9 Nyíl

Ezeket a nyelvtörő thaiföldieket kell verni

2016. május 30. 10:06 - Turpi9

Hamarosan kezdődik a World Cup of Darts, azaz a csapat világbajnokság Frankfurtban. Magyarországot két kiválóságunk, Bezzeg Nándor és Kovács Patrik képviselheti majd. Az első és reméljük, hogy nem az utolsó ellenfelünk Thaiföld lesz, amely zászlaja alatt Thanawat Gaweenuntawong és Attapol Eupakaree fog kiállni.

Számokban mérve előrébb vagyunk rangsorolva ellenfelünknél, Magyarország a 22., míg ellenfelünk a világranglistán az 54. helyet foglalja el. 

A játékosokat kicsit jobban górcső alá vesszük, akkor Attapol Eupakaree és Thanawat Gaweenuntawongról egy valami biztosan elmondható, hogy a magyar ember számára egy igazi nyelvtörő a nevük kiejtése.

attapol-eupakaree-021.jpg

Attapol Eupakaree eddigi legnagyobb eredménye a pályafutása alatt, hogy 2013-ban megnyerte a Malajzia Opent. Ugyan ebben az évben feltűnt még a Hong Kong Openen, ahol nem tudott igazán maradandót alkotni, a legjobb 16 között búcsúznia kellett. Egyébként nem az idei lesz az első csapat világbajnoksága, tavaly már képviselhette nemzetét, akkor az első karikában búcsúztak Észak - Írország ellen 5-2 arányban.

maxresdefault_3_1.jpg

Thanawat Gaweenuntawong nem lehet teljesen ismeretlen a nézők előtt. Mivel 2015 augusztusában sikerült megnyernie a PDC Dél - Ázsiai kvalifikációs versenyét, így jogot formálhatott arra, hogy a 2016-os PDC világbajnokságon bekerüljön a legjobb 72 közé, ahol René Eidams ellen kellett megküzdenie a főtáblára kerülésért. Ha nyer, akkor ő játszik Michael van Gerwen ellen. De mint azt láthattuk a szemünkkel, egy nagyon nyögvenyelős mérkőzésen alul maradt a német ellen és így búcsúzni kényszerült a további versenyzéstől. Gaweenuntawong számára nem ez lesz az első csapat világbajnokság, 2014 és 2015 után harmadjára fogja képviselni hazáját. Tavaly a fentebb említett Attapol Eupakaree volt a párja, 2014-ben pedig Watanyu Charonrooj, ahol ugyan úgy mint tavaly, kiestek az első körben az angol válogatott ellen 5-0 arányban.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr388757126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása