9 Nyíl

BDO kontra PDC - 2. rész

2016. október 23. 16:13 - adam_f

Gondolatok Török László tollából

Noha mindenki epedve várja már a decembert, amikor elindul a PDC darts-világbajnoksága, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a jövő év elején a másik professzionális szervezet, a BDO is megrendezi hagyományos világbajnokságát, a Lakeside-on. Egyszer már egy terjedelmesebb posztban kifejtettük, hogy miért nem nevezhető a BDO amatőr szervezetnek, ám sajnos a minap a televíziót nézve ütötte meg újra a fülem az "amatőr" jelző a BDO-val kapcsolatban - pont abban a riportban, amiben arról volt szó, hogy Magyarország nyerte el a 2018-as felnőtt Európa-bajnokság rendezési jogát - amiért természetesen mi is szívből gratulálunk, hiszen sportunk számára ez egy újabb jelentős mérföldkő. Ám ez az "amatőrözés" úgy látszik, nem csak nálam nem aratott osztatlan sikert, hanem kis hazánk egyik legismertebb, és legelismertebb BDO-szakértőjének, az Eurosport szakkommentátorának, Török Lászlónak sem, aki ezzel kapcsolatos gondolatait papírra vetette, és meg is osztja velünk. Az alábbiakban - változtatás nélkül - idézzük gondolatait. Fogadjátok szeretettel:

bdo.jpg

"Dartsrajongók, kedvelők, művelők! Figyelem!

A  2017-es lakeside-i VB 2017. január 7-15. között kerül megrendezésre. Szeretném felhívni a verseny hivatalos elnevezésére a figyelmet: The 2017 Lakeside World Professional Darts Championship. Ezen a linken megtaláltok minden fontos tudnivalót, valamint látható a résztvevők eddig meglévő névsora és egyéb információk.

Mivel a PDC-nek (Professional Darts Corporation) a játékosok a tagjai, benne lehet a nevükben a "professional" jelző. A WDF-nek (World Darts Federation) országok a tagjai, így nem lehet profi országokról beszélni. Gondolom, ebben egyetérthetünk. De a versenyükben már igen, ahogy azt a fenti link meg is mutatja!

Örülnék, ha ezt mindenki végre tudomásul venné, és - sem képletesen, sem pedig másképpen - nem nevezné amatőrnek a WDF-BDO által rendezett világbajnokságot, mert attól, hogy ezt hallják és olvassák a médiában, továbbá ezt szajkózza mindenki (még azok is, akik tudják, hogy ez nem így van), ez még nem igaz! Folyamatos a BDO ledegradálása minden év elején a PDC-világbajnokság után, de a BDO nélkül nem lenne PDC. Szinte kivétel nélkül mindenki onnan ment és megy át a PDC-be, teljesen érthető okokból. Tehát nem akad olyan, aki onnan (a PDC-ből) indult, hanem csak olyan akad, aki nem ott kezdett. Lehet, hogy a BDO-világbajnokság első köreinek átlaga gyengébb, de ilyenkor már nem emlékszünk a PDC első köreinek gyengébb átlagaira. Az elődöntők, és a döntő közeledtével ezek az átlagok itt is nagyon magas szintre emelkednek, a legtöbb esetben megközelítik, és néha el is érik a PDC versenyének szintjét. Voltak olyan évek - amikor egyszerre több éljátékos is átment -, hogy a hiányuk miatt gyengébbre sikerült a következő VB, de azt gondolom, hogy mindenki, aki ezzel vagy egyáltalán sporttal foglakozik, hogy miért is van ez. A jók és a legjobbak átmennek, mert a versenyek díjazása valóban profi a PDC-nél. De 100 ezer font a nyertesnek igazán nem nevezhető „amatőr” díjazásnak. 

És még azt is látni kell, hogy a WDF-nél a darts sport iránti elkötelezettség miatt külön megrendezik a női VB-t akkor is, ha ez a versenyszám nem annyira izgalmas, nem annyira látványos, mint a férfiaké. A PDC-be ez már nem fér bele. Ott egyedüli szempont a nézettség és az ezzel járó pénz."

Eddig tartanak Török Laci gondolatai. Én csupán annyival szeretném kiegészíteni ezeket, hogy a két szervezet most nagyjából úgy van egymás mellett, mint az USA és Oroszország a hidegháború időszakában (békés versenyhelyzetben). S noha lehet, hogy a PDC jelenleg sok minden dologban felülmúlja a BDO-t - és ezt nem is vitatom, hogy így van -, de azt, hogy a BDO-t, amely szervezet már 1973 óta jelen van a darts történelmében, és - tegyük hozzá, hogy a PDC is teljes egészében neki köszönheti a létét - bárki amatőr szervezetnek aposztrofálja, teljes mértékben elutasítom. Lehet, hogy nem olyan nagyok az anyagi forrásaik, mint a PDC-nek, de ettől még a BDO is töretlenül halad előre, hiszen még az 1992-es nagy szakadás sem vetett gátat a fejlődésének, és még a mai napokban is vannak olyan szintű játékosai, akik simán fel tudják venni a versenyt bármelyik PDC-s játékossal is.

Úgy gondolom, hogy ezzel lehet, sokaknál most kivertük a biztosítékot, de mindenkinek joga van a tisztánlátáshoz, és ahhoz is, hogy 2017. januárjában leüljön a tévé elé, és az Eurosportra kapcsolva végigkövesse a 2017-es Lakeside World Professional Darts Championship küzdelmeit. Én biztos, hogy közöttük leszek, mert ha dartsról van szó, akkor nincs számomra sem PDC, sem BDO...csak sportszerű és tiszta versenyzés. Az esetleges viták elkerülése végett pedig ismételten csak Olly Croft örökérvényű szavait tudom idézni: "Nem mondhatnám, hogy egyik napról a másikra következtek be a történtek. Két éven keresztül tárgyaltunk az előkészületekről, mielőtt megszületett a BDO. Egy országosan és nemzetközileg egyaránt a professzionalizmusáról, valamint a sportág iránti elkötelezettségéről elismert testületet kívántunk létrehozni."

Szerintem ez nagyon is jól sikerült...köszönöm a figyelmet!

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4711832191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása