9 Nyíl

A darts történelem tíz legemlékezetesebb mérkőzése (4. rész)

2016. április 24. 16:45 - Denis Potvin

Füzi István Ádám

Anasztaszija Dobromiszlova vs. Vincent van der Voort (PDC Grand Slam of Darts, 2009.)

Sorozatunk negyedik részében egy különleges mérkőzésről írunk, amely nem csak azért volt különleges, mert a két szervezet legjobbjai egy torna égisze alatt csaptak össze egymással.

Hanem azért is, mert második ízben esett meg az, ami még azelőtt sohasem.

Ezen a mérkőzésen ugyanis egy nő diadalmaskodott egy úr felett, ebben a leginkább férfiak által uralt sportágban.

Ráadásul a PDC egyik, ha nem az egyetlen leggyorsabban dobáló holland úriembere ellen.

Ám, mielőtt belevágnánk a mérkőzés elemzésébe, egy kicsit az előzményekről:

A PDC 2007-ben hívta életre a Grand Slam of Darts-ot, vagyis azt a tornát, amelynek a célja nem volt más, mint az, hogy az 1993-as elszakadás után valamilyen módon megpróbálja közelebb hozni egymáshoz a két szervezetet. Mint már ismeretes, 1993-ban a „renegát tizenhatok”-nak is nevezett játékosok, kilépve a BDO kötelékéből létrehozták saját szervezetüket, amit először WDC (World Darts Council – Darts Világtanács), majd 1997-től PDC (Professional Darts Corporation – Professzionális Darts Szövetség) néven neveztek. Attól az évtől kezdve – a Tomlin-szabály szerint – a két szervezet versenyzői több alkalommal is versenyezhettek egymással a World Matchplay és World Grand Prix versenyeken, egészen 2002-ig, amikortól csak a PDC játékos-szakszervezetének tagjai játszhattak benne, így a BDO-sok kikerültek ezekről a rendezvényekről, egészen 2007-ig.

2007-től kezdve tehát ezen a tornán kerülhetnek egymással szembe a két szervezet legjobbjai, természetesen meghívásos alapon. Azok a játékosok kerülhettek be a tornára, akik saját szervezetük ranglistáján a megfelelő helyen állnak, illetve az adott időszakban zajlott nagyobb tornákon (itt főleg a vb-re gondolok) elődöntőt, illetve döntőt játszottak. Természetesen a torna győztese automatikusan kvalifikálta magát a következő évi megmérettetésre.

És ha már itt tartunk, akkor egy érdekesség: Martin Adams, a BDO egyik leghíresebb játékosa tizennégy éven keresztül nem is szándékozott elindulni egyetlen Grand Slam versenyen sem, pedig 2007-ben is próbálták meghívni, de ő nem fogadta el. Viszont 2015-ben megtört a jég, és Adams – a közönség nagy örömére – csak megjelent a World Grand Prix versenyén, ahol simán nyerte is a csoportját, viszont a második fordulóban 10-9-re kikapott a belga Kim Huybrechts-től.

 mannenvsvrouwen_darts.jpg

Ennyit az előzményekről, most pedig nézzük, mi is történt azon a bizonyos 2009-es Grand Slam mérkőzésen.

Magát, a versenyt a wolwerhamptoni Civic Hall-ban rendezték, 2009. november 14 és 22 között, mégpedig úgy, hogy a résztvevő 32 játékost nyolc csoportba osztották, ahonnan az első két helyezett jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Érdekesség, hogy a H-csoportban a második továbbjutó helyről „szétlövés” döntött, vagyis egy kilencnyilas sorozat után a legtöbb pontot dobó játékos jutott tovább, aki ebben az esetben James Wade volt, aki 361 pontot dobott össze, a kieső pedig Andy Hamilton lett, akinek csak 277 pont sikerült. A kieséses szakasz végén, vagyis a döntőben a két szervezett legjobbja került szembe egymással, azaz Phil Taylor és Scott Waites küzdött meg a győzelemért, a PDC vezéralakja pedig 16-2 arányban meg is nyerte a mérkőzést. A BDO legjobbja azonban a rákövetkező évben visszavágott, és revansot vett a döntőben a PDC-n, igaz nem Phil Taylor, hanem James Wade ellen sikerült győzni, 16-12 arányban, így ő az egyetlen BDO játékos, akinek sikerült Grand Slam-et nyernie.

Az általunk ismertetett mérkőzés az A jelű kvartettben zajlott, melynek tagjai között volt a későbbi győztes, Phil Taylor, a walesi Mark Webster, és meccsünk két résztvevője, a holland gyorstüzelő: Vincent van der Voort, aki az európai ranglista vezetőjeként vehetett részt a tornán, valamint a PDC akkor (és most is) egyetlen női játékosa, az orosz származású Anasztaszija Dobromiszlova (becenevén: From Russia with Love – amit természetesen egy jól ismert James Bond film után kapott), aki még a BDO 2008-as női világbajnokaként kvalifikálta magát a tornára, bár utána már a PDC-t erősítette (2010-ig).

Mindketten úgy érkeztek el az egymás elleni mérkőzésükhöz, hogy az első körben vereséget szenvedtek. Anasztaszija Phil Taylor ellen szenvedett 5-0-s vereséget, van der Voort pedig a walesi Webstertől kapott ki 5-3 arányban.

A második körben az első kör két győztese csapott össze egymással, ahol Taylor megint söpört, vagyis 5-0-ra verte Webstert, a másik mérkőzés pedig az első kör két vesztese között zajlott.

Mitagadás, egy lyukas garast nem tettem volna szegény orosz lányra a holland Kalasnyikov ellen.

Ahhoz képest az első játékban rám is cáfolt a kis hölgy, aki olyan magabiztosan dobálta a 100-asokat, 140-eket, hogy ezt még VvdV sem tudta megfelelően kontrollálni, így aztán Dobromiszlova – bár 61-ről nem tudott elsőre kiszállni – végül dupla 2-vel hozta is az elsőt.

hqdefault_1_1.jpg

A másodikban a holland hamar otthagyta ellenfelét 400 felett, és igyekezett mielőbb egyenlíteni a legek arányán, és hamar 121-en találta magát, a kis hölgy pedig csak messziről követte a nyomát, míg egy 100-assal 80-as kiszállóra dobta magát, de nem tudott élni a lehetőséggel, a holland óriás pedig 24-ről egyenlített.

A harmadik játékot fej-fej mellett kezdték, majd Anasztaszija 140-el került előnybe, és ezt egy 100-assal meg is toldotta, de a holland egy 180-al visszajött. A hercegnő azonban előbb ért kiszállóra, és majdnem sikerült is 101-ről kiszállni, ám 12 pont ottmaradt neki. A holland 137-tel 20-ra dobta magát, így jöhetett a taktikai harc, amiben a holland idegei dolgoztak jobban, így brékelte Dobromiszlovát.

A negyedik legben van der Voort próbált gyorsan elhúzni, de Anasztaszija tartotta vele a lépést, és 143-ra érkezett le, míg a holland gépágyú 156-ról nem tudott kiszállni. Az orosz megpróbált 86-ról bull-lal kiszállni, de nem tudott, viszont a holland is elrontotta a 73-at. Végül nagy ütközetben van der Voort behúzta a negyediket is, így magabiztosan vezetett 3-1-re.

Az ötödik játékban Dobromiszlova nagyon jól kezdett (100, 100, 180), és fent hagyta a hollandot 296-on, míg ő 24-et hagyott magának, amit aztán ki is használt, így visszajött a meccsbe. A hatodikban is egy gyönyörű 180-al kezdett az orosz hölgy, amire a hollandnak nem volt ellenszere, nem jöttek a triplák, Anasztaszija viszont nagyon jól dobott, és persze ki is vívta a nézők szimpátiáját, nem beszélve arról, hogy egy szép 121-es checkout-ot követően kiegyenlítette a mérkőzést.

A hetedik legben folytatódott a varázslat...a hercegnő kiegyensúlyozottan dobott, a holland AK-47-ese azonban kicsit melléhordott, így nem is volt csoda, hogy fej-fej mellett értek kiszállóra (140 – 145), amit először a holland fogyasztott el sikerrel, így ezt a játékot ő nyerte.

Csak azért hangsúlyozom ki, mert ez volt neki az utolsó nyert játéka ezen a meccsen.

Innentől kezdve az orosz játékos vette át az irányítást, és jól szórva a tömeget, valamint a triplákat, hamar állva hagyta ellenfelét, és végül egy 140-el 36-ja maradt, amit első nyíllal ki is dobott. Így fordultunk az utolsó legre, amit Anasztaszija kezdett egy 100-assal. A holland játékoson nagy volt a nyomás, de mégis egy 140-el nyitott, amire csak egy 60-as volt a válasz. Vincent azonban nem tudott nagyobb előnyt szerezni, még úgy sem, hogy az orosz csak 43-at dobott a következő körben. A holland előbb ért 110-es kiszállóra, és dobhatott a meccsért, de rontott, ezt pedig Anasztaszija kihasználta, és 100-ról két tökéletes nyíllal megnyerte a találkozót!

A második eset a darts történelmében, hogy nő győzött le férfit egy magasan jegyzett tornán. Ugyanis Deta Hedman volt az első hölgy, aki a 2005-ös Budweiser UK Open-en győzni tudott az angol Aaron Turner ellen, 4-3 arányban.

Viszont Dobromiszlova győzelmét értékessé teszi az, hogy az egyik leggyorsabb kezű játékos ellen érte el, és ezt nagyon imponáló átlaggal tette (87.20), emellett 2 darab 180-ast dobott, és egy gyönyörű 121-es kiszállót is jegyzett.

Nem beszélve arról, hogy ő ugyanazt a megbecsülést kapta, mint bármelyik férfijátékos. Ahogyan a mérkőzés után is nyilatkozta: „Természetesen bocsánatot kértem Vincenttől a mérkőzés után, de mi abban a szégyen, ha egy nő vereséget szenved? Ám ha én legyőzök egy férfit, és nem tud ezzel megbirkózni, az már legyen az ő gondja.”

vincent-van-der-voort-world-grand-prix-darts_3360019.jpg

Phil Taylor is elismerően nyilatkozott az orosz hölgy teljesítményéről: „Anasztaszija nem egy prosti, vagy kirakatbábú. Azért nem olyan könnyű itt neki, mert olyan ő, mint a rózsa a tövisek között. Bár még veszélyesebb is lehet így, mert nincs rajta olyan nyomás, hogy a férfiak között kell teljesítenie.”

Mindenesetre ezzel a győzelemmel történelmet írt, s bár nem sikerült neki továbbmennie a csoportból, 2010-ben visszatérve a BDO kötelékébe, két alkalommal ismét a világ legjobb női játékosa lett (2012, 2013).

És azért tegyük hozzá, ez sem kis teljesítmény attól az orosz hercegnőtől, aki képes volt féken tartani a hollandok gyorstüzelőjét.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr858650362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Infamous 2016.04.25. 00:32:51

A PDC vállalat,nem pedig szövetség. Corporation.
Viszont a poszt újra remek,köszönet!

adam_f 2016.04.25. 07:50:51

@Infamous: Köszönöm az észrevételedet. Bár én sok helyen így hallottam/olvastam a magyar nyelvben, illetve a közvetítésekben is szövetség gyanánt említik, maga a Corporation kifejezés tényleg vállalatot jelent. Ja, és én köszönöm a pozitív visszacsatolást. :)
süti beállítások módosítása