9 Nyíl

Barneveld ezért ma komolyan megharcolt

2017. március 31. 22:44 - Denis Potvin

PDC European Tour - brit selejtezők

A péntek is komoly csatákat hozott, hiszen a European Tour második állomására, az április 15-17. között megrendezendő jénai viadalra selejteztek az britek. Mondanánk, hogy könnyű helyzetben voltak, hiszen csak három kört kellett menni a részvételért, de aki a névsort elolvassa, ez simán felért egy Pro Tour versennyel is. Nem tévés verseny volt, így neház lesz erről videókat vadászni, de majd rajta leszünk.

raymond-van-barneveld-gettyimages-502830464-696x355.jpg

Szerencsés helyzetben vannak a UK kvalifikáció részvevői. Az áprilisi, HappyBet German Darts Mastersre, azaz a European Tour jénai állomására kvalifikálta pénteken a komoly résztvevők Milton Keynes-ben. Komoly meccsek voltak, és komoly résztvevőkkel, világbajnokságon a legjobbak közé jutó legendákkal is.

Hatalmas csata folyt már az első fordulóban is, elég csak annyit mondani ebben a szakaszban ejtette ki 6-0-val az egykori vb-negyeddöntős Darren Webster a háromszoros vb-negyeddöntős Wes Newtont. Jamie Caven, John Part, Kevin Painter és Devon Peterson voltak ennek a szakasznak még a legnagyobb vesztesei.

A győztesek között pedig ugyanilyen veretes nevek voltak, mint például a csütörtökön még Premier League meccset játszó Raymond van Barneveld, vagy a tavalyi PL-es Robert Thronton, vagy éppen Stve Beaton, Daryl Guerney, Mervyn King, vagy éppen Darren Webster.

Aztán következett a második kör, amelynek a győztesei már indulási jogot szereztek. Raymond van Barneveld nagyon megizzadt, csak a döntő legben győzte le Darren Johnsont, ahogy Steve Beaton is csak a döntő legben kapott ki Ronnie Baxtertől. Andy Hamiltonnak sem sikerült, Darren Webster a nagyon fiatal, 19 éves Ted Evetts-től kapott ki

HappyBet German Darts Masters

UK Qualifier

Március 31. - péntek, Arena MK, Milton Keynes

Előselejtező:

Darron Brown 6-2 Michael Barnard

James Richardson 6-3 Matthew Dennant

Brian Woods 6-4 Jim Brown

John Bowles 6-3 Peter Jacques

Mickey Mansell 6-2 Martin Lukeman

Jamie Bain 6-2 Andy Jenkins

Warrick Scheffer 6-5 Simon Preston

Terry Temple 6-5 Stephen Burton

Simon Stevenson 6-3 Ryan Searle

Peter Hudson 6-4 Paul Harvey

Andrew Gilding 6-5 Matt Clark

Darren Johnson 6-2 Adam Hunt

Steve Hine 6-5 Ritchie Edhouse

Jim Walker 6-3 Craig Gilchrist

Paul Nicholson 6-3 Ross Twell

John Part 6-1 Ray Campbell

Devon Petersen 6-5 Chris Quantock

Mick McGowan 6-2 Ricky Williams

Joe Murnan 6-2 Harry Robinson

 

Első forduló:

Steve Beaton 6-1 Dennis Smith

Ronnie Baxter 6-1 Darron Brown

Daryl Gurney 6-3 Lee Bryant

James Richardson 6-2 Mick Todd

Tony Newell 6-2 Chris Dobey

Brian Woods 6-1 Ryan Palmer

Andy Hamilton 6-3 James Wilson

Robert Owen 6-3 John Bowles

Kyle Anderson 6-2 Steve Lennon

Mickey Mansell 6-3 Richard North

Mervyn King 6-2 Andy Boulton

Mark Barilli 6-5 Jamie Bain

Justin Pipe 6-5 Richie Burnett

Warrick Scheffer 6-4 Brendan Dolan

Robbie Green 6-4 Ryan Meikle

Jonathan Worsley 6-2 Terry Temple

Robert Thornton 6-0 Paul Rowley

Keegan Brown 6-1 Simon Stevenson

Darren Webster 6-0 Wes Newton

Ted Evetts 6-3 Peter Hudson

Josh Payne 6-2 Callum Loose

Andrew Gilding 6-3 David Pallett

Raymond van Barneveld 6-1 Luke Woodhouse

Darren Johnson 6-3 Aden Kirk

Jamie Lewis 6-4 Jamie Caven

Rob Cross 6-4 Steve Hine

John Henderson 6-2 Terry Roach

Ricky Evans 6-1 Jim Walker

Mark Webster 6-3 William O'Connor

Paul Nicholson 6-4 Wayne Jones

Adrian Lewis 6-2 Adrian Grey

Scott Taylor 6-2 John Part

Jonny Clayton 6-3 Kirk Shepherd

Devon Peterson 6-3 John Norman jnr

Richie Corner 6-5 Kevin Painter

Joe Murnan 6-1 Mick McGowan

 

Második (döntő) forduló:

Ronnie Baxter 6-5 Steve Beaton

Daryl Gurney 6-2 James Richardson

Brian Woods 6-5 Tony Newell

Robert Owen 6-5 Andy Hamilton

Kyle Anderson 6-1 Mickey Mansell

Mervyn King 6-1 Mark Barilli

Justin Pipe 6-3 Warrick Scheffer

Robbie Green 6-1 Jonathan Worsley

Robert Thornton 6-4 Keegan Brown

Ted Evetts 6-4 Darren Webster

Andrew Gilding 6-2 Josh Payne

Raymond van Barneveld 6-5 Darren Johnson

Jamie Lewis 6-3 Rob Cross

Ricky Evans 6-5 John Henderson

Mark Webster 6-3 Paul Nicholson

Adrian Lewis 6-1 Scott Taylor

Jonny Clayton 6-3 Devon Peterson

Joe Murnan 6-1 Richie Corner

A kvalifikáltak listája: Ronnie Baxter, Daryl Gurney, Brian Woods, Robert Owen, Kyle Anderson, Mervyn King, Justin Pipe, Robbie Green, Robert Thornton, Ted Evetts, Andrew Gilding, Raymond van Barneveld, Jamie Lewis, Ricky Evans, Mark Webster, Adrian Lewis, Jonny Clayton, Joe Murnan

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3912392791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása