9 Nyíl

Gondolatok az Ítélet Éjszakája után – ki, hogyan szerepelt a PL kilenc fordulójában?

2016. április 02. 09:57 - Denis Potvin

Füzi István Ádám

Megszakítva kicsit a múltidézést, egy nagyon megtisztelő kérésnek teszek most eleget, amikor megosztom gondolataimat a Premier League alapszakaszáról, illetve a ligában szereplő játékosok teljesítményéről. Amióta nyomon követem a darts jelentősebb eseményeit, azóta igyekszem mindig tárgyilagosan, egyik játékoshoz sem elköteleződve feltárni a sportszerető olvasók előtt a véleményemet, meglátásaimat. Ezúttal a 9nyil.blog.hu kérésére próbálom meg elemezni az alapszakasz mérkőzései alapján a játékosokat, mégpedig úgy, hogy ezúttal a végéről kezdem a felsorolást:

 10. Michael Smith (Bully Boy) – 9m (1gy, 1d, 7v); -26 leg; 3p

Michael Smith abszolút újoncként tapasztalhatta meg a Premier League világát, és valószínű, ez is közrejátszott abban, hogy ő lett az egyik kieső. 94 leg lejátszása után övé volt a legkevesebb győzelem, amit behúzott (34), 60 leget pedig veszni hagyott. Sajnos az összesített mérkőzésátlag (91,90%), valamint az első kilencnyilas átlag (96,89%) is arra predesztinálta, hogy ő legyen az egyik búcsúzó a tíz játékos közül. Számomra Smith még a jövő egyik tehetsége, persze nem vitatva azt, hogy a 2014-es vb-n egy ragyogó meccsen ejtette ki Phil Taylort. Viszont most nem volt ellenfél az Öreg számára, így a tegnapi meccset felfoghatjuk egyfajta „nemes bosszú”-nak is. Tény és való, Smith-nek még fejlődnie kell ahhoz, hogy megállja a helyét a PL-ben, és Gary Anderson mellett erre lesz is elég sok lehetősége.


michael-smith-ladbrokes-world-darts-championship-first-round-lawrence-lustig-pdc_0_10180-10303461_00_1.jpg

  1. Dave Chisnall (Chizzy) – 9m (1gy, 1d, 7v); -14 leg; 3p

Számomra kicsit csalódás volt Chizzy szereplése, mert én tartom olyan játékosnak, aki mindent megtesz azért, hogy minél jobb helyen végezzen. De ez a teljesítmény, amit ebben az évben mutatott, nem őt jellemzi. Meccsátlaga alapján (98,36%) a hatodik helyen kellene állnia, de most nem ez volt a mérvadó, hanem inkább a nagyon rossz kiszálló-átlaga (41/114 – 35,96%), ami ennyire leküldte őt a lista aljára. Meglátásom szerint sokat kell még javulnia ebben ahhoz, hogy jövőre elkerülje a kiesést.

 

  1. Robert Thornton (The Thorn) – 9m (1gy, 2d, 6v); -23 leg; 4p

Robert tesónknak nagy szerencséje volt. Megköszönhette MvG-nek az értékes pontot, hiszen ennek is hála, meghosszabbodott a tagsága a PL-ben. Átlagait tekintve a leggyengébb meccsátlaggal rendelkező játékos (91,14%), és még egy dolog volt, amiben a leggyengébbet nyújtotta, ez pedig a brékátlag. Thornton 46 lehetőségből csupán 6 alkalommal tudott játékot lopni ellenfelétől, bár kiszállókban felzárkózott a középmezőnyhöz. Igaz, így is csak 37,50%-os hatékonysággal tudta teljesíteni őket, viszont még lesz lehetősége arra, hogy tovább javítsa az alapszakaszbeli statisztikáját.

 

  1. Raymond Van Barneveld (Barney) – 9m (3gy, 1d, 5v); -2 leg;7p

Továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben mindenki kedves, nagy mackójának. Imponáló meccsátlaga alapján (ha így lenne rangsorolva a csoport) a 4. helyen állna, viszont én úgy vettem észre, hogy néha volt egy-egy olyan megingása, ami nagyban befolyásolta a mérkőzéseinek kimenetelét. Attól függetlenül, ha jobban koncentrál az elkövetkezőkben, akkor akár odaérhet a legjobb négy közé is.

 

  1. Peter Wright (Snakebite) – 9m (4gy, 2d, 3v); +1 leg; 10p

Számomra az egyik pozitív csalódás volt Kígyómarás játéka, mert minden csütörtök esti megjelenésével megalapozta a bulit. Noha az elején még 90 alatti átlagokkal indított, a harmadik fordulótól kezdve már stabilan jöttek a 100-as átlagok, így végül összesített átlagát is sikerült 100,10-re feltornáznia, amivel a 3. legnagyobb meccsátlagot produkálta az alapszakaszban. Ha sikerül neki ezt az átlagot tartania, és a teljesítménye sem lesz ingadozó, akkor még sok borsot törhet a többiek orra alá.

 peter-wright-world-darts-championship-darts_3389464.jpg

  1. James Wade (The Machine) – 9m (5gy, 1d, 3v); +3 leg; 11p

Wade a következő, akiben pozitívan csalódtam. Nagyon jól, és összeszedetten játszott fordulóról-fordulóra. Voltak ugyan gyenge pillanatai is, de mindig túl tudott lépni rajtuk, és végül jól jött ki ezekből is. Példa erre a tegnap este, amikor vesztett helyzetből hozta döntetlenre a mérkőzést Gary Anderson ellen. Remélem, hogy tovább javul a teljesítménye, mivel szeretnék még sokáig balkezes játékost is látni a PL-ben. Bár nem voltak kiemelkedő átlagai, de tőle nem is feltétlenül ez az elvárásunk.

 

  1. Adrian Lewis (Jackpot) – 9m (6gy, 0d, 3v); +8 leg; 12p

Nem lepődtem meg Lewis helyezésén, elvégre egy kétszeres vb-győztesnek illendő az első négyben bent lennie. Természetesen a játékára sem lehet panaszunk, elvégre ő vagy nyert, vagy kikapott, viszont ő volt az egyetlen, akinek nem jött össze a döntetlen. A harmadik legnagyobb brékátlaggal rendelkezik (21/48 – 43,75%), ami nagyban meghatározta a mérkőzéseinek kimenetelét. Ha így játszik a későbbiekben is, akkor komoly esélye lehet akár egy döntőre is.

 

  1. Gary Anderson (The Flying Scotsman) – 9m (6gy, 1d, 2v); +12 leg; 13p

Világbajnokhoz, és Premier League-címvédőhöz méltó, ahogyan Anderson játszott az eddigi mérkőzéseken, bár néha egy címvédőnek is lehet rossz napja. Ettől függetlenül elmondható, hogy egy kicsit összeszedettebb játékkal meglehet akár az újabb címvédés is.

 

  1. Michael Van Gerwen (Mighty Mike) – 9m (5gy, 3d, 1v); +20 leg; 13p

Űrdarts felsőfokon – ezzel a két szóval lehet talán a legjobban jellemezni a kopasz holland játékát. Összesített meccsátlaga messze a legjobb a ligában (107,62%), nem beszélve a többiről (48,94-es brék-, és 52,29-es kiszálló-átlag). Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ő a legnagyobb esélyes a végső győzelemre.

 

  1. Phil Taylor (The Power) – 9m (6gy, 2d, 1v); +21 leg; 14p

Phil Taylor ismét megmutatta, hogy miért ő a sportág tizenhatszoros világbajnoka. Kiegyensúlyozott játékkal nyerte meg az alapszakaszt, és átlagait tekintve nem sokkal marad el holland barátunk mögött. A második legmagasabb kilencnyilas átlagot ő teljesítette az alapszakaszban (111,66%), és meccsátlaga is kiemeli őt a többiek közül (103,19%). Úgy gondolom, ezzel a játékkal elég sok beleszólása lesz neki a végső sorrend kialakulásába.

phil_taylor_2440481b.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr38554034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása