9 Nyíl

Négy dartsos maradt, de ki lesz a kettő, aki döntőzik?

2016. január 02. 17:00 - Turpi9

Ma este a PDC világbajnokság 2016-os kiírásában a legjobb négy játékos fog összecsapni: 21:00-tól Raymond van Barneveld és Adrian Lewis mérkőzik meg, utána pedig körülbelül 23:00-tól Gary Anderson és Jelle Klaasen lép a tábla elé

raymondvanbarneveld.jpgRaymond van Barneveld elődöntős szereplése mindenképpen meglepetés lehet mindenki számára, hiszen a tavalyi évben nem alakított maradandót. Egy említésre méltó versenyt sikerült megnyernie, a Hong Kong Masterst. A 48 esztendős versenyző múltja igen veretes, hiszen véletlen nem lehet megnyerni ötször a világbajnokságot (négyszer BDO, egyszer PDC)! Igaz, legutóbbi vb győzelme 2007-ben volt, amit azért valljuk be, nem tegnap volt. Ugyanakkor nem felejtett el játszani, sőt! Nem az utcáról összeszedett srácokat verte ki az elődöntőig vezető úton, hanem többek között a jelenlegi világelső Michael van Gerwent, a korábbi BDO világbajnok Stephen Buntingot és nem utolsó sorban a kiváló játékerőt képviselő Michael Smithet. Smith egyébként 3-0-ás szett győzelemre állt Barney ellen, de az öreg előhúzott néhány dobást a régiből és nagy küzdelemben sikerült legyűrnie ellenfelét.

lewis_2695999.jpgAdrian Lewis szép, kiegyensúlyozott játékot mutat az idei világbajnokságon. Igaz - ha szabad egy ilyen rangos eseményen így fogalmazni - szerencsésebb volt a sorsolása mint a ma esti ellenfelének. Igazából tegnap este találkozott az első nemes ellenféllel, akiben néhány leg erejéig benne volt, hogy talán megtudja szorongatni Jackpotot, de aztán ez hamar tova szállt. A jelenleg világ 4. helyezett Peter Wright nem igazán találta az ellenszert Lewis ellen, így 5-2-es szett arányban kikapott tőle. Lewis egyébként az elődöntőbe jutásért Jan Dekkert, Andrew Gildinget, Mensur Suljovicsot és Peter Wrightot győzte le. Ami a leginkább érdekesebb és talán mérvadó lehet, hogy Wrighton kívül más nem tudott szettet nyerni ellene a felsorolt játékosok közül! 2011 és 2012 után megadatik a lehetőség hogy harmadjára is világbajnok lehessen. Ehhez persze este megfelelő produkciót kell elővennie.

garyandersonround2_2696100.jpgGary Anderson címvédőhöz méltó játékot produkál a világbajnokságon. A tavalyi győztest a szerencse is a keblére ölelte, hiszen a negyeddöntőben James Wade - vélhetően lelki eredetű betegsége miatt - néha kritikán aluli, gyenge játékot mutatott a jelenleg világ második legjobbja ellen. Bár szerény véleményem szerint ha jó formában játszik Wade, akkor se biztos hogy megtudta volna fogni Andersont, hiszen a Repülő Skót 105,24-es átlagot csinált. Azt hiszem ez az eredmény önmagáért beszél. Az első fordulóban egyébként Andy Boultont küldte haza 3-0-al, a következő fordulóban Daryl Gurneynek parancsolt megálljt, utána a holland villámkezű Vincent van der Voortnak. Ezek után következett James Wade. A tavalyi Premier League győztes 45 éves sportoló agilis játékkal dobta be magát az elődöntőbe, a kérdés azaz hogy képes-e továbbra is ezt a formát hozni.

jelleklaasen.jpgJelle Klaasen játéka egyértelműen a meglepetés kategóriába tartozik, szerintem az országban nem sokan hitték volna el két héttel ezelőtt, hogy a legjobb négyig eljut a holland fiatalember. Bár tény, hogy a  PDC világranglista 19. helyezett játékosa is győzött már világbajnokságon, nevezetesen 2006-ban a BDO égisze alatt. A Kobra becenévre hallgató tulipános megküzdött tisztességgel azért, hogy ma este a tábla elé álljon az Ally Pally közönsége előtt. Az első fordulóban Joe Cullent zavarta haza ellentmondást nem tűrő 3-0-al, a második fordulóban Mervyn King urat győzte le 4-2-es végeredménnyel. Következett a harmadik játéknap, ahol nem mással nézett farkasszemet, mint a tizenhatszoros világbajnok Phil Taylorral! Egyértelműen Taylor számított az összecsapás esélyesének, azonban Phil nem tudta hozni régi önmagát. Ezt kitűnően kihasználta Klaasen és parádés játékkal legyőzte az élő legendát! A legjobb nyolc között pedig következett Alan Norris, aki már 4-1-re is vezetett Klaasen ellen, azonban ezután - mintha felébredt volna mint Csipkerózsika az álmából - lesöpörte az angol srácot és kiváló játékkal bedobta magát a legjobb négybe.

Aki a mai estén megnézi mind a két mérkőzést, biztosra veheti, hogy minőségi darts játékot fog látni. A kérdés már csak az, hogy kik lesznek azok a játékosok, akik a holnap esti döntőben megharcolhatnak a világbajnoki trófeáért?! Egy biztos, van Barneveld 2,35-ös és Klaasen 3,4-szeres oddsza igen vonzó. De talán az első lehet valami esély. Csekély, de bátraké a szerencse.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr568225772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Infamous 2016.01.02. 23:27:32

Klaasent nem hiszem,h foldhozvagja Gary gyonyoru 9nyilasa. Nem lesz ez olyan sima meccs sztem.

Denis Potvin 2016.01.03. 00:06:43

Eddig mégis nagyon simának tűnik, de most eldől.

Infamous 2016.01.03. 00:23:12

Leragtam a kormom. :)