9 Nyíl

Hajrá-hajrá, Salgótarján!

2016. július 08. 12:33 - adam_f

Egy kis hazai (1. rész)

Az Interneten kutatva bukkantam rá az egyik legnagyobb közösségi oldalon a Salgótarjáni Párducok DC oldalára, ahol elég sok érdekes olvasmányt találtam róluk. Gondoltam is, hogy ha már elkezdtem kutatgatni, illő és üdvös lenne, ha egy kicsit mélyebbre ássam magam a hazai dartsélet feltörekvő egyesületei között, hogy egy kicsit jobban megismerhessük őket. Ez egy újabb kísérleti projekt első fejezete a részemről, remélem, bejövős lesz.

spdc2.jpg

Az egyesületet 2015-ben alapították a helyi dartskedvelők, a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület darts szakosztályaként (Nomen est omen). Céljukat nem másban határoztak meg, mint "szeretnénk felvirágoztatni városunk darts életét és persze bízva az eljövendő sikerekben, eredményekben! Megismertetni a dartsot mint sportot az emberekkel, felkelteni az érdeklődést eme gyönyörű játék iránt." Úgy gondolom, nincs is ennél nemesebb feladat, hogy sokakhoz eljuttassák, valamint minél szélesebb körben megszerettessék a sportágat a nógrádi régióban.

Természetesen ehhez minden lehetőséget igyekeznek megragadni, és ahogy tovább olvasgattam az oldalukat, örömmel nyugtáztam, hogy a helyi cégek és magánvállalkozások is fantáziát találtak a dartsban, és az egyesület mögé álltak, mint támogatók. Szerintem ez egy követendő példa lehet minden amatőrként megalakuló egyesület előtt, hogy első körben érdemes mindig a helyi, vagy közeli cégek támogatását megszerezni, mivel ez nekik is jó reklámlehetőség lehet, az egyesületnek pedig olyan szinten adhat sokat, hogy a támogatásoknak köszönhetően hamarabb lesz képes professzionális sportegyesületként folytatni a tevékenységét.

Na, de vissza a Párducokhoz: eddig az egyesület két tornát szervezett, amelyek "Mozaik Darts Kupa" néven futottak. Mindkét tornának pozitív volt a visszajelzése, nem beszélve arról az aprócska tényről sem, hogy rengeteg élvonalbeli klub játékosa is képviseltette magát ezeken a megmérettetéseken. A második torna éppen ezen a hétvégén került megrendezésre, úgyhogy álljon itt egy rövid beszámoló a csapat Facebook oldaláról:

"Megrendezésre került a II. tarjáni Mozaik darts versenyünk, melyre a "rekkenő" hőség ellenére 48 férfi, illetve 6 női versenyző nevezett. Többek közt tiszteletét tette nálunk a vecsési sport egyesület elnöke Massza Sándor és több neves versenyző, mint Juhász Béla, Huszti Sándor, valamint Virág Zsuzsa, illetve Eurosport darts-szakkommentátora, Török László is.
A verseny színvonalát tovább emelte a a debreceni Cívis Darts Sportegyesület, illetve az egri London Bar & Darts Club több versenyzői is.

A verseny végeredménye izgalmas mérkőzések után a következő lett:

1. Juhász Béla (VSE)
2. Cseh Péter (Eger)
3. Kiss Attila (Salgótarján).

Különdíjak:

Legtöbb 180-at (4-et) és a legmagasabb kiszállót (128-at) is Juhász Béla (VSE) dobta,
A legjobb női versenyzőnk Juhász-Pop Noémi Angéla (Civis Darts SE) lett.

Külön köszönet a főtámogatóinknak a tarjáni Mozaiknak és A PCT Office-nak, valamint a többi szponzorainknak mégpedig a L& L Creative M-M Kft-nek, a Lehoczki biztonsági szolgálatnak az Eximtours Trade Kft-nek, a Bosch autószerviznek, a Kurta Kocsmának, az Egyedi ajándékok boltjának, a Nógrád Print Kft-nek és a Titta Nilla Hajszalonnak.

Reméljük mindenki jól érezte magát !

Köszönjük mindenkinek a részvételt és várunk mindenkit a következő versenyünkre szeptemberben.

Addig is Game on!

Salgótarjáni Párducok Darts Club tagjai"

Játékosaik ezek mellett nagy hatékonysággal vesznek részt a London Bár által szervezett Premier League versenyeken is, ahonnan elég jó eredményekkel tudtak eljönni, ezzel is hozzájárulva a klub felfuttatásához.

Ezekből is látszik, hogy az ilyen kezdeményezések viszik tovább a dartsot, mint sportágat, lerombolják a köréje épített "kocsmasport" sztereotípiát, és egyre nagyobb teret ad a darts elterjedéséhez. Ehhez mi sem tudunk mást kívánni, mint nagyon sok sikert, és kitartást, úgyhogy csak előre, Párducok!

verseny.jpg

Végezetül, álljon itt a Párducok névsora:

Takács Zoltán "Taki"
Kántor Gyula "Gyuszi"
Földi Tamás "Földes"
Pál Gergő "Geri"
Pál Roland "Pópa"
Balog Ádám "Ádi"
Pribisán Zoltán "Pribi"
Persik Gabor "Gabi"
Béres Bence
Béres József
Kovács Krisztián "Krisz"
Molnár Máté
Bartók "Vizi " Tibor
Benyus Bence
Sánta Attila
Cserki Soma
Holes István
Bibók Bea
Kiss Zoltán
Balázs Patrik

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr978865398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása