9 Nyíl

Ahoy, Rotterdam!

2017. március 16. 09:12 - adam_f

betway Premier League Darts - 7. forduló (beharangozó)

Immáron másodízben lép ki a Premier League mezőnye Angliából, és megy át az öreg kontinensre, hogy tovább népszerűsítse a sorozatot. Természetesen hova invitálhatnánk meg a lelkes dartsot kedvelő közönséget, mint a hollandok egyik legkozmopolitább városába, Rotterdamba. Szóval, horgonyt fel, és irány Narancsország!

betway-premier-league-darts_dtj6wfbqb6da14cp3c71inhp1.jpg

Az Ahoy Rotterdam közönsége immáron másodízben láthatja a tíz legjobb játékost testközelből, akik közül négynek különösképpen fognak örülni, és erre nagy tétekben mernék is fogadni. Elvégre mégiscsak négy németalföldi nyílmesterről beszélünk (három holland és egy belga elosztásban), akik tutira előnyben lesznek a "hazai" pálya tudatában. Természetesen minden apró kis pontocskára szükség lesz, hogy felzárkózzanak a többiekhez, főleg a hazaiaknak...

Ám mielőtt belevágnánk a meccsek ismertetésébe, adjunk helyet egy kis múltidézésnek. A PDC tavaly lépett először a Premier League-el Hollandia földjére, és nem várt sikert aratott a kezdeményezéssel. A tizenötödik alkalom zajlott 2016-ban Rotterdamban, ahol a nagyérdemű összesen tizennégy maximumot (ebből négyet MvG dobott), 92,79-es egész estés átlagot, valamint egy 164-es kiszállót láthatott. Az már csak hab volt a tortán, hogy az este utolsó mérkőzésén MvG 7-5-re tudott nyerni Phil Taylor ellen úgy, hogy a holland 101,24-es átlagot ért el. Arra leszek kíváncsi, hogy vajon ma este mire fognak jutni egymás ellen...

pl7.jpg

Ugyanis a mai estén belül is ezzel a mérkőzéssel fog zárulni a holland kör (az eseményt közvetítő televíziós társaság kérésére ugyanis a PDC módosította a mérkőzések sorrendjét a Premier League csütörtöki, egyben hetedik versenynapjára, így a negyedik és az ötödik meccs helyet cserélt egymással). Én viszont most rendhagyóan ezzel a találkozóval kezdem a beharangozót, vagyis Phil Taylor ismét Michael van Gerwen ellen dob itt, Rotterdamban.

A páros PL-múltja egészen 2013-ig nyúlik vissza, akkor játszottak először. Tíz alkalommal kerültek össze egymással, ebből ráadásul kétszer a döntőt is ők vívták. A mérleg eddig a holland javára dől, mivel a kilencből hétszer ő hagyhatta el győztesen a színpadot, Taylor egyszer tudott nyerni, míg két ízben pedig döntetlent játszottak.

A mostani helyzetet tekintve MvG áll jobban kettejük összevetésében, mivel az eddig lejátszott öt mérkőzéséből hármat nyert, kettőt ikszelt, ezzel pedig nyolc ponttal a második helyen áll (tudjuk, hogy a holland egy meccsel kevesebbet játszott, majd a jövő héten pótolja az elmaradtat), míg Taylor a múlt héten elszenvedte első vereségét, pont a tanítvány, azaz Adrian Lewis ellen, így ezzel lecsúszott az ötödik helyre (2 siker - 3 döntetlen - 1 vereség a mérlege jelenleg). Viszont a mostani helyezése eléggé relatív, hiszen Taylor eddig nem játszik rosszul, bár MvG-n sem látszott meg a PL ötödik körének, és a UK Open kihagyásának hiánya. Szóval abban bízom, hogy nagyon jó mérkőzést fog látni a publikum, ám hogy ki örül majd a végén? Én inkább nem mondok semmit...

1_9.jpg

Szerintetek melyiket fogunk látni a meccs végén? Ezt?

2_10.jpg

Vagy esetleg ezt?

Viszont nem szabad megfeledkeznünk a többiekről sem, úgyhogy lássuk, mivel várnak még minket a holnapi nap során. Az este első találkozóján máris megdobbanhat a hazai szív, ugyanis Jelle Klaasen lép pályára az eddig jó formát mutató James Wade ellen. A páros nem sokat játszott egymás ellen Premier League találkozón, mindösszesen két alkalommal találkoztak a 2009-es szezonban, és mind a kétszer James Wade tudott győzni, így Klaasen közel nyolc év után módosíthat a - 2-es mutatóján. Wade eddig nagyon kiegyensúlyozottan játszik, mindenből kettő van neki, ezzel a hatodik helyet foglalja el a sorban, míg a Kobra igen le van csúszva, konkrétan tökutolsó (1gy-1d-4v a mérlege), szóval neki élet-halál kérdése, hogy győzzön, mert ha most sem sikerül neki, akkor már nem lesz visszaút a kiesés elől.

Jelle Klaasen még szerdán bevallotta, hogy nem Wade elleni meccstől fél, hanem a kezét folyamatosan kínzó ínhüvelygyulladástól. Elárulta, hogy két injekcióval kénytelen gyakorolni és a tábla elé állni. Attól tart, hogy ennek műtét lesz a vége, ami pedig azt jelentheti, hogy hetekre kiesik a körforgásból. Hozzátette még, ha nem javul az állapota a következő két hónapban, akkor biztos, hogy kés alá kell feküdnie.

Utánuk következik egy klasszikus skót-angol derbi, melynek Peter Wright és Dave Chisnall lesznek a főszereplői. Ők eddig négyszer akadtak össze egymással Premier League versenyeken, melyekből Snakebite egyet nyert, Chisnall kettőt, míg egyszer döntetlent értek el egymás ellen. Ahogy a tabellát nézem, Wright-ot már nem nagyon fenyegeti a kiesés veszélye (mivel ő az első), ahhoz nagyon rosszul kellene játszania, hogy bajba kerüljön. A friss UK Open győzteséről pedig nem gondolnám, hogy ilyen luxust megengedne magának. Négy győzelem mellett csupán egy remi és egy zakó áll a neve mellett. Chizzy - köszönhetően MvG kihagyásának - kicsit össze tudta szedni magát, és az utolsó helyről egészen a hetedikig ugrott fel. Noha múlt héten kikapott a másik skóttól, egy picit mégis fellélegezhet. Bár nem szabad sokáig ülni a babérokon, hanem menni kell tovább, mert sok vereség már nem fér bele. Így biztos, hogy egy kiélezett találkozót hoz a ma este. Wright az első helye megőrzéséért, míg Chisnall a biztonságba kerülésért fog harcolni.

freepix_darts_wright_v_hendriks_sw4.jpg

A friss UK Open győztes Snakebite tovább gyűjtögetheti pontjait a Premier League-ben is

A középtávon két tapasztalt, rutinos játékos összecsapását élvezhetik majd a nézők. A kétszeres világbajnok skót Gary Anderson mérkőzik meg az ötszörös vb-győztes Raymond van Barneveld ellenében. A két úriember 2011 óta íródó PL-sztorija alatt tizenkétszer találkozott egymással, amelyből négy alkalommal a skót, hatszor pedig a holland játékos győzött, kétszer pedig döntetlent értek el. 

Jelenleg Anderson áll jobban a tabella alapján, aki a harmadik helyen áll két győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel (azt is Peter Wrighttól szenvedte el), míg Barney jelenleg a hatodik helyet foglalja el két győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel (csupán a rosszabb legaránya miatt áll hátrébb, mint Wade). A múlt héten mindketten győzelemmel hangoltak a mai estére. Barneveld a holland házirangadón verte Klaasent, míg Anderson Chizzy-t győzte le. Ám, hogy mi lesz kettejük párviadalán a végkimenetel, majd a meccs végére kiderül.

20170104163530_83.jpg

A hazai közönség nagyon bízik abban, hogy ezt a mozdulatot talán nem fogják látni Barney-tól 

Az este utolsó előtti (eredetileg utolsó) összecsapása igazi ki-ki találkozó lesz, hiszen két veszélyzónában található játékos csap össze, a belga Kim Huybrechts és az angol Adrian Lewis személyében. A két játékos eddig csupán egyszer játszott egymás ellen Premier League tornán, mégpedig 2015-ben, ahol végül egy barátságos döntetlenben állapodtak meg. Szóval egyikük oldalán sem szerepel győzelem, vagy vereség. Ki tudja, hogy a mai mérkőzés után hogyan változik majd az örökmérleg...mi még nem sejtünk semmit.

Azért is érdekes ez a meccs, mivel jelenleg egymás után állnak a tabellán. Adrian Lewis még a bennmaradást érő nyolcadik helyet foglalja el öt megszerzett pontjával (ezért is jött jól neki a múlt heti győzelem Taylor ellen), míg Hurrikán Huybrechts már a kilencedik, kieső helyen tanyázik három pontjával. Tehát a képlet elvileg egyszerű: Ha Lewis nyer, akkor leszakítja magáról a belgát, és kicsit jobban alhat az este után, ám ha a belga nyer, akkor pontszámban beéri Jackpotot, és az angolnak meleg pillanatai lehetnek (mivel csak a legarány fogja meghatározni a pozíciókat). Ja...persze ne feledkezzünk azért el Klaasenről sem, mert ha ő is nyer, akkor máris három ötpontos játékos lesz az utolsó három helyen.

c5mbs4bxqaevk4a.jpg

Ma esti filmünk: Menekülés a győzelembe - főszerepben: Adrian Lewis

Most pedig rajtatok a sor. Tippeljétek meg, hogy mit vártok az estétől:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1112340605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása