9 Nyíl

1 nap a világbajnokságig - A PDC-sztori

2016. december 14. 14:00 - Denis Potvin

23. rész - 2016: Anderson is történelmet írt

Új sorozatba kezdünk az oldalon, amelynek nem más a célja, mint hogy - a mai naptól kezdve a világbajnokság kezdetéig - minden nap górcső alá vegyünk egy évet a PDC viszonylag fiatal történetéből, és bemutassuk az eddig lezajlott világbajnokságokat a kezdetektől, egészen a tavalyi esztendőig. Részesei lehetünk annak a folyamatnak, amely során a Tizenhatok közössége kiemelkedett az árnyékvilágból, és elindult egy olyan úton, amely ma már emberek millióit mozgat meg. Megmutatjuk, hogyan fejlődött a világbajnokság rendszere 1994-től, és írunk még sok más, érdekes dologról is. Reméljük, ez a retrospektív visszatekintés sokakban felkelti az érdeklődést szeretett sportágunk iránt, és decemberben odaszegezik magukat a televízió elé, hogy minél többször hallják majd azt a szóösszetételt, amely a játék kezdetére hívja fel a versenyzőket. Szóval: GAME ON!

pdc.jpg

2fc5c64500000578-3383052-image-a-49_1451855802332.jpg

És Gary Anderson megint történelmet írt. Mert nyugodtan nevezhetjük annak, hogy 23 világbajnoki döntő során csak három olyan játékos akad, aki meg tudja védeni a címét. Phil Taylor fenomenalitását a sorozaton keresztül méltattuk. Kiemelkedik Adrian Lewis teljesítménye is, és Gary Anderson lett a PDC-vb-k történetében a negyedik, aki legalább háromszor döntőzött és kétszer nyert és a harmadik, aki meg tudta védeni címét. Ráadásul Anderson is megcsinálta azt, amit korábban Adrian Lewis is, mégpedig a világbajnoki cím mellé bónuszként a kilencnyilasért járó összeget is zsebre vághatta. 

A régi nagyon közül megint egy nagyszerű figurával lettünk szegényebbek. John Part 1997 óta első alkalommal nem tudta kivívni a vb-indulsához szükséges ranglista helyet. A másik oldalról nézve pedig Thanawat Gaweenuntawong az első thaiföldi volt, aki ott lehetett az Ally Pallyban. 1,5 millió fontra emelkedett az összdíh és a sportág történetében először, a győztes 300 ezret vihetett haza. Előljáróban még annyit, hogy soha ennyi országban nem látták még a vb-t, és annyi száznyolcvanast (654) sem látott még a nagyérdemű, mint a legutóbbi világbajnokságon.

phil-taylor-william-hill-world-darts-championship-lawrence-lustig-pdc_begoi7pkzcxh137q8e2avyyow.jpg

A topkiemeltek közül Ian White, Justin Pipe, Brendan Dolan, Simon Whitlock és Robert Thornton azonnali búcsúja nagy meglepetés, ahogy Kim Huybrechts elsőkörös veresége is, akit a második vb-jén induló David Pallett búcsúztatott. Szerencsésebb volt az idősebb Huybrechts, Ronny az akkor már vállsérüléssel küszködő, 29. kiemelt Dean Winstanleyt győzte le. Az első körben nem volt száz feletti átlag, de Anderson 99,55-ös és Lewis 99,53-as átlagát ki kell emelni. 

A második körben a hollandok közül Michael van Gerwen erőt demonstrált Darren Websterrel szemben, 4-0 és döbbenetes, 109,23-as átlaghat tökéletes háromnyíl, 160-as kiszálló és 12 közös legek, szédületes votl. Raymond van Barneveld nehezen verte Stephen Buntingot, ahogy Benito van de Pas a fiatal belgát, Dimitri Van den Bergh-et. Vincent van der Voorts túljutott Kyle Andersonon, Jelle Klaasen pedig Mervyn Kingen. Egyedül Christian Kist búcsúzott a 102,85-ös átlagoló Dave Chisnallal szemben.

Ami a többieket illeti, Michael Smith száz feletti átlaggal ment tovább, Mensur Suljovic a második meccsét is megnyerte, Peter Wright tüntette el a másik Huybrechtset is, Gary Anderson, Phil Taylor és James Wade is könnyedén lépett a következő körbe, ahol aztán a vb első meglepetésbombája. Sőt nem is egy. 

A holland rangadón Barney legyőzte Michael van Gerwent 4-3-ra. Pedig a kopasz megint 105,78-as átlagig jutott, a döntő szettben 3-1-re nyert Barney. Pedig Gerwennek 170-es kiszállója is volt, 11 száznyolcvanast is dobott, még a kiszállója is jobb volt honfitársánál, de sehogy sem tudta kiborítani az elképesztő nyugodtan és pontosan dobáló Barneyt.

Ennél is nagyobb volt a világbajnok Taylor búcsúja, talán már akkor felsejlett benne a végső is. Egyetlen egyszer sem vezetett, mindig Jelle Klaasennél volt az előny. A döntő szett is 2-2-es legig ment, szenzációs meccsen 15-ször dobott száznyolcvanast, 11 nyilas kiszállójával nem tudott mit kezdeni Taylor, aki aztán szomorú arccal gratulált és bandukolt haza Stoke-on-Trentbe.

A két nagyágyú bukása után Lewisra is Andersonra figyelt mindenki. Annál is inkább, mivel a felső ágon Lewis aztán legyőzte Barneyt, aki a negyeddöntőben egy újabb kilencszettes meccsen volt túl Smith ellen, míg Lews Wrightot búcsúztatatta 5-2-vel. Anderson tükörsimán intézte James Wadet (105,25-88,05 volt az átlagok kükönbsége), majd az elődöntőre teljesen kimerült Klaasent. Anderson úgy jutott a fináléba, hogy a Wade elleni meccs után 107,32-öt dobált a holland elleni meccsen. Megspékelve egy kilencnyilas történettel is.

Eljött a döntő, amelyet Lewis kezdett jobban, aztán Anderson két 11 nyilas leggel válaszolt és két szett alatt csak egyet engedett oda Lewisnak, 2-1-re fordított. A negyedik szettben megdölt a vb-k 180-as rekordja, Lewis negyedik maximum háromnyilasára. Kétszer is 3-2-es legaránnyal már Lewisnál volt az előny 3-2-re. Aztán Anderson beindult, kétszer 3-1-re, majd 3-0-ra hozta a szetteket, hiába dobta meg ellenfele a 12. és 13. 180-asát is.

Lewis aztán mindent beleadott, kétszer legveszteség nélkül próbált Anderson közelében maradni, aki arra figyelt, hogy neki is jusson mindig egy-egy szett. Így lett. Lewis 19 180-asig jutott, de ez is kevés volt, Andersonellen, aki előbb egy szenzációs 170-es kiszállóval, D12-vel befejezve 3-1-re nyerte a szettet és 7-5-re a meccset. Egymás után másodszor lett világbajnok!

Aztán a meccs után Anderson arról is beszélt, hogy óriási dolog lenne sorrendben harmadszor nyerni, mert erre csak Phil Taylor volt egyedül képes. De hozzá tette, ő sem lesz idén decemberben fiatalabb, és egyre nagyobb a konkurencia, amellyel meg kell küzdeni..

Adrian Lewis 5-7 Gary Anderson
40 100+ 53
28 140+ 28
4 170+ 3
19 180 15
100.23 Average 99.26
131 High Finish 170
8 Breaks of Throw 11
19/50  38% Checkout % 26/60  43%

 

Olvassa el a sorozat összes eddigi részeit:

1. rész: 1994 - Az első lépések

2. rész: 1995 - Legenda születik

3. rész: 1996 - A Taylor-éra kezdete

4. rész: 1997 - Mesterhármas

5. rész: 1998 - Új név és régi lendület

6. rész: 1999 - Új seprű jól seper?

7. rész: 2000 - Az Y2K probléma? Á, dehogy!

8. rész: 2001 - Egy fura reklámfogás, és egy újabb rekord

9. rész: 2002 - Egy elmaradt kézfogás, és egy fontos kupameccs

10. rész: 2003 – A juharlevél éve

11. rész: 2004 – A király visszaült a trónjára

12. rész: 2005 – Egy legenda elbúcsúzott, meglett Taylor 10. vb-címe

13. rész: 2006 – Az Erő újra Phil Taylorral volt

14. rész: 2007 – Új király a trónon

15. rész: 2008 – Part visszatért a csúcsra

16. rész - 2009: Egy magyar történelmet írt

17. rész - 2010: A Varázsló hét év után visszatért

18.-19. rész – 2011-2012: Amikor a Tanitvány folytatja a Mester álmát

20.-21. rész – 2013-2014: A holland zseni megérkezett a világbajnokságra

22. rész - 2015: A Repülő Skót kétszer nyerte meg ezt a vb-t

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8512047063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása