-at. Ismét 3-0 Wrightnak. Mindössze a harmadik szettig kellett várni és Brown meg is nyerte az első legjét egy breakkel, amit majdnem feltámadásnak is nevezhetnénk, de a skót válaszolt is egy 12 nyilas, 116-os kiszállós leggel - csakhogy legyen egy visszabreak is. 180-ak, feszültség, de a vége a papírforma, 131-es kiszálló egy újabb 12 nyilashoz és egy 3-2-es szettgyőzelemhez. Wright a második fordulóban.

cwdskfsxiaa7e1g.pngGary Anderson (skót, 2.)–Andy Boulton (angol) 3-0  (3:0; 3:0; 3:2)

Kezdődjön az est fénypontja, színpadon mindenki Gary Andersonja! A közönség már hangulatban (köszönhetően a javuló színvonalnak, meg a több hektoliter sörnek). Rögtön egy 180-as kezdés, 11 nyilas és már repül is a skót 1-0-ra. A második leg: 140-140-140, 81-es kiszálló, egy újabb 11 nyilas és 2-0 Andersonnak. A harmadik legbe is belefért Garynek egy bingó (180) meg egy pici kiszálló-bizonytalanság, de 3-0 a skótnak. Megint 180-al kezd Anderson és 1-0 ismét. Ezek után szépen csendben Gary behúzta a második szettet is legveszteség nélkül. A 3. szett, első leg, Boulton eldobja első nyilát egy duplára (124-ről elhibázza a bullseyet), de 1-0 Andersonnak. Boulton szépít, már van egy leg a kijelzőn a neve mellett. Bár az angol feltornázta magát 2-2-re ebben a szettben, de az X-faktor nem volt meg ma benne, és Gary Anderson is átdobja magát a következő fordulóba.

Egy színvonalas játéknapon vagyunk túl, a show pedig ma este folytatódik.

2 komment
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr918180170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dolmányos varjú 2015.12.18. 10:19:56

Laursen, Laursen, ha sikerült volna 24-ről 6 nyíllal kiszállnod... :/

Marci Vicze 2015.12.18. 10:48:15

Nyitásnak nem volt rossz
süti beállítások módosítása