Bob Anderson vs. Keith Deller (Betfred League of Legends Darts, 2008.)

Elérkeztünk hát ehhez a pillanathoz is…

Legendás mérkőzéseket felelevenítő sorozatunk tízedik, utolsó része következik.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ezeken kívül ne lenne még megannyi mérkőzés, amiről írhatnánk. Ezzel a válogatással csupán csak azt szerettem volna megmutatni, hogy érdemes a régi mérkőzéseket újra megnézni (és nemcsak ezt a tízet), akár úgy, mint szurkoló, vagy akár így, mint „szakértő”. De azt is fontos megjegyezni, hogy valami azért ér véget, hogy valami más, új dolog kezdődjön. Erről egyelőre nem árulunk el semmit, rövidesen indul újabb, remek sorozat, csak Nektek!

S ha már az utolsó részhez érkeztünk, akkor most kivételesen engedjétek meg, hogy egy olyan mérkőzéssel köszönjem meg nektek az eddigi kitartó olvasást, és figyelmet, ami számomra a sok klasszikus találkozó közül az egyik legkedvesebb, hiszen két olyan ember, két – mindenki számára példaképként állítható - legendás játékos végső összecsapását hozta, akik az addigi teljesítményük alapján nyugodtan jegyet válthattak a dartsosok Hall of Fame-jébe.

Ez a torna nem volt besorolható sem a BDO, sem pedig a PDC által rendezett események közé, mégis nagy hírnevet szerzett magának azzal, hogy a darts történetének nyolc leghíresebb és legikonikusabb alakját sikerült összehozni egy nagy verseny erejéig.

A Betfred által támogatott Legendák Ligája című versenysorozat 2008-ban zajlott le, és nem is akármilyen nézettséget produkált a nézők körében, hiszen mind a BDO, mind pedig a PDC egykor legendás játékosait tömörítette magában, akik minimum hétszer szálltak harcba e torna keretein belül, hogy megmutassák, nem felejtettek el játszani.

Hét fordulóból állt a verseny alapszakasza, ami után az első négy helyezett folytatta tovább a két elődöntővel, végül pedig a döntő mérkőzéssel. Maga a torna 2008. május 30 és augusztus 22 között került megrendezésre. Az első fordulót és a finálét a purfleet-i Circus Tavern-ben bonyolították le, amely tizenhárom éven keresztül adott otthont a PDC által rendezett világbajnokságoknak. Emellett még rendeztek fordulót Birminghamben, Bridlingtonban, Readingben, Blackburn-ben és Leeds-ben is.

S hogy megadják a módját ennek a versenynek, azokat a játékosokat kértek fel a részvételre, akik nagyon komolyan meghatározták a darts történelmét a nyolcvanas, kilencvenes, sőt még a kétezres években is. Így sikerült egy olyan legendás nyolcast összehozniuk, akiket sokunk még tipegő kisgyermekként, éppen kamaszodó ifjúként, vagy esetleg érdeklődő felnőttként láthatott a televízióban, vagy éppen az interneten, amikor visszanézte azokat a bizonyos klasszikus mérkőzéseket. Négy volt világbajnokot is köszönthettek például a mezőnyben úgy, mint Eric Bristow-t (négyszeres BDO vb-győztes), Bob Andersont (egy BDO vb-cím), Keith Dellert (a legfiatalabb BDO világbajnok), valamint John Lowe-t (háromszoros BDO vb-győztes). Mellettük pedig még olyan nevek tűntek fel, mint a négy BDO vb-elődöntőt játszó, két Brit Opent nyerő Cliff Lazarenko, vagy a két BDO vb-döntőn résztvevő Bobby George, a három PDC vb-elődöntőt elbukó Peter Evison, és a kétszeres Winmau World Masters győztes David Whitcombe.

Igencsak illusztris társaság gyűlt össze…

Ám a végén itt is csak egy maradhatott.

Illetve kettő, mert azért a döntő mérkőzést itt is le kellett játszani.

Ennek a döntőnek pedig Keith Deller és Bob Anderson futhatott neki, augusztus 22-én, a purfleet-i Circus Tavern színpadán.

Ám mielőtt a mérkőzés ismertetésébe kezdenék, illendő lenne, ha végignéznénk, hogyan is jutottak el idáig.

Az alapszakaszban hét nyert játékra zajlottak a meccsek, majd a végén az összesített táblázat első négy helyezettje ment tovább az elődöntőbe, ahol már kilenc, majd pedig a döntőbe, ahol pedig tíz nyert legig küzdöttek. Elsőként nézzük Bob Anderson útját a döntőig.

A „Mészkő Cowboy” becenévre hallgató Anderson az első fordulóban rögvest egy döntetlennel indított Peter Evison ellen, majd a következő körben 7-2-re győzött John Lowe ellen. A harmadik fordulóban hasonló arányban múlta felül Cliff Lazarenkot, hogy aztán a negyedikben megint remizzen, ezúttal David Whitcombe ellen. Az utolsó három körben már nem volt megállás, először döntőbeli ellenfelét, Keith Dellert verte 7-3-ra, majd Eric Bristow-t 7-2-re, végül pedig egy izgalmas mérkőzésen döntetlenezett a Király (Bobby George) ellen, így négy győzelemmel és három döntetlennel első helyen zárva az alapszakaszt.

Az elődöntőben a negyedikként továbbjutott Peter Evison ellen ismételhetett, és itt már nem született döntetlen, noha 6-6-ig fej-fej mellett haladtak, ám ekkor Anderson elővette a rutint, és végül 9-6-os győzelemmel bejutott a döntőbe.

Honfitársa, a Legenda az első körben Lazarenkot verte 7-5 arányban, a másodikban azonban kikapott Evison ellen, ugyancsak 7-5-re. A harmadik körben 7-4-re győzött Lowe, majd a negyedik fordulóban 7-1-re Bristow ellen. Az ötödik körben elszenvedte második vereségét, ezúttal a későbbi döntős Bob Anderson ellen (7-3), majd a hatodikban jött egy remi Bobby George ellen, míg az utolsó fordulóban Whitcombe ellen sikerült 7-2-re diadalmaskodnia, így pedig 4-1-2-es aránnyal, jobb legjeinek köszönhetően a második helyen ment tovább. Az elődöntőben neki a harmadikként továbbjutó Lazarenkoval került szembe, akit másodszor is sikerült legyőznie, ezúttal kicsit magabiztosabb játékot bemutatva ellene (9-4).

Így eljött az idő, hogy Deller revansot vegyen az alapszakaszbeli vereségért Bobon.

A bullra dobást Anderson nyerte meg, így ő kezdhette a mérkőzést, és milyen jól is kezdte, mivel egyből egy 140-es dobással startolt, amire ellenfele csak 58-at hajított. Majd Bob egy 100-assal növelte tovább az előnyét, Deller pedig nem tudott közelebb kapaszkodni. Anderson a harmadik sorozata után már 140-es kiszállóra került, amit elsőre nem tudott kidobni, de Deller nem nagyon fenyegette, így Anderson 20-ról kiszállva hozta az elsőt. A második körben Deller 81-el indított, amire Anderson megint 140-el reagált. Innentől kezdve pedig a Cowboy csak arra figyelt, hogy Deller mikor remeg meg. Ezeket nagyon jól kihasználva fogyasztotta a pontjait, így 12 nyíl után 40-ről szállhatott ki, és harmadikra meg is tette (2-0).

A harmadik kört is jól kezdte Bob, egy 121-es dobással ráhelyezte a nyomást ellenfelére, aki csak 58-at dobott, erre Anderson megint lekopírozta az előző 121-est, majd azt még egy 100-assal megtoldva megint kiszállóra került, és 32-ről ki is repült, így nagyon hamar 3-0 állt a táblán.

Anderson egyszerűen nem tudott hibázni.

Olyannyira nem, hogy a negyedik kört is behúzta, egy szép 96-os kiszállóval, pedig Deller ráijesztett egy pillanatra, amikor 134-es dobásával 48-ra kerekítette magát.

De úgy nézett ki, hogy Andersont nem lehetett ezen az estén kizökkentetni.

Ez pedig a folytatásból is jól látszódott. Anderson nagyon jól dobta a tömegeket, miközben Deller igyekezett felzárkózni mellé, és ez annyira jól sikerült neki, hogy 83-ról megpróbált kiszállni, de a bull nem jött, Anderson pedig 16-ról nem kegyelmezett, így már 5-0 volt a javára.

Aztán Deller kicsit megtörölgette a szemüvegét, és a hatodik játékban elkezdett jobban dobálni, ennek eredményeként pedig megszerezte az első legjét, egy dupla 12-es kiszállóval. A következő körben szépen haladtak lefelé, fej-fej mellett, egészen addig, míg Deller 100-ról nem rontotta a kiszállóját. Anderson pedig - mint a vércse – csak erre várt. Lecsapott 56-ról, és már 6-1-re vezetett.

A következő játék is szép, nyugodt lefolyású volt, mind a ketten lementek kiszállóra, ám ezúttal Dellernek jött ki jobban a lépés, és végül dupla 5-ről kidobva magát, 6-2-re szépített.

A hetedik kört Anderson kezdte, rögvest egy 100-assal indítva, ezzel pedig megalapozva azt az előnyt, amit aztán két 140-essel tovább is növelt, így 121-ről ő dobhatott először, míg Deller 246-on volt. Anderson 80-ra kerekített, onnan pedig harmadikra ki is szállt, így 7-2-re módosítva az állást.

Dellernek mindenképpen hoznia kellett a következő játékokat, ha még szeretett volna egy kis esélyt adni magának. Úgyhogy így állt neki a tízedik legnek, és nem is engedte Andersonnak, hogy közelebb kerüljön hozzá. Végül 57-ről, a harmadik nyíllal sikerült behúznia a leget, így még egy halovány esély maradt a felzárkózásra. Bob azonban gyorsan megmutatta, hogy nem érdemes reménykednie Dellernek. Egy tökéletes játékkal, 96-os kiszállóval nyerte a következő kört, majd pedig – nyomatékosítva igényét a bajnoki címre – dupla 20-ról hozta a tizenkettedik leget is, így 9-3-ra módosította az állást.

Anderson egy legre került a végső győzelemtől, ám Deller még próbált valamit újítani. Az utolsóelőtti játékban szórni kezdte a 100-asokat, majd egy szép 137-el 200-on hagyta Andersont, míg neki 75 maradt, amit nem tudott kihasználni. Anderson 100-ról rontotta a duplát, így Deller 26-ról legalább még egy játékot be tudott húzni, ezzel pedig 9-4-re jött fel.

Az utolsó játék Andersoné volt. Elsőnek egy 100-assal indított, majd ezt még megfejelte egy 140-el, és hozzácsapott még egyet is, így kilenc nyíl után 121-ről dobhatott a meccsért. 89-el 32 maradt neki, míg Deller 225-ön volt. Anderson pedig nem gatyázott, az első nyíllal teljesítette a duplát, ezzel pedig megnyerte az első Legendák Ligája versenyt, valamint az azzal járó 15.000 angol fontot is.

Anderson nagyon imponáló átlagot nyújtott a döntőben. 91,86-os átlagot dobott, összességében pedig 83,97-es tornaátlagot ért el. Deller sem panaszkodhat, hiszen a 79,62-es döntős átlag mellé 80,72-es tornaátlag, valamint 13.000 jó angol font járt neki.

Nem beszélve arról, hogy annyira megtetszett neki a Legendák versenye, hogy a következő évben három alkalommal is részt vett rajta. Mind a három verseny 2009 októberében zajlott, és mind a három versenyen döntőbe jutott. Sőt, hogy továbbmenjek, a három versenyből kettőt meg is nyert (Bob Anderson ellen jött a visszavágás, 5-4 arányban, majd Bobby George ellen egy 5-3-as siker), egyet viszont elvesztett (naná, hogy Bob Anderson ellen, egy 5-4-es szoros vereség).

Szóval ezért érdemes visszanyúlni a régi idők nagy mérkőzéseihez, mert követendő példával szolgálhatnak nekünk, a jelen játékosainak, valamint a jövő generációnak, miszerint mennyi alázat, edzés és elhivatottság kell ahhoz, hogy mi is olyan szintre emelkedhessünk, mint azok a játékosok, akikről ebben a sorozatban írhattam nektek.

Köszönöm szépen a lehetőséget a 9nyil blognak, hogy az ő segítségükkel elétek tárhattam ezeket, és bízom benne, hogy sok örömet tudtam szerezni nektek, akiknek bemutathattam a darts történetének – szerintem – tíz legemlékezetesebb mérkőzését.

Ezek után pedig mást nem is kívánhatnék nektek, csak azt, hogy fenjétek ki a nyilakat, álljatok a tábla elé, és…Game On!!!

És, akkor idézzük fel a sorozat korábbi, mind a kilenc gyöngyszemét:

1. rész: Ted Hankey vs. Ronnie Baxter (BDO-világbajnokság, 2000)

2. rész: Wayne Mardle vs. Phil Taylor (PDC-világbajnokság, 2008)

3. rész: Martin Adams vs. Michael Van Gerwen (BDO Winmau World Masters, 2006)

4. rész: Anasztaszija Dobromiszlova vs. Vincent van der Voort (PDC Grand Slam of Darts, 2009)

5. rész: James Wade vs. Robert Thornton (PDC World Grand Prix, 2014)

6. rész: Gary Anderson-Phil Taylor (PDC-világbajnokság, 2015)

7. rész: Martin Adams-Phil Nixon (BDO-világbajnokság, 2007)

8. rész: Phil Taylor-Raymond van Barneveld (PDC World Championship 2007)

9. rész: Phil Taylor-Adrian Lewis (PDC Grand Slam of Darts, 2013.)