9 Nyíl

Demolition Man nevéhez méltón dózerolta le a foghíjas mezőnyt.

2017. július 08. 19:03 - Dart Major

Players Championship 15. (összefoglaló)

Elérkeztünk az idei év tizenötödik Players Championship fordulójához és ez több szempontból is érdekes. Egyrészt a World Matchplay előtt ez az utolsó hétvége, ahol pénzt lehet gyűjteni, másrészt pedig erősen hiányos volt a mezőny, mivel a World Series-en játszó versenyzők értelemszerűen nem indultak el, Mensur sem vett részt a versenyen, így a legnagyobbak nélkül indult el a torna. Ezzel pedig nagyobb esély nyílt a hátrébb rangsorolt játékosoknak, hogy sikert érjenek el. Lássuk, mi történt ma:


83-18102014112720_1.jpg

Első forduló:

Igazán komoly meglepetéseknek most sem voltunk híján. Ian White például tükörsima 6-1-es verést kapott Mick McGowan-től. Jelle Klaasen csak kicsit járt jobban, Ő 6-4-re bukta el a Michael Barnard elleni meccsét. Cristo Reyes sem teszi ki az ablakba a Ron Meulenkamp elleni mérkőzést, a spanyol 6-4-es vereséget szenvedett. A korábbi világbajnok Christian Kist szintén nagy zakót kapott, Ő Steve Lennon ellen szenvedett 6-1-es vereséget. Rapid Ricky Evans továbbra sem fut jó szériát, most is már az első körben búcsúzott. Wes Newton és Richie Burnett első körös kiesése sem mondható meglepőnek. Big Ben van de Pas pocsék sorozata tovább tart, most éppen Matthew Dennant verte el a hollandot. Egy másik holland, van der Voort is befejezte a versenyt, neki Mark Walsh jelentette a végállomást. Az észak-ír rangadót pedig Daryl Gurney nyerte 6-2-re Brendan Dolan ellen.

Második forduló:

Simon Whitlock ma nem varázsolt, ugyanis a Piteember, azaz Steve Hine 6-3-re megverte az ausztrált. Stephen Bunting gyenge éve most sem szakadt meg, Joe Murnan sima 6-1-el lépett túl az egykori BDO világbajnokon. Steve Lennon megint nagy halat fogott, bár Kevin Painter mostanság nem fut fényes formát. Max Hopp nem tudott mit kezdeni Justin Pipe tempójával, így pedig az angol játékos ment tovább. Alan Norris lazán verte a tehetséges Jeffrey de Zwaant, Michael Smith szintén könnyedén verte Terry Roach-ot. A nagy nevek közül Robert Thornton, Mervyn King és a szülinapos Dimitri Van den Bergh sima 6-1-es győzelmet aratott és lépett a harmadik körbe.

Harmadik forduló:

Akadt pár érdekes meccs ebben a körben. Belga derbit hozott például a forduló, amit az ifjú Dimitri nyert 6-5-re az ifjabb Huybrechts testvér ellen. Maik Langendorf komoly bravúrt bemutatva 6-5 arányban megverte Michael Smitht.  Rob Cross szintén itt kapitulált, 6-4-el bukta el a Jonny Clayton elleni meccsét. Steve Beaton bicskája csúnyán beletört Klye Andersonba, a vége 6-2 az ausztrál javára. Justin Pipe az őrületbe kergethette Joe Cullen, legalábbis a sima 6-2-es Pipe siker erre enged következtetni. Alan Norris kiverte Mark Webstert, a másik Webster vagyis Darren viszont 6-3-re legyőzte Ron Meulenkampot. A skótok is örülhettek mivel Thornton és Big John Henderson is bejutott a legjobb tizenhat közé.

Nyolcaddöntők:

Steve Lennon remek sorozata most megszakadt és ennek Alan "Chuck" Norris volt az oka. Kyle Anderson 6-3-re megverte Mickey Mansellt így bement a nyolcba. Jonny Clayton szintén ilyen arányban nyert, Ő Devon Petersent verte meg. Darren Webster legyőzte az ifjú Jeffrey de Graafot, míg John Henderson szoros meccsen verte Langendorfot. Justin Pipe 6-1-el ütötte ki Ryan Searlet így végre van minek örülnie. Dimitri komoly verést adott a mostanában remeklő Mervyn Kingnek egy 6-2-es zakó formájában. A kör rangadóján pedig Gurney 6-3-re megverte Thorntont.

Negyeddöntők:

A 6-2-es eredmény lett a forduló slágere. Vagyis három mérkőzés nagyon simán ért véget. Kyle Anderson esélyesebb volt Jonny Claytonnál és érvényesítette is a papírformát. A walesitől azonban dicséretes volt, amit eddig bemutatott. Daryl Gurney ranglista-helyezése alapján szintén favorit volt, bár Van den Bergh sokszor produkált szép dolgokat. Most azonban az észak-ír játékos ellen nem volt ellenszere. A papírforma a Norris - Webster meccsen borult fel. Norris tizenkét hellyel előzte meg "Demolition Man"-t, de ez nem derült ki a meccsen, ugyanis Webster könnyedén nyert. Az egyetlen kivétel egy embert próbáló meccs volt. John Henderson sem egy kapkodó idegbeteg aki rapid tempóban dob, de Pipe... Nos a vége 6-5 Justin Pipe javára, aki hosszú idő óta jutott legjobb négy közé.

Elődöntők:

Darren Webster karrierje újabb mérföldkőhöz érkezett. Miután egy végtelenül szoros és kiélezett meccsen Kyle Anderson kihagyott hat meccsnyilat, így Webster örülhetett a végén. Karrierje során először jutott döntőbe PDC versenyen. Csodás eredmény a roppant szimpatikus játékostól.
A második elődöntőben simább meccset láthattak akik követték a találkozót. Gurney érvényesítette a papírformát és 6-3 arányban megverte Justin Pipe-ot. A lassú kezű Justin azonban elégedett lehet, hosszú idő után tudott újra értékelhető eredményt felmutatni.

Döntő:

Daryl Gurney - Darren Webster. Két olyan játékos játszotta a döntőt akik munka mellett űzik ezt a szép sportot. Egymás ellen eddig hétszer meccseltek, 4-3 volt Gurney javára. Ezzel szemben a meccsen 3-1-es előnyt szerzett Webster egy breaknek köszönhetően. Ez úgy látszik megviselte az észak-írt hiszen több lehet nem nyert a meccsen. A vége tehát 6-1 Darren Webster javára, aki így megszerezte első tornagyőzelmét. Mestermunka volt.

dwe.jpg

PDC Players Championship 15. - Metrodome Arena, Barnsley (Anglia)

2017. július 8. - szombat

Harmadik forduló:

Mickey Mansell 6 | 4 Steve Hine
Kyle Anderson 6 | 2 Steve Beaton
Devon Petersen 6 | 5 Rowby-John Rodriguez
Jonny Clayton 6 | 4 Rob Cross
Jeffrey de Graaf 6 | 1 Robbie Green
Darren Webster 6 | 3 Ron Meulenkamp
Alan Norris 6 | 5 Mark Webster
Steve Lennon 6 | 1 Joe Murnan
Maik Langendorf 6 | 5 Michael Smith
John Henderson 6 | 4 Richard North
Ryan Searle 6 | 3 Kevin McDine
Justin Pipe 6 | 2 Joe Cullen
Dimitri Van den Bergh 6 | 5 Kim Huybrechts
Mervyn King 6 | 5 Chris Dobey
Daryl Gurney 6 | 1 Harry Robinson
Robert Thornton 6 | 3 David Pallett

Nyolcaddöntők:

Kyle Anderson 6 | 3 Mickey Mansell
Jonny Clayton 6 | 3 Devon Petersen
Darren Webster 6 | 4 Jeffrey de Graaf
Alan Norris 6 | 5 Steve Lennon
John Henderson 6 | 5 Maik Langendorf
Justin Pipe 6 | 1 Ryan Searle
Dimitri Van den Bergh 6 | 2 Mervyn King
Daryl Gurney 6 | 3 Robert Thornton

Negyeddöntők:

Kyle Anderson 6 | 2 Jonny Clayton
Darren Webster 6 | 2 Alan Norris
Justin Pipe 6 | 5 John Henderson
Daryl Gurney 6 | 2 Dimitri Van den Bergh

Elődöntők:

Darren Webster 6 | 5 Kyle Anderson
Daryl Gurney 6 | 3 Justin Pipe

Döntő:

Darren Webster 6 | 1 Daryl Gurney

A Players Championship állása Burton DeWitt táblázatában:
pcom.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5212649429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.