9 Nyíl

A magyarok nyilaitól most Apatinban féltek

2016. július 10. 09:07 - Denis Potvin

Nagy sikereket értek a el a magyar versenyzők a szerbiai Apatinban a szombaton rendezett WDF pontszerző versenyen. A férfiaknál és a hölgyeknél is magyar siker született. Hogy egészen pontosan milyen, azt a hajtás alatt olvashatjátok.

13592705_301366660196360_5811425004804199440_n.jpgA 9. Apatin Opent rendezték meg szombaton a szerbiai városban, ahová a férfiaknak 15, a nőknek pedig 12 euró volt a nevezési díj. De megérte befizetni ezt az összeget, a férfiaknál ugyanis Bezzeg Nándor az első, Rucska József pedig 3. helyen végzett. Előbbi 600, utóbb 150 eurót tehetett így zsebre. A Pécsi Darts Club játékosa, Ádám Zsolt az előkelő 5. helyen zárt

A lányok sem jöttek haza érem, sőt: érmek nélkül. Ihász Veronika most már sorra nyeri a fontosabbnál fontosabb versenyeket. Most is ő lett az első, amiért 200 eurós tiszteletdíj járt. Sőt. A dobogó első két fokára magyarok kerültek, hiszen Bokor Boglárka lett a második.

Ihász megvédte címét, hiszen tavaly is első lett itt. Egy éve Bezzeg a harmadik, Rucska pedig az ötödik helyen végzett.

A férfi döntőben Bezzeg Nándi úgy nyert, hogy 0-3-ról fordította meg a meccset. Így, a futball Eb-döntő napján ezzel a remek hírrel nyitjuk az időjárás miatt amúgy is forró vasárnapot.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr458877818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.