9 Nyíl

Richie Burnett győzelemmel tért vissza a darts vérkeringésébe

2016. július 01. 11:30 - adam_f

PDC Unicorn Challenge Tour 9-12 (összefoglaló)

Richie Burnett újra visszatért a darts vérkeringésébe. A 18 hónapos eltiltása után ismét versenyző - korábbi BDO-világbajnok és World Matchplay döntős - játékos ezúttal a múlt hétvégén zajlott Unicorn Challenge Tour 11. állomását nyerte meg, a döntőben Ryan Searle-t verve 5-2 arányban.

cht.jpg

A walesi játékos - önbizalomtól duzzadva - már nagyon várta a visszatérést, ami közel másfél év eltiltás után nem is volt csoda. A döntőig tartó úton olyan dartsosok estek Burnett hálójába, mint például Adam Huckvale, Michael Burgoine, Mark Carter, a szintén walesi Barrie Bates és Peter Hudson. A döntőben pedig Ryan Searle próbálta meg a lehetetlent, ám ezen a napon minden a walesi mellett szólt, és ellenállhatatlan játékkal sikerült behúznia a végső győzelmet is (5-2 arányban), ezzel pedig újabb 2.000 angol fonttal gyarapítania a számláját. Bízunk benne, hogy Burnett ezzel a győzelmével újra elindul azon az úton, amely ismét az őt megillető helyre juttatja majd őt.

A második verseny ezúttal a Somersetből érkezett Kelvin Hart sikerét hozta, aki ugyancsak magabiztos játékkal jutott végig az első körtől kezdve olyan játékosokon, mint például Andrew Howarth, Bryan de Hoog, Ian Walters, Mark Dudbridge és Barrie Bates. A döntőben a német René Eidams várt Hartra, de nem okozott az angolnak nagy nehézséget, és 5-3-ra le is győzte Eidams-ot, ezzel pedig bezsebelte a 2.000 fontot.

richie-burnett-kelvin-hart-pdc-unicorn-challenge-tour-pdc_7a6hjpmmhk44131tl5y4vw3b6.png

A szombati napon Matt Padgett-nek és Rob Cross-nak sikerült összehoznia a végső győzelmet. Előbbi olyan játékosokon keresztül jutott el a döntőig, mint Steve Maish, Stephen Gallimore, Callum Loose, Michel van der Horst, Steve Hine és Adam Hunt. A döntőben Lee Evans sem tudott megálljt parancsolni Padgett-nek, aki 5-4-es sikerével zárta a 9. versenyt, és rakta zsebre a 2.000 fontot.

Rob Cross olyan játékosok testén keresztül verekedte el magát a döntőig, mint Rob Modra, a most visszatérő Richie Burnett, Callum Loose, Ryan Searle, Jamie Kelling és Martyn Turner. A döntőben - a korábbi világbajnoki második helyezett - Mark Dudbridge került szembe vele, de a Villám ezúttal erőtlen volt, így Cross 5-2-vel abszolválta a döntőt, és kapta meg a kétezres csekket.

matt-padgett-rob-cross-pdc-unicorn-challenge-tour-pdc_tyk8mx02yzg61lzo21sf8xm45.png

Folytatás szeptemberben, amikor 10-11-én újabb négy versennyel megy tovább a sorozat.

Eredmények (a harmadik fordulótól):

PDC Unicorn Challenge Tour - Event 9
Június 25 - szombat, ArenaMK, Milton Keynes

Harmadik kör: 
Ryan Searle 5-0 Jamie Kelling
Marc Dewsbury 5-3 Kevin Lane
Lee Evans 5-4 Jay Foreman
Dan Russell 5-4 Mike Norton
Derek Brand 5-3 Michael Dawson
Bryan de Hoog 5-2 Ryan De Vreede
Sven Groen 5-2 James Young
Adam Smith-Neale 5-2 Ian Moss
Michel van der Horst 5-2 Colin Fowler
Matt Padgett 5-2 Callum Loose
Steve Hine 5-4 Martin Lukeman
Michael Barnard 5-1 Vernon Sheppard
Adam Hunt 5-1 Jamie Landon
Arron Monk 5-1 Wayne Crossley
Kurt Parry 5-2 Chris Quantock
Michael Power 5-3 Charlie Jackson

Negyedik kör: 
Ryan Searle 5-2 Marc Dewsbury
Lee Evans 5-0 Dan Russell
Bryan de Hoog 5-0 Derek Brand
Adam Smith-Neale 5-1 Sven Groen
Matt Padgett 5-3 Michel van der Horst
Steve Hine 5-1 Michael Barnard
Adam Hunt 5-3 Arron Monk
Michael Power 5-4 Kurt Parry

Negyeddöntők: 
Lee Evans 5-4 Ryan Searle
Adam Smith-Neale 5-2 Bryan de Hoog
Matt Padgett 5-4 Steve Hine
Adam Hunt 5-3 Michael Power

Elődöntők: 
Lee Evans 5-4 Adam Smith-Neale
Matt Padgett 5-3 Adam Hunt

Döntő: 
Matt Padgett
5-4 Lee Evans

 

PDC Unicorn Challenge Tour - Event 10
Június 25 - szombat, ArenaMK, Milton Keynes

Harmadik kör: 
Ryan De Vreede 5-3 Michael Burgoine
Dan Read 5-3 Adam Smith-Neale
Ian Walters 5-2 Mark Baxter
Martyn Turner 5-3 Mick Hasse
Michael Dawson 5-2 Colin Fowler
Jamie Kelling 5-1 Steve Mason
Rob Cross 5-1 Callum Loose
Ryan Searle 5-3 Richard Baillie
Ian Withers 5-3 Chris Skeates
Steve Maish 5-2 Mike Norton
Ian Moss 5-3 Ben Green
Barry Lynn 5-2 Sam Head
Scott Taylor 5-2 Kurt Parry
Stephen Gallimore 5-0 Jon Jukes
Mark Dudbridge 5-1 Bradley Williams
Peter Hudson 5-2 Marc Dewsbury

Negyedik kör: 
Dan Read 5-3 Ryan De Vreede
Martyn Turner 5-4 Ian Walters
Jamie Kelling 5-2 Michael Dawson
Rob Cross 5-3 Ryan Searle
Steve Maish 5-4 Ian Withers
Barry Lynn 5-2 Ian Moss
Scott Taylor 5-0 Stephen Gallimore
Mark Dudbridge 5-0 Peter Hudson

Negyeddöntők: 
Martyn Turner 5-0 Dan Read
Rob Cross 5-0 Jamie Kelling
Steve Maish 5-0 Barry Lynn
Mark Dudbridge 5-2 Scott Taylor

Elődöntők:
Rob Cross 5-2 Martyn Turner
Mark Dudbridge 5-3 Steve Maish

Döntő: 
Rob Cross
5-2 Mark Dudbridge

 

PDC Unicorn Challenge Tour - Event 11
Június 26 - vasárnap, ArenaMK, Milton Keynes

Harmadik kör: 
Dan Russell 5-4 Adam Hunt
Peter Hudson 5-1 Paul Rowley
Karl Merchant 5-3 Nick Fullwell
Jamie Kelling 5-3 Nigel Birch
Barrie Bates 5-1 Gary Miles
Colin Fowler 5-1 Matthew Golding
Mark Carter 5-2 Sam Head
Richie Burnett 5-3 Michael Burgoine
Chris Quantock 5-2 Dave Ladley
Richard North 5-1 Mick Hasse
Barry Lynn 5-1 Rene Eidams
Martin Lukeman 5-2 Lee Evans
Michel van der Horst 5-3 Jamie Branton
Ben Green 5-1 Marc Dewsbury
Callum Loose 5-3 Kelvin Hart
Ryan Searle 5-0 Arron Monk

Negyedik kör:
Peter Hudson 5-2 Dan Russell
Jamie Kelling 5-3 Karl Merchant
Barrie Bates 5-2 Colin Fowler
Richie Burnett 5-0 Mark Carter
Richard North 5-1 Chris Quantock
Barry Lynn 5-3 Martin Lukeman
Ben Green 5-3 Michel van der Horst
Ryan Searle 5-1 Callum Loose

Negyeddöntők: 
Peter Hudson 5-0 Jamie Kelling
Richie Burnett 5-3 Barrie Bates
Richard North 5-2 Barry Lynn
Ryan Searle 5-3 Ben Green

Elődöntők: 
Richie Burnett 5-3 Peter Hudson
Ryan Searle 5-4 Richard North

Döntő: 
Richie Burnett 5-2 Ryan Searle 

 

PDC Unicorn Challenge Tour - Event 12
Június 26 - vasárnap, ArenaMK, Milton Keynes

Harmadik kör: 
Mark Hylton 5-4 Bradley Kirk
Matt Padgett 5-3 Barry Lynn
Jamie Landon 5-3 Diogo Portela
Paul Coughlin 5-0 Ryan De Vreede
Jamie Kelling 5-2 Dan Read
Arron Monk 5-2 Pete Dyos
Rene Eidams 5-2 Steve Maish
Adam Hunt 5-2 Lee Evans
Andrew Howarth 5-1 Danny Pinhorne
Dave Place 5-4 Paul Rowley
Barrie Bates 5-4 Dave Ladley
Dean Stewart 5-1 James Hajdar
Kelvin Hart 5-2 Ian Walters
Mark Dudbridge 5-3 Kirk Shepherd
Jason Marriot 5-2 Ross Parsons
Martin Lukeman 5-0 David Evans

Negyedik kör: 
Matt Padgett 5-3 Mark Hylton
Paul Coughlin 5-3 Jamie Landon
Arron Monk 5-2 Jamie Kelling
Rene Eidams 5-4 Adam Hunt
Andrew Howarth 5-3 Dave Place
Barrie Bates 5-4 Dean Stewart
Kelvin Hart 5-3 Mark Dudbridge
Jason Marriott 5-2 Martin Lukeman

Negyeddöntők: 
Matt Padgett 5-0 Paul Coughlin
Rene Eidams 5-4 Arron Monk
Barrie Bates 5-4 Andrew Howarth
Kelvin Hart 5-3 Jason Marriot

Elődöntők: 
Rene Eidams 5-4 Matt Padgett
Kelvin Hart 5-1 Barrie Bates

Döntő: 
Kelvin Hart 5-3 Rene Eidams

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr248855046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.