9 Nyíl

Tudod egyáltalán, hogy mivel is dobsz?

2016. november 02. 15:30 - adam_f

Egy kis nyíl-tan

Már régebben is szó esett arról blogunkon, hogy mivel is dobnak a dartsosok, illetve néhány videót is feldobtunk a tábla- és nyílgyártásról. Ám úgy gondoltam, eljött az ideje annak, hogy egy kicsit jobban belemásszunk a dartsnyilak titkaiba, illetve felvilágosítsunk mindenkit arról, aki éppen most szándékozik belevágni a darts gyönyörű világába, hogy hányféle nyíltípussal is találkozhat manapság. Kis magyar nyíl-tanunk következik.

r2r8nur.jpg

1. Fémhegy vagy puha hegy?

A dartsnyíl alapvetően négy részből tevődik össze: a hegyből, a törzsből (testből), a szárból és a tollból. Kétféle dartsnyilat különböztetünk meg egymástól: a softot, amelyben a hegy műanyagból készül, és elektromos táblára dobálunk vele, valamint a steel-t, amelyben a hegy acélból van, és szizálból készült sörtés táblára dobunk vele.

567009c173b210834eded63d_eric-bristow-90-22gr-steeltip_main.jpg

points.png

Steel nyíl (Harrows Eric Bristow 90% - 22g), valamint steel nyilakba való, különféle megmunkálással készült hegyek. Ezekkel a nyilakkal szizál alapú sörtés táblára dobálhatunk 

A legtöbb fémhegyű nyíl esetében a hegy egybeolvad a törzzsel. Ám kaphatók olyan nyilak is, amelyek hegye flexibilisen működik, vagyis a hegy képes hosszanti irányban néhány milliméteres elmozdulásra. Mindezt az indokolja, hogy amennyiben a játékos a szektorok közti drótot találja el, a minimális elmozdulásnak köszönhetően a törzs ilyenkor is belenyomja a hegyet a táblába anélkül, hogy lepattanna róla.

eric_softtip.png

access_softtippoints.jpg

Soft nyíl (Harrows Eric Bristow 90% - 18g) és soft nyilakba való hegytípusok. Ezekkel a nyilakkal elektromos dartsgépekre tudunk dobni

A puha hegyek menetesen illeszkednek a törzshöz, ez teszi lehetővé, hogy a hegyeket kicseréljék, amennyiben azok elhajlanak vagy eltörnek. A menetes, fémből készült hegyek szintén hozzáférhetők azok számára, akik egyaránt játszanak fém- és puha heggyel.

target_diamon_cut_conversion_points_jshop-400.jpg

Cserélhető fémhegy, amellyel egy pillanat alatt steel-é alakíthatjuk a softnyilunkat

2. A törzs (test)

107.jpg

A nyíltestek alapvetően háromféle anyagból készülhetnek: réz (alul), nikkel (középen), és volfrám (fent)

A törzs, vagy test a nyíl kulcsfontosságú alkotóeleme. A törzs elkészítéséhez használt anyag határozza meg a nyíl formáját és bizonyos fokig az árát is. Leggyakrabban rezet, nikkelt és volfrámot használnak a gyártás során. Mivel a réz és a nikkel viszonylag olcsó, ezért az ilyen típusú nyilak kevesebbe is kerülnek, mint a volfrámból készült darabok. Azonban az előbbiek kevésbé bírják a terhelést, ráadásul vastagabbak is, mint az azonos súlyú volfrámnyilak.

sj4icac.jpg

Különféle kinézetűek is lehetnek a törzsek, attól függően, hogyan és hol akarjuk megfogni őket

A nyíl vékonyabb felépítése megkönnyíti a versenyzők számára a csoportos dobások kivitelezését (pl.: három nyíl könnyebben elfér egymás mellett a tripla 20-as mezőben), ezért a profi játékosok is szívesebben használnak ilyen nyilakat. A volfrámot általában ötvözik, jellemzően nikkellel, és általánosságban elmondható, hogy minél magasabb a volfrám felhasználási aránya (azaz minél több volfrám van benne), annál drágább a készlet. A törzs mérete és formája határozza meg, hogyan repül az adott nyíl, ám alapvetően ez egyéni ízlés kérdése, hiszen az a legfontosabb a játékosok számára, hogy a fogásukhoz megtalálják a megfelelő testet, és nem fordítva.

3. A szár

A szárak hosszúságukat, és anyagukat tekintve egyaránt különbözőek lehetnek. Készülhetnek polikarbonátból, nylonból, vagy alumíniumból is. Flexibilis szárakat is beszerezhetünk, melyek előnye, hogy amennyiben eltaláljuk egy, a már táblában lévő nyilunkat, akkor az első nyíl tolla elfordul a második útjából, így kevésbé téríti el a dobásunk, és a már táblába lévő nyílunk tolla is kevésbé sérül.

darts-shafts-305.jpg

Különböző alakú, anyagú és hosszúságú szártípusok

4. A toll

106426_370523.jpg

A tollakból is ma már többféle alakút és anyagút kaphatunk  

A toll célja, hogy nagyobb felhajtóerőt generáljon, ezzel egyidejűleg stabilizálja és a helyes irányba tartsa a nyilat. Általában elmondható, hogy minél hosszabb a nyíl, annál nagyobb a tollak felületének területe is, és minél kisebb a toll mérete, annál gyorsabban repül. A toll típusának helyes megválasztása attól függ, hogy a játékos milyen hosszúságú nyilat, illetve milyen dobótechnikát alkalmaz. A gyártáshoz többnyire műanyagot, nylont, dimplexet és poliésztert használnak.

131.jpg

A tollakat alakjuk szerint is tudjuk csoportosítani, ezzel pedig könnyebben kiválaszthatjuk, hogy milyennel akarunk dobni

5. Súly:

A fémhegyű nyilak akár 50 grammot is nyomhatnak, de már a harminc grammos változatok is nehéznek számítanak, és csak elvétve lehet ennél nehezebb nyilakat látni a játékban. Viszont lehet könnyebbeket. Az átlag játékos 22 grammos felszerelést használ, de vannak olyanok, aki különlegesen könnyű nyilakkal dobnak. Például Ted Hankey fémhegyű nyilainak súlya nem több, mint 14 gramm, míg Stephen Bunting is az átlagnál könnyebb, 12(!) grammos steel nyilakkal dobál.

A puha hegyű nyilak sokkal könnyebbek a steel nyilaknál - 18 grammosak, vagy még könnyebbek -, de a játék mindkét változatában kardinális kérdés a megfelelő súlyú nyíl megválasztása, melyet csak gyakorlati tapasztalatszerzés után választhatunk ki. Érdemes egy átlagos súlyú nyíllal kezdeni a játékot, majd attól felfelé, vagy lefelé mozogva kitapasztalni, melyik számunkra a legkedvezőbb.

6. Szabályok:

A BDO által, 1977-ben lefektetett szabályok alapján:

- A fémhegyű nyíl nem lehet 30 cm-nél hosszabb, súlya pedig nem haladhatja meg az 50 grammot! 

(A legtöbb nyíl hossza 13 és 18 cm közé esik, a fémhegyű nyíllal versenyző játékosok pedig a 18-30 gramm közötti dartokat kedvelik. Bár bevallom férfiasan, én még életemben nem találkoztam 50 grammos nyíllal...egyáltalán van olyan, aki akkorával dobál?)

- A puha hegyű nyíl legfeljebb 18 gramm súlyú és maximum 20 cm hosszú lehet!

(Mivel a puha hegyű nyilakhoz fejlesztett táblák elektronikus érzékelő rendszerrel vannak felszerelve, melyeket a nyíl hegye aktivál, ezért itt a szabályok jóval szigorúbbak.)

Ennyit mára a technológiai osztályról...ja, a végére még egy jó tanács: műanyag hegyű nyíllal dobhatsz ugyan sörtés táblára, de soha ne dobj fémhegyű nyíllal elektromos táblára...soha (hacsak nem akarod idő előtt gallyra vágni)!!!

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2711920889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.