9 Nyíl

Gerwen meccse egyedül 0-0-nál volt szoros

2016. november 06. 19:27 - Denis Potvin

World Series of Darts Finals - 2. nap (délutáni összefoglaló)

A tegnapi kiváló nap után ma délután a negyeddöntőkkel folytatódott a World Series of Darts. Nagy kérdések és talányok bőven akadtak a kezdés előtt. Például, hogy Joe Cullen a tegnapi kiváló versenyzése után ma vajon, hogy boldogul a hazai pályán játszó Peter Wrighttal. Vagy éppen a tegnap bravúrosan játszó Chizzy meg tudja-e ismételni azt a teljesítményt. Phil Taylor hogyan birkózik meg az idén kiválóan teljesítő Benito van de Passal. És persze a nagy kérdés, hogy van Gerwen a szokásos pusztító stílusát látjuk-e. Szóval volt miért várni a verseny második napját.

ladbrokes-world-series-of-darts-finals-steve-welsh-pdc_1vfizonz1njwe1l7lwdlc1wz5o.jpg

Az első párban egy angol rangadó került terítékre Adrian Lewis Dave Chisnall ellen. Kettejük 24-ik meccse következett, a mérleg 13-10 arányban Chizzynek kedvezett, de ezek a statisztikák nem mindig jelentik azt, hogy a meccs ennek fényében fog eldőlni.  A játékosok erejének megfelelően szorosan kezdődött a meccs, egy-egy saját kezdés behúzását egy-egy break követte így 2-2 volt az állás, majd Lewis behúzta a sajátját és így előnnyel mehetett szünetre. A szünet úgy tűnt jól jött a kétszeres világbajnoknak, elvitte rögtön az első két leget (kellett hozzá mondjuk Chizzy hibája is D8-on), és ezt a három leges előnyt még 6-3-nál is birtokolta. Nem úgy ment Chizzynek ahogy tegnap, vagy nem tudott kiszállni vagy magasan ragadt, ezt pedig Lewis rendre kihasználta. A második szünetig egy leget azért tudott faragni Chizzy, így 6-4-es Lewis előnnyel mentek pihenni.

Na ez a második szünet aztán Lewisnak végzetesnek bizonyult. Előbb  elbukta a kezdését, majd Chizzy hozta a sajátját 13 nyílból amit aztán egy 12 nyilas breakkel meg is tudott fejelni, így már nála volt az előny. A tizennegyedik legben Lewis 2 kört  eldobott tripla nélkül ez pedig egyet jelentett számára a két leges hátránynál. Ettől mintha teljesen szét is csúszott volna Jackpot, Chizzy pedig újabb 4 köröst prezentált egy 129-es befejezéssel, aztán a meccset is megnyerte miután Lewis teljesen szétesett, Ő pedig 110-ről kiszállt. Chizzy nagyon nagyot hajrázott, 2 leges hátrányból tudott 10-6-os győzelmet aratni, és tette ezt 100-as átlaggal,  41,67%-os kiszállózással.

Adrian Lewis 6-10 Dave Chisnall
18 100+ 23
11 140+ 16
0 170+ 0
5 180 3
92.46 Average 100.82
48 High Finish 129
2 Breaks of Throw 4
6/14  42.86% Checkout % 10/24  41.67%

 



Következett az ausztrál varázsló Simon Whitlock és a holland világelső Michael van Gerwen. Az Eb-n hajszállal bizonyult jobban a holland, így talán lehetett egy izgalmas, szoros meccsben reménykedni. Hát fogalmazzunk úgy, hogy nem így lett. Egyedül 0-0-nál volt szoros. van Gerwen ugyanis a tőle megszokott lehengerlő stílusában kezdte a meccset, és mivel az ausztrál nem tudott komoly ellenállást kifejteni ezért 5-0 volt az állás amikor elmentek szünetre. MvG bőven 100 fölött átlagolt, kiszállt 116-ról, 11 és 12 nyilas kört is összehozott, így toronymagas előnye megérdemelt volt. És a van Gerwen show folytatódott a szünet után is. Nehéz jelzőket találni arra amit művelt. 12 nyilasok, 180-ak, rengeteg 100 feletti dobás és a vége 10-0. Szegény Whitlock csak asszisztált a holland gálázásához. MvG átlaga a végén 109,71 volt, ami egészen döbbenetes. Jó csata lesz a Chisnall – van Gerwen ütközet.

Michael van Gerwen 10-0 Simon Whitlock
14 100+ 8
5 140+ 5
0 170+ 0
6 180 4
109.71 Average 92.93
116 High Finish N/A
5 Breaks of Throw 0
10/19  52.63% Checkout % 0/1  0%

 



Kifejezetten érdekesnek ígérkezett a sportág élő legendája Phil Taylor, és a hollandok egyik feltörekvő tehetségének, az idén már a top16-ban tanyázó Benito van de Pas csatája. Persze ilyenkor mindig mindenki az „Öregről” beszél, de ha Benito a legjobbját tudja nyújtani akkor bárki ellen eséllyel léphet deszkára. Nos elméletben ez most is így volt, de a gyakorlat mást mutatott. Ott kezdődött, hogy Phil bácsi rögtön egy 10 nyilassal beköszönt és ezzel elvette a holland óriás  kezdését.

Ha pedig egy üzlet beindul akkor nincs megállás. 110 körüli teljesítménnyel operált a legenda a szünet előtt, és így még az is csoda, hogy egy leget el tudott vinni Benito, igaz azt egy szép 12 nyilassal tette. A három leges előny kitartott a második szünetig is, köszönhetően annak, hogy Taylor nem hagyta abba a kiváló játékot, dobott 12 nyilast, tolta a tömeget rendesen és abban a percben ha a holland kihagyott Ő büntetett. 7-3-as állásnál  mentek pihenni a felek. A pihenő alatt semmi nem változott, Taylor például a tizenegyedik leget úgy húzta be 13 nyíllal, hogy 18a-al kerekített le D2-re. Simán hozta 10-3-ra a meccset a sportág legnagyobb alakja, 103-as átlagot és 62,5%-os kiszálló mutatót hozott össze,  6 darab 180-al fűszerezve, illetve egészen elképesztő 19 darab 100 feletti dobással. A holland 94,43-as átlaga máskor elég, itt azonban kevés volt, főleg azért mert a 30%-os mutató a duplán sokat rontott  az összképen.

Benito van de Pas 3-10 Phil Taylor
9 100+ 19
8 140+ 8
1 170+ 0
3 180 6
94.43 Average 103.85
94 High Finish 106
1 Breaks of Throw 5
3/10  30% Checkout % 10/16  62.5%

 



Ha az eddig meccseket vettük alapul akkor a Wright–Cullen meccs győztese 100-as átlag fölött fog végezni. Persze minden meccs más és más, de lehetett abban bízni, hogy a mostanában sok szép eredményt mutató  Cullen és a PDC showmanje Wright nagy meccset fog összehozni. A nagy meccses várakozás be is jött, mivel Cullen két leges előnyre tett szert, köszönhetően egy breaknek. Wright aztán erőt merített a közönség támogatásából és egy 11 nyilas körrel vissza breakelt. Cullen ekkor kicsit visszaesett, a negyedik legben nem volt 100 feletti köre, a harmadikban pedig 100-ról nem tudott kiszállni, így a szünetre 3-2-es Wright vezetéssel vonultak a felek. A hatodik leg igazi kiszálló drámát hozott, Wright a végén D1-el fejezte be a leget, de Cullen ezért csak magát okolhatja (+ a skót közönséget is, akik erősen örültek amikor Joe nem találtbe).

A skótok aztán már inkább Wright játékának örülhettek, aki egy 13 nyilast is dobott és elvitt 3 leget zsinorban. Cullennél valami nem stimmelt, nem azt a formát hozta amit Gary ellen, Wright pedig 96 körüli átlagával magabiztosan uralta a meccset, és 7-3-as előnnyel mehetett szünetre. A szünet után kisebb frászt hozott a szurkolókra Wright, hiszen két leget is úgy vesztett el, hogy fent ragadt az egekben. Utána viszont 11 nyílból megoldotta amit meg kellett oldania és három leges előnyét a meccs végéig meg tudta őrizni. 99,83-as átlag Snakebitetól nem rossz, viszont a kiszállóin lesz mit javítani, hiszen 33% az nem biztos, hogy elegendő lesz.

Joe Cullen 7-10 Peter Wright
20 100+ 20
8 140+ 14
0 170+ 2
4 180 7
93.50 Average 99.83
86 High Finish 88
2 Breaks of Throw 3
7/14  50% Checkout % 10/30  33.33%

 

Az elődöntők párosítása:
Michael van Gerwen–Dave Chisnall
Phil Taylor–Peter Wright

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9411935495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása