9 Nyíl

Szenzációs délután, és egy nagyon sima este - meglepetéssel körítve

2016. december 24. 01:09 - adam_f

William Hill PDC-darts világbajnokság - 9. nap (összefoglaló)

Hat mérkőzéssel folytatódott tovább a PDC darts-világbajnokság az Alexandra Palace-ban. A második kör első napján olyan nevek léptek színpadra, mint például a címvédő Gary Anderson, vagy a kétszeres vb-győztes Adrian Lewis. Ott volt még - többek között - a holland Benito van de Pas, a pazar fordítást véghezvivő Mervyn King, valamint az eddig lehengerlően játszó Simon Whitlock is. Hogy aztán mi is sült ki végül a mérkőzéseken, arról a tovább gomb alatt olvashattok.

pdc_1.jpg

Az esti találkozókon:

 

Darren Webster (ENG) - Simon Whitlock (AUS): 4-0 (3-2; 3-1; 3-1; 3-2)

 

Bombameglepetéssel kezdődött a ma esti hármas meccscsokor. Az építőmunkás Darren Webster ugyanis mai játékával alaposan belebetonozta Simon Whitlock-ot az AllyPally alapjába. Pedig a tizenhetedik kiemelt ausztrál esélyesként vághatott neki a mérkőzésnek, és ennek már az első szettben igyekezett is hangot adni, amikor három 180-at bevágott, és kétszer is vezetéshez jutott. Webster azonban mindig jókor kapcsolt, és az egyenlítés után brékelve ellenfelét, meg is nyerte az első szettet. A második és harmadik szettben pedig nem is hagyta Whitlock-ot levegőhöz jutni. Hiába szórta a Varázsló a maximumokat, Websternek mindig volt rá válasza, így mind a két szettet 3-1 arányban abszolválta az angol, és már 3-0 volt a javára. A negyedik szettben Whitlock megpróbálta a lehetetlent, ám nem sikerült brékelőnyt összeszednie, ezzel pedig már biztossá vált, hogy ismét a 32 között fog búcsúzni. Webster pedig - megkoronázva a mai teljesítményét - egy gyönyörű 140-es outtal dobta tovább magát a legjobb 16 közé. Nagyon komoly átlagot, 104,64-et dobott az angol, mellé pedig nyolc darab 180-at, két 100+-os kiszállót, és 60%-os duplázást könyvelhetett el magának. Whitlock is közel 100-as átlagot szórt, szintén nyolc maximummal megspékelve, ám a 25%-os checkout ráta ma nem volt jó neki semmire sem.

webster_1.jpg

Gary Anderson (SCO) - Andrew Gilding (ENG): 4-0 (3-1; 3-1; 3-1; 3-1)

 

Országos egyes mérkőzéssel folytatódott az este, és Gary Anderson ma sem cáfolt rá arra, hogy még mindig ő a címvédő. Nagyon magabiztos játékkal verte Andrew Gilding-et, akinek csupán négy leget engedett. A világbajnok magabiztosan uralta a mérkőzést, s bár Goldfinger szerzett vezetést az első szettben, Anderson gyorsan megfordította a játékot, és nyerte is a szettet. A második szettben újra eljátszották ugyanezt. Megint Gildingnél volt az előny, és Anderson ismét onnan fordítva húzta be a szettet. A harmadik szettben már annyit változott a dolog, hogy ott kivételesen a skót szerzett vezetést, tehát Gilding futhatott az eredmény után, amit sikerült is kiegyenlítenie, ám Anderson megint elővette a magabiztosságát, és állva hagyta ellenfelét, szintén 3-1-el abszolválva a harmadik szettet. Az utolsó játékban már nem volt kecmec. A Repülő Skót nyerte az első, majd a második gémet is (132-ről kidobván magát). Gilding még igyekezett megtenni mindent, ami tőle telt, de csak egy leget tudott faragni a hátrányából. Anderson pedig egy 92-es outtal zárta le ezt a nagyon sima mérkőzést. Mindent elmond a skót teljesítményéről, hogy 102,58-as meccsátlagot szórt, mellé hat darab 180-at, valamint két száz feletti kiszállót is hozzáadva. Az angol játékos becsületére legyen mondva, hogy 80%-os kiszállózást ért el a mai estén, vagyis a négy legből hármat elsőre teljesített. Egyebet nem tudok mondani róla. Mindent megtett ugyan, amit tudott, de Anderson klasszisokkal jobb volt a mai estén.

anderson_3.jpg

Adrian Lewis (ENG) - Joe Cullen (ENG): 4-0 (3-2; 3-0; 3-1; 3-1)

 

Két fiatal angol összecsapása zárta a mai napot, ahol kiderült, hogy Adrian Lewis is bejelentkezett a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. Ennyire jól még nem láttam játszani Jackpot-ot, mint a mai estén, de amit művelt, azt öröm volt nézni. Rögtön az első szettben megszerezte a vezetést (többek között egy 177-es dobásnak is köszönhetően), de Joe Cullen itt még tudott tapadni rá. Talán ennek is betudható volt az, hogy ezt a játékot "csak" 3-2-re nyerte Lewis. A második szettől kezdve aztán beindult a Jackpot-henger. Hiába szórt Cullen négyszer is 100 feletti pontszámot, Lewis-nak mindig volt rá válasza (például egy 180-as képében), és így magabiztosan húzta be a második szettet is, mégpedig egy 161-es csekkel. A harmadikban Cullen már igazából nem is tudta, hogy mi van, hiszen olyan gyorsan kapta az impulzusokat (meg a 180-akat) Lewis-tól, hogy már azt sem tudta, fiú-e, vagy lány. Jackpot pedig ellentmondást nem tűrően dobta a nyilakat, többek között egy szép 170-es dobást is eleresztett (kár, hogy csak kerekíteni tudott vele), végül pedig 32-ről megoldotta a házi feladatot, így háromszettes előnyből várhatta az utolsó kört, ahol megint ő jutott előnyhöz, ám Cullen egy szép 103-as outtal egyenlíteni tudott. A Rocksztár ezzel el is lőtte a puskaport, s noha két 180-at is bepakolt Lewis-nak, ez már csak szépségtapasznak volt elég. Lewis biztosan nyerte a következő két leget, ezzel pedig a mérkőzést is letudta. 102,65-ös átlagot ért el a lőlap tanúsága szerint, ami mellé öt 180-as, két 100+-os out, és 45%-os kiszállózás párosult. Cullen ezen az estén nem tudta megismételni az első körös teljesítményét, 82, 74-es átlaga nagyon gyatrának mondható, a két maximum pedig már tényleg későn jött neki...

lewis_2.jpg

 

A délutáni mérkőzéseken:

 

Ian White (ENG) - Jonny Clayton (WAL): 4-1 (3-1; 3-1; 3-1; 1-3; 3-2)

 

A Gyémánt egyre jobban csiszolódik. Legalábbis ezt támasztja alá Ian White délután mutatott játéka, amivel ezúttal Jonny Clayton-t múlta felül. Az angol játékos hamar bemutatkozott walesi ellenfelének két maximummal, és végig irányítva az első szettet, hamar nyerte is 3-1 arányban. Hogy aztán a következő kettőt is hasonló arányban abszolválva már háromszettes előnyt szedjen össze, és páholyból várja a negyedik felvonást. Clayton azonban nem akarta olyan könnyen adni magát, és egy olyan negyedik szettet produkált, hogy - szerintem - még maga is meglepődött rajta. White 1-0-ra vezetett, a walesi azonban huszáros hajrával (például 111-es kiszálló, meg hasonló jó dobások), és nagyon jó játékkal meg tudta fordítani a szettet, és 3-1 arányban be is húzta, így még hagyott esélyt magának a zárkózásra. Az ötödik szettben igazi ki-ki meccset láthatott a publikum. A walesi már 2-0-ra vezetett, és minden lehetősége megvolt a szettre, ám Diamond másképpen gondolta. Taktikus játékkal gyorsan eltüntette Clayton kétleges előnyét, hogy aztán az ötödik legben 40-ről továbbdobja magát a 16 közé. Bár White nem dobott ezúttal sem magas fokozaton (92,6-os meccsátlag), de az öt 180-as és a közel 45-ös kiszállózás ma neki hozott szerencsét. Jonny Clayton és Gerwyn Price kiesése után pedig már csak Mark Webster maradt egyetlen walesiként versenyben a világbajnokságon. 

white_1.jpg

Michael Smith (ENG) - Mervyn King (ENG): 4-3 (1-3; 3-2; 3-2; 3-1; 2-3; 2-3; 4-2)

michael-smith-william-hill-world-darts-championship-round-two-lawrence-lustig-pdc_rz84r8z9lmas1e1vbir5io227.jpg

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt a mai nap mérkőzése. Sőt, megkockáztatom, a világbajnokság talán eddigi legjobb mérkőzése volt. Mervyn King ezúttal is kétszettes hátrányból tudott felállni a fiatal Michael Smith ellenében, ám a befejezés ezúttal BullyBoy-nak jött ki jobban. Pedig úgy kezdődött a mérkőzés King számára, mint az álom. Elvette Smith kezdését, majd hozva a sajátjait 3-1-re nyerte az első szettet. Aztán az álomból rémálom lett. Smith ugyanis elkezdett játszani, és nem engedte Kinget elmenni. Pedig a Király még egy 148-as outot is dobott, a szettet azonban BullyBoy húzta be, amivel egalizálta is az állást. A harmadik szettben mindenki hozta a saját kezdését, így kart karba öltve jutottak el 2-2-ig. Smith végül 40-ről behúzta a szettet, és már ő vezetett. A negyedik játékban a fiatal játékos hamar kétleges előnyt szerzett, amit King ugyan tudott csökkenteni, de egyenlíteni már nem sikerült neki, így Smith 3-1-re vezetett, és a mérkőzésért kezdhetett. Ám ekkor valami olyan történt, ami nagyon ritkán fordult elő a világbajnokságok történetében: King megrázta magát, és két olyan szettet produkált, amelyhez hasonló feltámadást a Steve West elleni meccsén láthattunk csupán. Mindkét szettet 3-2 arányban hozta a rutinos angol, a hatodikban többek közt egy 130-as kiszállóval megfűszerezve, így jöhetett a döntő játék.

A döntőben Smith már 2-0-ra vezetett, amikor King újra megmutatta, hogy tud ő még játszani. Szívós játékkal végül 2-2-re alakította az állást, ám ezzel fel is használta minden tartalékát. BullyBoy pedig innentől már nem hibázott. 4-2 arányban nyerte a hetedik szettet, ezzel együtt pedig a mérkőzést is. Nagyon jó találkozó volt, amelyről a statisztika is tanúskodik nekünk. Mindketten bőven kilencven feletti átlagot értek el, valamint ketten együtt 20(!) 180-ast dobtak (Smith ebből tizennégyet vállalt, és csak ebben a mutatóban múlta felül ellenfelét). King nem érdemelt vereséget, és ilyenkor sajnálom, hogy egy meccsről nem juthatnak tovább ketten, pedig itt most mindketten továbbjuthattak volna...

smith.jpg

Benito van de Pas (NED) - Terry Jenkins (ENG): 4-3 (3-2; 0-3; 3-1; 3-1; 1-3; 0-3; 5-3)

 

A délután zárásaként megint egy hasonlóan izgalmas mérkőzésnek lehettek szemtanúi a nézők, amelyben végül - hosszabbítás után - a holland Benito van de Pas diadalmaskodott az angol Terry Jenkins ellenében. Az első szettet a holland kétszeri hátrányból fordítva nyerte meg, hogy aztán a másodikban még leget se begyűjtve egyenlítsen Jenkins. A Bika ebben a szettben három maximummal is borzolta BigBen kedélyeit, aki azonban nem adta fel a meccset, és ezt a következő két szettben ezt (összesen három 180-assal) nyomatékosította is Jenkins számára, így máris a holland vezetett összesítésben 3-1-re. Ám a Bika ettől vérszemet kapott, és zsinórban hat leget megnyerve máris eltüntette BigBen kétszettes előnyét, vagyis itt is döntő játékra került sor. Ezt a játékot a holland kezdte jól, de Jenkins hamar a kezébe vette a kezdeményezést, és két 180-as után már nála volt az előny, így már a meccsért dobhatott. Benito azonban összeszedte magát, és megmentette az esélyeit. Innentől már kettő különbséggel kellett nyerni, ez pedig a holland számára alakult jól. Bár Jenkins szerezte meg a vezetést, de mint később kiderült, ez volt az utolsó nyert legje. BigBen először egyenlített 24 pontról (harmadikra sikerült neki, mert az elsőnél besokallt, a másodiknál meg kidobott a táblából), majd 110-ről kiszállva már a vezetés is nála volt (Jenkins ekkor 59-en állt), végül pedig 20-ról kiszállva 5-3-ra alakította a döntő szettet, amivel 4-3 arányban megnyerte a találkozót is. Kiegyenlített találkozó volt, mind a ketten 95 körüli átlagot hoztak, hét-hét maximummal és közel 40%-os kiszállózással megspékelve. Ezen a mérkőzésen is bármelyikük továbbmehetett volna, ám Miss Mázli ezúttal a fiatal holland oldalára szegődött. Ugyebár, Mr. Firpo?

bvdp_1.jpg

Most három nap pihenő következik a versenyzőknek, legközelebb pedig december 27-én, újabb hat mérkőzéssel folytatódik tovább a középszakasz. Tartsatok akkor is velünk!

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2012070585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.