9 Nyíl

Penge ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta - Czipó Vivien győzelemmel kezdett

2017. február 05. 21:14 - adam_f

Steel Nemzeti Bajnokság - 1. forduló - Dömsöd (összefoglaló)

Azt hiszem, nem mondok vele nagy meglepetést, hogy Székely "Penge" Pál úgy kezdte a 2017-es év steel nemzeti bajnoki idényt, ahogy abbahagyta a tavalyit, vagyis győzelemmel. Ugyanis végig meggyőző játékot mutatva, magabiztosan húzta be a dömsödi nyitófordulót, a döntőben a hazaiak versenyzőjét, Takács "Taki" Gábort legyőzve. A hölgyeknél - ahol a tavalyi bajnok Fekete Nóra már nem volt jelen, mivel ő is a férfiak mezőnyében indult - a Sport DC-s házidöntőt végül a háromszoros EB-győztes Czipó Vivien nyerte meg, amellyel valószínűleg új időszámítás kezdődhet el a nők mezőnyében.

nb1.jpg

Nézzük először, hogy mi történt a férfiak versenyén. Székely "Penge" Pál ismét győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, tehát elmondható, hogy folytatódik tovább az a Penge-éra, amely 2015-ben elkezdődött, és még most sincs vége. Az elődöntőben a tavalyi páros vb-n részt vevő Sport DC-s Kovács Patrik próbálta útját állni a zsinórban kétszeres magyar bajnoknak, ám ez most sem sikerült neki. Penge az első elődöntőt nagyon simán, 2-0-al abszolválta, a végét egy 117-es kiszállóval befejezve, így nyugodtan készülhetett a döntőre.

penge_2.jpg

Útban a mesterhármas felé...

Ahol végül a hazaiak játékosa, Takács Gábor várt rá, aki a második elődöntőben a Győri DC játékosát, Rucska Józsefet győzte le. Már az első szettben nagy küzdelem bontakozott ki a két játékos között, amit végül - szoros küzdelemben - Taki húzott be, így megszerezve a vezetést. A második szettben azonban Rucska összekapta magát, és sima 3-0-al egyenlített is, így jöhetett a döntő szett. Taki szerezte meg a vezetést, de Rucska rögvest egalizált. Innentől azonban a dömsödiek játékosa rákapcsolt, és újra magához ragadta a vezetést. Józsinak sajnos meggyűlt a baja a kiszállókkal, pedig a negyedik legben háromszor is dobhatott az egyenlítésért, de nem jött a D15. Taki pedig D20-al lezárta a találkozót, és bejutott a döntőbe.

A döntőben is a dömsödiek játékosa kezdett jobban, noha Penge már 2-0-ra ment az első szettben. Takács azonban képes volt fordítani - köszönhetően a jó tömegeknek -, így meg is szerezte a vezetést. Sőt, a második szettben is megszerezte a vezetést, ám innentől már Penge volt a topon, aki végül 3-1-el egyenlített (egy bullos kiszállóval a végén). Takács ettől megtört, mivel a következő két szettben már csak egy-egy leget tudott szerezni, ráadásul azokat is hátrányban. Penge pedig így 3-1-re nyerte a mérkőzést, ezzel pedig a dömsödi fordulót is. Azt hiszem, ezzel pedig nem mondtam nagy újdonságot. Jól fel kell kötnie mindenkinek a nadrágot, ha meg akarják szorongatni a kétszeres magyar bajnokot.

dobogosok.jpg

A dömsödi forduló férfi dobogósai és helyezettjei

Steel Nemzeti Bajnokság - 1. forduló (Dömsöd) - férfi eredmények:

Elődöntők (best of 3 sets):

Székely "Penge" Pál (Soul DC) - Kovács Patrik (Sport DC): 2-0 (3-1; 3-1)

Rucska József (Győri DC) - Takács Gábor (DÖ-MIK DC): 1-2 (2-3; 3-0; 1-3)

Döntő (best of 5 sets):

Székely "Penge" Pál (Soul DC) - Takács Gábor (DÖ-MIK DC): 3-1 (2-3; 3-1; 3-1; 3-1)

A hölgyeknél ebben az évben annyi biztossá vált, hogy ismét új bajnokot fogunk avatni, mivel Fekete Nóra (a tavalyi bajnok) is követte Ihász Vera példáját, és ettől az évtől kezdve a férfiak mezőnyében próbál szerencsét. A hölgyek mezőnyében egyébként huszonhatan vállalták a megmérettetést (a férfiaknál egyébként 226 nevező volt, ami rekordszámnak minősült), melynek a végén Czipó Vivien kezét emelhették a magasba. Vivi magabiztos játékkal jutott el a döntőig, ahol klubtársa, a szintén Sport DC-s Kiss Viktória várt rá. A fiatal, kétszeres páros és összetett EB-győztes kezdte jól a találkozót, mivel rögtön az első legben brékelni tudta ellenfelét. Kiss azonban gyorsan egalizálta az állást, és egy jó harmadik körrel már a vezetés is nála volt, amit Vivi újfent hamar kiegyenlített. A "házidöntő" ezután váltakozó versenyt hozott, míg nem Vivien kettővel elment, Viktória pedig már csak zárkózni tudott, fordítani már nem. Vivien végül 40-ről megoldotta a feladatot, és 7-5 arányban nyerte a női bajnokság első fordulóját. Ha így megy tovább, és nem jön közbe neki semmi, akkor ez az év talán már az övé lehet.

7-2.jpg

Czipó Vivien elkezdte - a páros után az egyéniben is nagy esélye lehet a végső sikerre 

Steel Nemzeti Bajnokság - 1. forduló (Dömsöd) - női eredmények:

Döntő (best of 13 legs):

Czipó Vivien (Sport DC) - Kiss Viktória (Sport DC): 7-5

Itt pedig az első forduló videós összefoglalója (a Darts Online YouTube csatornájáról):

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6712184864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.