9 Nyíl

Bátor harcosként estünk ki a vb-ről

2016. június 04. 14:53 - Denis Potvin

Magyarország, Bezzeg Nándorral és Kovács Patrikkal 2-0-ra kapott ki Belgiumtól, azaz a Huybrechts-testvérektől. Semmiféle hiányérzet nem maradt bennünk. Láttunk remekül harcoló magyar dartsosokat, akik úgy dobáltak, hogy ezen a gyászos, trianoni napon is büszkeséget és örömet szereztek nekünk. Köszönjük!

Bezzeg megdobta a magyarok első 180-asát, de ez is kevés volt, Kim Huybrechts D10-el zárta le az első leget. Utána aztán Kim 50-ről is simán ki tudott szállni, így már a belga 2-0-ra vezetett a négy győztes legig tartó meccsen. A belga utána sem rontott sokat, simán dobta a kiszállóit és 3-0-ra elhúzott. Aztán jött Bezzeg 95-ről, Bull, 5, majd D20! Megvan az első leg! Ám ezután Kim Huybrechts olyan zseniálisan folytatta, ahogyan elkezdte. 85-ről szállt ki egy D16-tal, így 4-1 lett a vége, nekünk pedig sajnos elment az első meccs.

ckg0kiuwyaqhint.jpg

Ezután jött Kovács Patrik, az idősebbik testvér, Ronny ellen és egyből egy sikeres kiszállóval nyitott. 40-ről repült ki, a végén egy D10-el. A belga azon melegében egy 72-es kiszállóval egyenlített, de Kovács elképesztő jól dobált, levetkőzte az előző nap izgalmát, remekül és pontosan dobált. Ennek ellenére a belga nagyon jól dobott, nem akart esélyt adni. Ronny Huybrechts 2-1-re megfordította a játékot, majd úgy lett 3-1 a javára, hogy 120-ról T20, 20, D20 kombóval fejezte be a partit.

Aztán a vége sem sikerült. Az igazság az, hogy nagyszerű ellenfél volt, ráadásul kijött a formájuk, de persze mi sem voltunk rosszabbak, csak még nem tartunk ott, ahol ők. Kovács Patrik ma otthon hagyta lámpalázát, és nagyszerűen dobált.

Nincs nagy baj. Leginkább azért, mert pontosan saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a darts népszerűsége egyre csak növekszik.

Az van, hogy egy-egy sportágat csak úgy nem lehet fejleszteni, magától nem nő az égig. Szükség van emberekre, támogatókra, szponzorokra. És bár mi nem vagyunk futballisták, mégis nagyon sok embert tudunk megmozgatni.

Eljutottunk oda, hogy egy televíziós társaság közvetíti az ilyen eseményeket. A darts mögött áll, és én, innen a 9nyil.blog.hu parancsnoki hídjáról arra bíztatok mindenkit, hogy figyeljen ránk is és támogassa a sportágunkat, mert itt valami új dolog készül. Igen is, van miért. Ma is láttuk. Veszítettünk, de mégis sokat nyertünk. Emlékeznek a hokisainkra. Innen merítünk mi is példát.

Ne felejtse el senki, nekünk senki nem épít stadionokat. A játékosaink nagy része saját pénzéből próbál eljutni a világ elitjébe. Amit pedig ezek a fiúk a hétvégén produkáltak, kalaplengetést érdemel. Többet kell tenni és többet is fogunk tenni a sportágért, amely már az olimpia torkában van. 

Köszönjük!

13321666_784650118302575_6663029325921784317_n.jpg

hunbel1.jpg

hunbel2.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr888779602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása