9 Nyíl

Duzza először...és lehet, hogy utoljára?

2017. január 15. 20:55 - adam_f

BDO World Professional Darts Championships - 9. nap - a döntő (összefoglaló)

Duzza, vagyis Glen Durrant élete első és lehet, hogy utolsó BDO-világbajnoki címét szerezte meg a 2017-es Lakeside döntőjében, ahol egy nagyon színvonalas mérkőzést prezentálva, 7-3 arányban győzte le a nagyon jó formát mutató, ám a döntő végére kicsit már fáradó holland Danny Noppert-et. Ez az este tehát az angol játékosról szólt, aki a World Masters után a világbajnokságot is veretlenül nyerte. Hogy mi lesz vele ezután, vagyis megy-e a PDC-be, vagy nem, még nem tudni, de bizonyára hamarosan erre a kérdésre is választ kapunk majd. Mindenesetre ma még ünnepeljük az est hősét, a 2017-es év BDO-világbajnokát, Duzzát!

lakeside-dart-wm.png

duzza2.jpg

A bullra dobás Noppert-nek kedvezett, így ő kezdhette a 2017-es Lakeside férfidöntőjét a ranglista-első ellen. Duzza azonban hamar az arcára fagyasztotta a mosolyt, amikor az első három nyilát a T20-ba vágta a holland 100-as kezdése után. A világelső nagyon kifinomult játékkal el is vette ellenfele kezdését, majd utána hozva a sajátját már 2-0-ra vezetett. Noppie-nak ugyan sikerült egy legre faragnia a hátrányát, de Duzza a negyedik játékot is meg tudta oldani (6-ról kiszállva), így az angol dartsos szerezte meg a vezetést a mérkőzésen. Aztán ez a forgatókönyv játszódott le újra a második szettben, de ezúttal fordítva. Noppert az első játékban brékelte ellenfelét, majd Durrant tette meg ugyanezt egy 100-as csekkel. Innentől kezdve azonban a hollandé volt a szett, aki a következő két leget a maga javára tudta fordítani, ezzel pedig hamar kiegyenlítette a mérkőzés állását.

stat2_1.jpg

Szemtől szembe - a két döntős legfontosabb adatai

A harmadik szettet újfent a holland játékos kezdte, és ha már elkezdte, akkor egy magabiztos kört produkálva be is húzta 24-ről az elsőt. A kiszállózása ekkor 5/15-ös (33%) mutatón állt, ami nem rossz teljesítmény, főleg egy döntőben. Duzza igyekezett nem lemaradni, és végül a holland rossz körét (23-as dobás) a maga javára fordítva 32-ről egyenlített is. A harmadikban viszont hiába dobott újabb 180-at az angol, a tömegek nem jöttek tőle rendesen. Noppie 52-ről pedig már nem hibázott, így újra nála volt az előny, amit nem csak megőrizni tudott, hanem még tovább is növelt, brékelve Duzzát a negyedik gémben, így összesítésben már 2-1 volt Noppert javára.

noppie.jpg

Danny Noppert összesített statisztikája a döntő előtt

Duzzának kapaszkodnia kellett ahhoz, hogy ne engedje el nagyon ellenfelét, ehhez pedig első körben hoznia kellett a negyedik szettben a saját kezdését (ez sikerült is neki egy 81-es outtal), majd brékelnie kellett Noppie-t. Mind a ketten nagyon masszívan dobták a tömegeket, Durrant-nek még egy maximum is belefért, a hiba azonban nem. Ám mégis elkövetett egyet, amikor csak 28-at szórt a táblába. Noppert pedig 80-ról büntette az angol hibáját. Duzza viszont még időben kapcsolt, és egy szép kört összehozva, 32-ről kidobta magát. Sőt, nagy szerencsével a következő játékot is be tudta húzni 6-ról (mivel a 138-as kiszálló helyett "csak" 132 jött össze neki, de Noppert nem oldotta meg a 96-ot), így ismét egálba kerültek a felek. A negyedik szett utáni statisztika szerint Durrant átlaga jobb volt, igaz nem olyan sokkal, mint ellenfeléé. Az angol hat, a holland négy 180-ast dobott, és mind a ketten három alkalommal loptak játékot a másiktól.

duzza.jpg

Glen Durrant összesített statisztikája a döntő előtt

4_szett_utan.jpg

A döntő statisztikája a negyedik szett után

Az ötödik szett is úgy kezdődött, mint a többi. Noppert hozta a saját kezdését, 20-ról kiszállva, majd Durrant is hozta a magáét, 76-ról megoldva a kötelezőt. A következő gémet megint Duzzának sikerült megoldania 56-ról, és ez azért volt fontos számára, mivel ezzel újabb bréket tudott szerezni a holland ellen, aki ezután hiába dobott háromszor is 100 felettit, Durrant két 180-assal tudatta vele, hogy ez a szett már az övé lesz, és 25-ről kiszállva már újra az angol vezetett a mérkőzésen, 3-2 arányban. A holland dartsos azonban nem egy feladós fajta. Ezt a tételt Noppie is bizonyította azzal, hogy kapásból berámolt egy tíznyilas kört (36-ról megoldva), brékelve ezzel Durrant-et, majd 8-ról hozta a sajátját is úgy, hogy Duzza 101-ről megkapta a lehetőséget, ám a harmadik nyíl a dróton kívül csapódott be, így a holland már kettővel ment. Sőt, megvolt az esély arra is, hogy sima hárommal a szettet is hozza, ám a 64 kemény diónak bizonyult neki, Duzza pedig 74-ről már nem adott esélyt, így egyre csökkent a holland előnye. Noppie azonban egy huszáros rohamot indított, három 100+-os körrel hamar kiszállóra került, és végül 40-ről kiegyenlítette a döntő állását. Hat szett után Noppert átlaga valamivel jobb volt, mind Duzzáé, és emellé még egy tízkörös gémet is feljegyezhettünk tőle. Tizenhét darab 180-ast láthatott eddig a döntőben a közönség, ebből kilencet Durrant vállalt be, a brékek tekintetében kiegyenlített a küzdelem, mint ahogy az egész mérkőzésen is. És még hol volt a vége...

6szett_utan.jpg

A döntő statisztikája hat szett után

A hetedik szettben aztán Durrant bekezdett. Első körben 56-ról brékelte Noppert-et, majd 40-ről behúzta a saját kezdését, s hogy stílszerűen lezárja a kört, 74-ről betolt egy újabb bréket, ezzel sima hárommal hozva a szettet. A holland azonban a nyolcadik szett elején gyorsan visszavett egy kört az angoltól, majd mind a ketten növelték a maximumok számát egy-egy darabbal, ám a kilencnyilas sajna ezúttal sem jött össze. Durrant azonban egyenlíteni tudott a legek tekintetében, 4-ről kidobva magát, ám a következő körben, 147-es kiszállónál a D18 nem jött neki, Noppert pedig köszönte szépen, és 40-ről újabb bréket követett el, így eggyel közelebb kerülve az egyenlítéshez. Ám ez újfent nem jött össze neki, ugyanis az angol szépen oldotta meg a 72-es kiszállót, így jöhetett a döntő leg. Ebben pedig Duzza összpontosított jobban, mivel a hollandnak nem jöttek a triplák. Így 48-ról kiszállva kétszettes előnyt szedett össze az angol, aki átvette a brékek számában a vezetést (nyolc a hat holland játéklopás ellenében), viszont minden másban szinte tökéletesen azonosan állt ellenfelével.

8szett_utan.jpg

A döntő statisztikája nyolc szett után

A kilencedikben aztán Duzza megmutatta, hogy miért is ő a világelső a férfiak között. Csupán egyetlen leget engedett a hollandnak, továbbá két maximumot is szórt, elvette ellenfele kezdését, így magabiztosan nyerte a szettet, és fordulhatott a célegyenesbe. Noppert azért megpróbált újra visszakapaszkodni, és egy 35-ös outtal brékelte Duzzát a tizedik játék elején. Ám hiába dobott a holland maximumot a második legben, Duzza elkapta a fonalat, és egy tizennégy nyilas körrel visszavette a bréket (32-ről kiszállva). Az angol pedig innen már nem bízott semmit a véletlenre. Szépen araszolt lefelé, ám 40-ről nem tudott kiszállni, a holland pedig büntetett. Durrant azonban nem rendült meg. Eljutott öt perfekt nyílig, ám a hatodik a T5-ben landolt, így sajna megint nem volt esély egy kilencnyilasra, ám annyi előnyt összeszedett, hogy újra egyenlítsen (ezúttal 24-ről), így jöhetett az ötödik játék. Duzza pedig már tényleg nem gatyázott. Fent hagyta a hollandot, aki azért még megdobta a meccs utolsó maximumát, ám már tudta, hogy Duzzát ma este nem lehet megfogni. Az angol játékos pedig 48-ról kiszállva megszerezte élete első, és lehet egyben utolsó BDO-világbajnoki címét, 7-3 arányban abszoválva a találkozót.

A mérkőzést egyébként Durrant 93,48-as átlaggal nyerte meg, míg Danny Noppert 93,30-as átlagot teljesített. Minden más statisztikai adatot megtaláltok a mellékelt táblázatokban.

Forduló Játékos  Átlag  Átlag  Játékos
Férfi döntő   Glen Durrant (Anglia)  93,48   7-3   93,30  Danny Noppert (Hollandia)  Lőlap

 

stat.jpg

duzza3.jpg

Duzza elérte célját, feliratkozott a világbajnokok sorába. Hogy mi lesz vele ezután, az hamarosan kiderül

Ha pedig valaki lemaradt volna a döntőről, azok számára itt van a teljes videó, a felvezető műsorral, és a döntő utáni nyilatkozatokkal együtt:

Végezetül engedjétek meg, hogy mind magam, mind pedig a kollégák nevében, akik ezen a héten azon dolgoztak, hogy eljusson hozzátok a világbajnokság minden fontos pillanata, megköszönjem azt a rengeteg szeretetet, amit eddig kaptunk és remélhetőleg ezután is kapunk majd tőletek. Ez az, ami éltet és visz előre minket a további munkánk során. Természetesen nem állunk meg, mivel hamarosan jön a Q-School (ahol már lehet, hogy Duzza nevével is találkozni fogunk), majd pedig a "The Masters". Tartsatok tehát továbbra is velünk! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4212128213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.