9 Nyíl

Paul Hogan - a skalpvadász

2017. március 08. 09:43 - adam_f

Ritkán adatik meg számomra, hogy egy olyan játékosról írhassak, aki - mondjuk így - ötven felett robban be a köztudatba, mégpedig annak apropójából, hogy a 2017-es UK Openen - annak is az amatőr kvalifikációs versenyéről indulva - négy PDC-s játékost (közte két világbajnokot is) küldött a levesbe, alig két nap alatt.

Jelentem, most végre alkalmam van erre is, hogy megtegyem...

Ugyanis akadt egy olyan játékos, aki megtette ezt a nem mindennapi csodát.

Ja, és nem összekeverendő a színésszel, pedig a nevük éppen ugyanaz...meg a becenevük is...

Hölgyeim és Uraim! Hadd engedtessék meg nekem, hogy most egy pár sorban méltassam az egy hétvége alatt országos kedvenccé váló "Crocodile Dundee"-t, vagyis Paul Hogan-t!

cd.jpg

Gondoltam, összehívom egy közös képre a két nagy krokodilvadászt

Hát igen, a fenti képpel próbáltam érzékeltetni a két úriember közötti hasonlóságot (már ha van közöttük olyan). Annyi bizonyos azonban, hogy a saját szakmájukban mind a ketten nagyot alakítottak. És hála Istennek, még mind a ketten közöttünk vannak, noha a színész úriembernek már egy ideje a halálhírét is keltették, még mindig él és virul, 77 évesen vígan tölti nyugdíjas napjait Ausztráliában.

A másik pedig 53 évesen felnőtt a nagyokhoz...

1963-ban született ugyanis az angliai Dudley-ban a BDO ranglistán jelenleg a 77. helyet elfoglaló versenyző, és "csak" 1995-ben debütált a szervezet világbajnokságán, addig csak hobbiból dobálgatott. Ám az említett évtől kezdve komolyabban vette a sportot, és kapásból az első versenyén az elődöntőig jutott, olyan játékosokat megverve, mint Per Skau, vagy éppen Shaun Palfrey. Az elődöntőben azonban Richie Burnett - a későbbi győztes - megállította, ám így sem volt ez rossz bemutatkozás Hogan részéről. A következő évben azonban már az első fordulóban búcsúzni kényszerült, és 1999-ig nem is indult. 1999-ben újra nekivágott, ám akkor is az első kör jelentette neki a végállomást (Colin Monktól kapott ki 3-2-re). Ezután 2004-ig újabb pauza következett a vb-s szereplésekben, majd abban az évben újra megpróbálkozott. Ezúttal két kört tudott menni, ám a másodikban kikapott az akkori világbajnoktól, Raymond van Barneveld-től. 2006 volt a következő év, amikor a Lakeside színpadjára állt, és - 1995-höz hasonlóan - meg sem állt a negyeddöntőig, ahol a két legyőzött holland játékos után a harmadik németalföldi, Jelle Klaasen már kemény diónak bizonyult neki, így 5-4-es vereséggel köszönt el a tornától (azt mondanom sem kell, hogy Klaasen meg is nyerte a világbajnokságot). 2007-ben ismét az első körben esett ki a vb-ről (Shaun Greatbatch-től kapott ki 3-1-re), és onnantól újabb hosszú szünet következett a lakeside-i jelenések sorában.

paul-hogan-coral-uk-open-chris-dean-pdc_7b6cw9wnqzpq17nu6hlf9un7g.jpg

Bár termékeny karrier áll mögötte, Paul Hogan mégis most robbant be a köztudatba

2014 a következő dátum, amikor újra világbajnokságon találkozhattunk kedvenc krokodilvadászunkkal. Az előselejtezőből indulva legyőzte a cseh Karel Szedlacsek-et, hogy aztán az első körben - egy nagyon szoros találkozón - kikapjon Scott Mitchell-től, és újabb három évet várjon arra, hogy vb-n láthassuk. 2017-ben ez is eljött. Hogan ismét az előselejtezőből indulva jutott fel a főtáblára, ahol először kiejtette a 16. kiemelt Martin Phillips-et. A második körben a későbbi vb-győztes Glen Durrant-et kapta ellenfélül, és valami fenomenális játékot nyújtva már 3-0-ás szettelőnnyel és 2-0-ás legelőnnyel a mérkőzésért dobhatott, amikor 181-re dobott egy 170-est, Durrant pedig 51-ről kiszállva, utána pedig egy őrült futamot diktálva végül megfordította a találkozót, és 4-3-al kiejtette Hogant. Olyan jó meccs volt, hogy érdemes visszanézni.

Természetesen a világbajnokságon kívül is volt azért élet Paul Hogan számára. Nyolc tornagyőzelem mellett négyszer jutott a 32-be a World Masters-en, két alkalommal ért el idáig a World Darts Trophy-n, illetve egyszer-egyszer volt jelen az International Darts League-ben, és a Zuiderduin Masters-en is.

Na és az a bizonyos UK Open...

Barátunk másodízben vett részt ezen a rangos eseményen. Először 2015-ben sikerült kvalifikálnia magát a sorozatra, ahol komoly menetelést tudhatott maga mögött. Lee Russell, Derek Bland, Darren Johnson és Benito van de Pas sem tudta megállítani őt. Ez a bravúr csak Michael van Gerwennek sikerült, aki egy nagyon izgalmas mérkőzésen tudta legyőzni őt 9-4 arányban (igaz, hogy MvG 4-1-el vonult pihenőre, de  az izgalmak csak utána jöttek, hogy aztán a holland újra csak brillírozhazsson).

Aztán pedig eljött 2017...

Hogan a Riley's amatőr kvalifikációból kijutva szerzett magának jogot az indulásra újfent a UK Openen. És ha már elindult, akkor olyat tett, amit még szerintem előtte sokan nem. Az első körben kapásból kiejtette Keegan Brown-t, majd a második körben ugyanezt megcsinálta Jamie Lewis ellenében is.

Azután kezdődött el a csoda...

A harmadik körben a kétszeres világbajnok, a skót Gary Anderson ellen lépett színpadra. Valószínűleg már mindenki elkönyvelte a nézőtéren, hogy ez egy sima mérkőzés lesz a Repülő Skót számára.

Szerencsére tévedtek...

Paul Hogan ugyanis nagyon magabiztosan dobálta a nyilait, és ezt annyira jól tette, hogy volt olyan időszaka a mérkőzésnek, amikor már kettővel vezetett. Ezt még Anderson ugyan le tudta dolgozni, de nyerni már nem tudott. Hogan pedig behúzta az első komoly skalpot a versenyen azzal, hogy 10-9-el hazaküldte a skót játékost. Azt hiszem, a statisztika és a mérkőzés felvétele még nálam is többet tud elárulni.

hogan1.jpg

Jött a következő kör, és jött egy újabb kétszeres vb-győztes, Adrian Lewis személyében. Ám Hogan-t ez különösképpen nem zavarta. Olyan játékot adott elő, hogy már 4-0-ra, 6-2-re és 8-4-re is vezetett a találkozó során. Lewis ugyan mindent megpróbált, de azon a napon nem volt ellenszere a krokodilvadász nyilaira. Dundee végül 10-6-al abszolválta a találkozót, és jutott tovább a következő körbe, ahol aztán a későbbi döntős, Gerwyn Price állította meg. Azért azt hozzá kell tenni, hogy a walesi-nek sem volt könnyű dolga, mivel Hogan azon a meccsen is közel 100-as átlagot hozott, és hat darab 180-ast is szórt melléje.

hogan2.jpg

Bár kiesett a további versengésből, mégis megérte neki elindulnia, hiszen nem akármilyen játékosokat győzött le.

Ezzel a hétvégi teljesítménnyel beírta a nevét a dartsosok nagykönyvébe, és példát adott nekünk, hogy senki előtt nincs akadály, aki el akarja érni az álmait.

Vagy egyszerűbben fogalmazva: Paul Hogan 53 évesen beérett...

Mint az óbor...minél nemesebb, annál finomabb.

hogan3.JPG 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3812319939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása