9 Nyíl

Hamarosan folytatódik a show, jön a PL 2. fordulója

2016. február 10. 09:00 - Turpi9

Már csak egyet kell aludni és folytatódik a darts-show, azaz kezdetét veszi a Premier League második fordulója. A mostani helyszín Newcastle-ban lesz a Metro Radio Arenaban, ahol természetesen már napokkal ezelőtt elkelt az összes belépő. Szokásunknak megfelelően most is kicsit körbenézünk a fogadóirodák kínálatában.

premier_league_darts_1300_x_630_artist-large.jpg
Az első mérkőzést Michael Smith és Robert Thornton fogja vívni. Mindkét versenyzőnek van mit javítania az első fordulóban előadott műsorával kapcsolatban, hiszen elég keményen beragadtak a startra. Bully Boy Gary Anderson betegsége miatt kétszer is tábla elé lépett, azonban pontot nem sikerült szereznie. Ellenfelének meg talán még inkább össze kell szednie magát, hiszen egy történelmi eseménynek lehetett a résztvevője! Igaz, talán ő se gondolta volna hogy a rossz oldalon fog állni, hiszen beleszaladt egy 0-7-es vereségbe Dave Chisnall ellen. Smith győzelme 1,9x adnak, a döntetlen 4x és Thornton esetleges győzelme 3x pénz jár az irodáknál.

863b4808-725f-11e3-_498751c.jpgA második összecsapás igen pikánsnak ígérkezik, Raymond van Barneveld fog tábla elé lépni Peter Wright ellen. Mindkét kiválóság remekül kezdte a sorozatot, hiszen Barney nem mást győzött le kemény és határozott játékkal (nem mellékesen kiváló kiszállókkal) mint a darts élő legendáját, Phil Taylort. Wright pedig Michael Smith ellen mutatta meg, hogy ki az alfa hím kettőjük közül és páholta el remek játékkal. Barney győzelmére 2,75 a szorzó, a döntetlen 4x és Wright győzelmére 2x pénzt adnak.

 

A soron következő párbajt Adrian Lewis és Dave Chisnall fogja játszani. Chisnall-ról már írtunk korábban, ennél jobban nem is kezdhetett volna, hiszen azonnal az első fordulóban 7-0-al átlépett Thorn papán. Lewis győzelme sem volt sokkal kisebb a holnapi vetélytársáé, ő 7-1 arányban páholta el és küldte a backstage-be Michael Smith-et. Ki-ki meccsre adják a bukik a szorzókat, Lewis győzelme esetén 2,2x, a döntetlen 4x és Chizzy diadala esetén 2,5x zseton jár.

letoltes_1.jpgA negyedik összecsapás amit igazából nyugodtan nevezhetünk az est fénypontjának, az Gary Anderson és Michael van Gerwen csatája lesz! A világelső és a világmásodik játékosnak is van mit felmutatnia a sorozat szinpadán. Mint tudjuk a Repülő Skót sajnálatos módon egy légúti betegség végett nem állhatot a közönség elé Leeds-ben, így neki most jött el a bemutatkozás ideje. Mighty Mike pedig James Wade ellen maradt alul nagy meglepetésre, hiszen nem az angol volt az esélyes az összecsapáson. Mindenesetre a vb címvédőre 3,5x(!) pénzt, a döntetlenre 4,5x és van Gerwen győzelmére csak 1,68x adnak a fogadó irodák.

A záró mérkőzést a két angol kiválóság fogja játszani, nevezetesen James Wade és Phil Taylor. Wade-nek az első fordulóban nagy skalpot sikerült szereznie, hiszen Michael van Gerwen-t győzte le és ezzel bezsebelte a 2 pontot. Most sincsen jóval könnyebb ellenfele, hiszen egy legendával játszik holnap este. Phil Taylor-nak van javítani valója, mert beragadt egy kicsit a PL rajton Raymond van Barneveld ellen, ami azt eredményezi hogy a neve mögött a tabellán még 0 pont van. Wade a bukik szerint nem a csata esélyese, 3,2 szorzót adnak rá, a döntetlen 4,5x és Taylor győzelme 1,75x pénzt.

A pontos program így néz ki, hacsak addig közbe nem jön valami

19.20 Michael Smith - Robert Thornton

20:10 Raymond van Barneveld - Peter Wright

21:00 Adrian Lewis - Dave Chisnall

21:45 Gary Anderson - Michael van Gerwen

22:30 James Wade - Phil Taylor

Véleményem szerint Smith - Thornton összecsapást nevezhetjük az éhezők viadalának, ahol egy nyílt sisakos mérkőzésen Smith fog kijönni győztesként. A Barneveld - Wright tusában egy jó fűszeres döntetlent érzek, a Lewis - Chisnall megmérettetésen Lewis fog boldogabban ellépni a tábla elől. A gigászok harcát van Gerwen fogja behúzni Anderson ellen, a zárómérkőzésen pedig Taylor első győzelmét fogja kiharcolni Wade ellen. De hogy tényleg így lesz-e, ez kiderül csütörtök este!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr378369654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása