9 Nyíl

Suljovic tényleg megmutatta, lesimázta Thorntont

2016. november 05. 20:30 - Denis Potvin

World Series Of Darts Finals - 1. nap (délutáni összefoglaló)

Közeledik az év vége ez pedig egyet jelent a darts világban a sűrűbbnél sűrű napokkal. Túl vagyunk már az Eb-n, közeledik a Grand Slam de a kettő közé még befért a World Series döntője. A mai napon az első kör kezdődött el, a délutáni programban a tét a legjobb 16-ba jutás volt.

ladbrokes-world-series-of-darts-finals_kwdw1op4guu71d1nj0suko45h.jpg

A nap első mérkőzését a németek élharcosa Max Hopp vívta a spanyolok kiválóságával a top 32-be igyekvő Cristo Reyessel. Igen komoly csata kerekedett ki a meccsből, és ha elfogultságomat nem teszem félre, akkor azt mondom, hogy Reyes - már nem először – a sírból hozta vissza a meccset. Ha pedig kikapcsolom a bennem lévő Reyes szimpatizánst, akkor azt mondom, hogy ezt bizony Max bukta el. A német 2-0-ra, majd 3-1-re sőt a vége felé pedig már 5-3-ra is vezetett, tehát stabilan tartotta két legnyi előnyét. De Cristo a végén előhúzott a cilinderből egy 65-ös kiszállót és utána pedig egy 12 nyilas játékot, amivel egyenlített. Egy ilyen bravúros parti után pedig már csak ő nyerhetett, hiszen nagy lélektani lökést kapott. A vége 6-5 a spanyol javára, akinek ezzel már-már zsebben a top 32 a világranglistán és ezzel a kiemelt státusz a vb-n.

 



Másodjára Big Ben(ito van de Pas)  érkezett a deszkákra, hogy pályafutása során kilencedszer megküzdjön Michael Smithhel. A párharcuk állása 5-3 volt az angol javára, de Bully Boy idei éve, finoman szólva sem a kiváló eredményekről híres, tehát nem lehetett azt mondani, hogy ő a meccs esélyese. Annyira nem, hogy rögtön az elején Benitotól kapott egy emberes sallert, mégpedig egy 160-as kiszálló formájában. Ettől aztán annyira megzuhant, hogy az első legét csak 0-4-nél tudta megnyerni. Utána szépen visszajött a meccsbe, de 4-3 után már nem maradt keresnivalója, kiszállóra sem ért le, ezzel pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta ellenfelét, aki 6-3 arányban győzött. Benito 66,67%os kiszálló mutatója igencsak figyelemre méltó.

cwgpwxjxuaat7s9.jpg



Belga – holland rangadó következett a harmadik párban. Kim Huybrechts csapott össze Jelle Klaasennel. Igazán komoly kis csata volt, egy-egy saját kezdést egy-egy brék követett, ezek után pedig elsétáltak 5-5-ig. Akadtak szép 5 körös megoldások, akadtak hibák is amiket az ellenfél kihasznált, 180-ból 10 leg alatt 3-at láthatott a közönség. Korrekt 100 körüli átlagot hoztak a felek, megjósolhatatlan volt ki nyeri a döntő leget. Kim 140, 180 „párossal” kezdett amire Klaasen csak 81-el illetve 140-el válaszolt és ez kevés volt. A belga 90-re    rakta le magát és ezt meg is oldotta így 6-5 arányban elvitte a meccset. Huybrechts átlaga 100.8 pont volt, Klaasené pedig 95,24.

cwgwfe0wqaa4vdq.jpg



Simon Whitlock – Brendan Dolan. A Varázsló nem is olyan régen duplázott a Players Championship-ben, majd pedig majdnem elkapta MvG-t, tehát szurkolói joggal várhatták, hogy most valami nagyot fog alakítani. És a meccs elején ez a várakozás be is jött. 1-1 után az ausztrálok mágusa rendesen odalépett a gázra, elvitt három leget (volt közte 13 és 14 nyilas is) ezzel pedig úgy nézett ki, hogy lesimázza a meccset az önmagát nem igen találó Dolan ellen. A három leges előnyt 2-5-ig tartotta az ausztrál, utána azonban erősen visszaesett. Nem tudott kiszállni például 76-ról, volt öt tripla nélküli köre is, így Dolan a sírból hozta vissza X-re a meccset. Ez azonban minden erejét felemésztette, háromszor is tripla nélkül maradt az utolsó körben és ezzel elúszott a hajó. A vége 6-5 Whitlock javára.

cwggj8bxcaamp6t.jpg



Mi történik ha valaki 96,96-os átlagot dob? Ha eközben négyszer is dob 180-at, 3szor 140-et? Általában vagy nyer, vagy szoros meccsen kikap, attól függ, hogyan száll ki. Nos Robert Thornton ma elfelejtett kiszállni. 80-ról, 84-ről, 12-ről, 58-ról sem ment. És ha az ellenfelet Mensur Suljovicnak hívják akkor ennek a vége bizony zakó. Jelen esetben 6-0. Az osztrák 102-es átlagot dobott, és emellé 60% volt a dupla mutatója. K.O.
A következő mérkőzés ennél jóval szorosabban alakult. Joe Cullen és Joe Murnan összecsapása is igen parádésra sikeredett. Murnan két leges előnyre tett szert, sőt a másodikban hat tökéletes nyilat is elhelyezett, de a varázslat elmaradt. Cullen felébredt a két legig tartó álmából, egy 15 és egy 14 nyilassal egyenlített, majd a vezetést is megszerezte. Murnan csak magát okolhatta ezért mert volt nyila a 3-1-hez és a 3-2-höz is. De nem hagyta magát, folyamatosan küzdött és ment előre ennek jutalma pedig a döntő leg volt. Már ha jutalom lehet az, amikor az ellenfél 10 nyíllal old meg egy leget és ezzel elviszi a meccset. Mert Cullen ezt csinálta. Nem volt egy rossz meccs (92 pont felett zártak a felek), bár a duplák miatt azért lehetett hiányérzete a nézőknek.

cwgmpgfxuaaprat.jpg



Jégember kontra Bronz Adonisz, azaz Gerwyn Price – Steve Beaton. A meccs sokban hasonlított Mensur és Thorn összecsapására. Hogy miért is? Mert ahogy dartsban szinte mindig itt is a duplák döntöttek. A mérkőzés parádésan indult. Price 14 nyilasára Beaton egy 11 nyilassal válaszolt, és úgy nézett ki, hogy itt egy jó szoros mérkőzés lesz. Nem így lett, mert a harmadik leget Beaton átaludta, a negyedikben Price négy kör alatt végzett, majd jött egy újabb szunyókálás Adonisztól és már 4-1 volt a walesi javára. Hiába szépített két nyert leggel Beaton, utána megint a tripla nélküli körök és elrontott kiszállók jöttek, így háromleges különbséggel Price jutott tovább. És akkor vissza a Mensur meccs párhuzamára. Az áltagok egyformák voltak, de a kiszállók között orbitális volt a különbség. Amíg Price 85,71%-al brillírozott addig Beaton leragadt 27%-on. Ez ilyen szinten nem fér bele.

price-beaton.jpg



Az utolsó párra a sérüléséből mostanában felépülő Daryl Gurney érkezett, ellenfele pedig a darts egyik izomkolosszusa Josh Payne volt. Payne idén kezd közelebbi ismeretségbe kerülni a nagyobb tornák világával, míg Gurney az egyik újgenerációs tehetség, akitől a szakértők sokat várnak. Tehát érdekes meccsre volt kilátás. Érdekes is lett. Esélyeshez méltón kezdett az északír Gurney, 15 nyilassal behúzta a saját játékát, majd egy kicsit elnyújtott második legben brékelni is tudott. Ezután viszont minden fordítva történt, Payne dobott egy 15 nyilast, majd egy hosszú leget is behúzott. Ezután egyet-egyet nyert mindenki (Gurney megoldott egy 141-es kiszállót), de nem lett ennél szorosabb.
Payne elfogyott fejben a hetedik legre, nem is ért le kiszállóra, a nyolcadikban pedig mire letornázta magát, addigra Gurney kiszállt. Az utolsó partit 14 nyílból fejezte be az észak-ír, aki ezzel 6-3-ra győzött.

payne-gurney.jpg

Emlékeztetőül az eredmények:

Max Hopp 5-6 Cristo Reyes
Benito van de Pas 6-3 Michael Smith
Jelle Klaasen 5-6 Kim Huybrechts
Brendan Dolan 5-6 Simon Whitlock
Mensur Suljovic 6-0 Robert Thornton
Joe Murnan 5-6 Joe Cullen
Gerwyn Price 6-3 Steve Beaton
Daryl Gurney 6-3 Josh Payne

Átlag 180-ak Kiszállózás       Átlag 180-ak Kiszállózás
91.58 3 5/12 Max Hopp 5-6 Cristo Reyes 97.02 1 6/16
94.95 3 6/9 Benito van de Pas 6-3 Michael Smith 83.95 1 3/8
95.24 1 5/10 Jelle Klaasen 5-6 Kim Huybrechts 100.80 3 6/19
92.15 0 5/11 Brendan Dolan 5-6 Simon Whitlock 93.34 3 6/16
102.48 1 6/10 Mensur Suljovic 6-0 Robert Thornton 96.96 4 0/10
93.38 2 5/14 Joe Murnan 5-6 Joe Cullen 92.85 4 6/17
97.20 2 6/7 Gerwyn Price 6-3 Steve Beaton 97.59 4 3/11
94.36 2 6/11 Daryl Gurney 6-3 Josh Payne 83.36 1 3/4

 

Az esti párosítások:

Adrian Lewis – Cristo Reyes
Jamed Wade – Benito van de Pas
Dave Chisnall – Kim Huybrechts
Raymond van Barneveld – Simon Whitlock
Phil Taylor – Mensur Suljovic
Gary Anderson – Joe Cullen
Michael van Gerwen – Gerwyn Price
Peter Wright – Daryl Gurney

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr211933151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása