9 Nyíl

Egy fiatal hollandé volt a nap BDO-meccse

2016. január 07. 10:34 - Denis Potvin

Négy sima, és egy nagyon szoros meccsel folytatódott a BDO-világbajnokság, amelynek a tétkje már a negyeddöntőbe jutás volt. Az első helyen kiemelt Glen Durrant könnyen vette az akadályt, szettveszteség nélkül verte Larry Butlert. Két kiemelt így is búcsúzott szerdán a Lakeside Country Clubban.

520017_wesley-harms.jpgJeff Smith a 15. helyre rangsorolt Brian Dawsont, Dennis Harbour pedig a 10. Martin Phillipset verte meg. A két továbbjutó éppen egymás ellen folytatja majd az elődöntőbe jutásért. És akkor a Jim Williams-Wesley Harms meccs. Utóbbi kezdett jobban három sima leggel hozta az első szettet, aztán viszont Williams nyert kettőt. A végén Williams került közelebb a továbbjutáshoz, de elrontotta a százas kiszállóját, így Harms egyenlíteni tudott, majd három leggel hozta a továbbjutást is.

Az utolsó legje elég bonyolultra sikeredett, 66-ről majd 5-ről is elrontotta a kiszállót, végül egy dupla kettővel sikerült. A meccsen mindössze három 180-as volt. A legmagasabb kiszállót, egy 102-est Williams produkálta, de továbbjutás a 31 éves hollandé, Harmsé lett. Harms 2012-ben és 2013-ban is az elődöntőig jutott. A vele egykorú walesi pedig első vb-jén két kört tudott menni.

Férfi, 2. forduló

Brian Dawson-Jeff Smith 1-4

Jamie Hughes-Madars Razma 4-1

Dennis Harbour-Martin Phillips 4-1

Jim Williams-Wesley Harms 3-4

Larry Butler-Glen Durrant 0-4

Női egyes, 1. forduló

Lorraine Winstanley-Rachel Brooks 2-0

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr878248602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása