9 Nyíl

Ilyen lenne a Premier League Élő-pontrendszerrel

2016. március 25. 12:00 - Denis Potvin

Szűcs Ádám

A világranglistát készíteni jó dolog, hiszen az egyes sportágakban szereplők erőviszonyát határozza meg. Viszont ezek nagyobb része szubjektív arányok alapján odaítélt pontokról szólnak. Élő Árpád, magyar származású amerikai fizikaprofesszor a sakkban talált ki a róla elnevezett pontrendszert. Ma már nagyon sportágban sokkal hitelesebbnek tartják a ÉLŐ-pontrendszert, mint a nemzetközi szövetségek ranglistáit. Az egyik olvasónk gondolt egy nagyot és elkészítette a darts Premier League-re vonatkozó pontrendszerét. Ez persze csak játék a számokkal, de így is nagyon érdekes.

Mielőtt átadnánk a szót fiatal barátunknak, néhány szóban foglaljuk össze, mi is ez az ÉLŐ-pont. A rendszer lényege, hogy a versenyeken elért helyezés alapján lényegében szubjektív arányok alapján odaítélt pontszámok helyett a megítéléstől független statisztikai módszert alkalmaz. Olyat, amelyben egy-egy mérkőzés eredményét az egyes játékosok addigi játékerejét képviselő változó határozza meg.

Az erősebb játékost legyőzni olyan eredmény, amely pozitívabb módon hat a győztes játékerő-változójára, mintha viszonylag gyengébb játékos ellen nyert volna, ha viszont valaki gyengébb játékerejű ellenféltől kap ki, az negatívan hat a saját játékerő-változójára. Így a rendszer megőriz valamit a jutalom-büntetés elemeiből, de valójában statisztikai jellegű. És akkor a darts PL ÉLŐ-pont számítással:

Csináltam egy olyan kimutatást, hogyan alakulnának az erőviszonyok, ha a dartsosok is a sakkban használt ún. ÉLŐ-pontszámítás szerint lennének rangsorolva. A Premier League elején minden játékosnak 1200 pontot adtam. Minden meccs után megnéztem - ezt az oldalt használva - minden játékos új ÉLŐ-pontszámát. Mindig figyeltem arra, hogy milyen legarányban történt a győzelem, hogy még pontosabb legyen a végeredmény. Természetesen aki éppen nem játszott (egy este 3-4 ilyen meccs van, amikor éppen más játszik), annak változatlanul hagytam a játékos értékét

Azért csökkenhet valakinek egy 12 leges meccs (7-5 arányú győzelem) esetén a pontszáma, mert nem annyival gyengébbel játszott, hogy elvárás lett volna a nagyobb arányú győzelem, ezért előfordulhat, hogy valaki veszít, de mivel sokkal gyengébb, ezért akkor is nő a pontszáma, míg a nyertesé csökken. Ld. MvG és Thornton esete tegnap (mondjuk ez pont döntetlen lett, de az elv érvényes).

Egy szép grafikon készült az így számított ÉLŐ-pontokból:

20150325-elo.png

Az idei 40 meccs után - ÉLŐ-pontok szerint - ez az erősorrend:

1283 - Phil Taylor

1275 - Michael van Gerwen

1239 - Peter Wright

1225 - Gary Anderson

1223 - Robert Thornton

1206 - Adrian Lewis

1194 - James Wade

1151 - Raymond van Barneveld

1110 - Dave Chisnall

1094 - Michael Smith

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr208525218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása