9 Nyíl

Fokozódik a versenyfutás - bajnokavatás a nőknél

2017. szeptember 03. 19:30 - adam_f

Steel Nemzeti Bajnokság - 6. forduló - Győr (összefoglaló)

Azt hiszem, a címben mindent leírtam, amiről ez a hétvége szólt Győrben. A steel egyéni OB hatodik fordulója szikrázó csatákat hozott mind a férfi, mind pedig női vonalon, melynek a vége az lett, hogy az urak mezőnyében továbbra is nyílt a harc az aranyéremért, míg a hölgyeknél már a bajnok kiléte is megvan. Ám, hogy ki lett, az összefoglalóból majd kiderül.

gyor.png

Kezdjük a férfiak mezőnyével: Immáron sokadikra is Székely "Penge" Pál és Takács "Taki" Gábor találkoztak egymással a végső döntőben, szóval várható volt, hogy kiélezett mérkőzés lesz a két játékos között. Mind a ketten ihletett formában játszottak az egész szombat során, Pali sorozata több, mint figyelemre méltó volt. 5-0 az első körben, aztán 6-1, 6-0, és megint 6-0. A negyeddöntőben a Sport DC-s Vereczkey "Five" Lajos sem tudta Penge útját állni (2-0), míg az elődöntőben a hazaiak kiválósága, Rucska József következett újfent, aki az előző fordulóban elütötte Palit a döntőtől, így már lassan a mumus szerepét kezdi betölteni. Nos, most nem tudott ő sem érdemben beleszólni abba, hogy Pali a döntőbe jusson. A Soul DC játékosa átmentette remek formáját, és játszi könnyedséggel győzött 2-0 arányban Rucska ellen. Mindkét szettet 3-1 arányban nyerte Penge, így biztos volt számára a fináléba jutás. Pali 119-es első kilenc nyilas átlagot szórt, az utolsó előtti legig 98 as körátlaga az utolsó előtti legig 98-as, a végére pedig 83-as lett.

Ellenfele pedig ki más lehetett, mint a DÖ-MIK DC versenyzője, Takács Gábor, aki szintén simán vette az akadályokat, és ezt az iramot még az elődöntőben is folytatni tudta, ahol ezúttal egy rutinos játékos, Németh Zoltán volt az ellenfele (Sport DC), aki csapattársán, Kovács Patrikon keresztül jutott idáig. Zoli mindent megpróbált, hogy borsot törjön Taki orra alá, de a dömsödi játékoson ő sem tudott kifogni, aki 3-0 és 3-2 arányban vitte a szetteket, ezzel pedig ő is a fináléba jutott, ahol már sokadszorra is Penge várta.

A döntőt mindkét játékos az esélyesség terhével kezdte, hiszen csak két pont választotta el őket egymástól, Penge javára, így borítékolható volt egy nagyon komoly és kiélezett küzdelem. Ehhez képest Penge kezdett jobban, mivel rögvest brékelte Takit, majd a saját körét is (egy tizenhárom nyilas körrel) hozva 2-0-ás előnyre tett szert. Ám ekkor Taki magához tért, és előbb egy 92-es outtal szépített, majd egy 16-os brékkel egyenlíteni is tudott. Pali ezt már sajnos nem bírta el, és hiába dobott jól az ötödik legben, Taki 113-ról kidobta magát, ezzel pedig megszerezte a vezetést.

A második szett is kísértetiesen hasonló játékot hozott. Pali szerezte meg első pályáról az előnyt, 92-ről kidobva magát, majd 90-ről egy bullos kiszállóval kidobva magát már kettővel ment. A harmadik leget Pali egy 180-as dobással indította, majd 85-tel folytatta. Taki azonban ismét összeszedte magát, és kihasználva Penge rontott kiszállóját, 76-ról szépített egy tizenöt nyilas körrel, utána pedig egy újabb tizenötöst dobva (110-ről kiszállva) máris egyenlő volt az állás. Penge újra megremegett, és későn is szedte össze magát. Taki pedig egy újabb tizenöt nyilassal nyerte az ötödik kört, és már 2-0-ra vezetett a döntőben.

taki_2.jpg

Győrben is Takács Gábor lett a végső befutó, így ő fordulhat előnnyel a célegyenesbe

A szünet után következett a harmadik szett, ahol már inkább a dömsödiek játékosa dominált. Penge sem dobott rosszul, de Taki jobban koncentrált, így végül ő is húzta be az első leget. Paliban ez annyira bent maradt, hogy az outoknál nem koncentrált eléggé, Taki pedig 41-ről kiszállva már kettővel ment. Penge igyekezett ugyan, és továbbra is jól fogyasztotta a tömeget, de az utolsó kiszállócsatát is Taki nyerte meg, ezzel pedig a mérkőzést ő húzta be 3-0 arányban. Győzelmével Takács Gábor 216 ponttal átvette a vezetést, míg Penge 210 ponton áll. Döntés az utolsó fordulóban...

final1.png

Ezek után következzenek a számszerű eredmények:

Steel Nemzeti Bajnokság - 6. forduló - Club Aréna-Pólus Üzletház, Győr

Férfiak:

Elődöntők (best of 3 sets, best of 5 legs):

Takács Gábor (DÖ-MIK DC) - Németh Zoltán (Sport DC): 2-0 (3-0; 3-2)

Székely Pál (Soul DC) - Rucska József (Győri DC): 2-0 (3-1; 3-1)

Döntő (best of 5 legs, best of 5 sets):

Székely Pál (Soul DC) - Takács Gábor (DÖ-MIK DC): 0-3 (2-3; 2-3; 0-3)

Alant pedig következzenek a videók is:

Elődöntők:

Döntő:

fiuk.jpg

A helyezettek:

Álló sor: Vereczkey Lajos (Sport DC), Mester Zoltán (Sport DC), Kovács Patrik (Sport DC), Németh Zoltán (Sport DC), Rucska József (Győri DC), Füredi Balázs (Győri DC)

Guggolnak: Takács Gábor (DÖ-MIK DC), Székely Pál (Soul DC)

A hölgyeknél viszont a lényegi kérdés eldőlt, mivel Czipó Vivien újabb győzelmével már olyan előnyt szerzett, amit behozni nem lehet, így elmondhatjuk 2017-ben a női szakág küzdelmeit a Sport DC többszörös ifjúsági Európa-bajnoka nyerte meg, mégpedig imponáló játékkal. A győri döntőben ezúttal a Smile DC játékosa, Csombok Krisztina hajolt meg Vivien tudása előtt, aki 1-1-nél és 3-2-nél volt közel Vivienhez. Onnantól kezdve azonban már csak Vivi volt a topon, aki végül 7-2 arányban győzőtt Tina ellen, ezzel pedig élete első (de nem utolsó) bajnoki címét is begyűjtötte. Számára tehát igazából nem lesz jelentősége az utolsó fordulónak, viszont a második-harmadik hely még nem dőlt el, úgyhogy lesz még miért izgulni a hölgyek mezőnyében is.

czipo_vivien_darts.jpg

Nincs visszaút: Czipó Vivien élete első felnőtt bajnoki címét gyűjtötte be győri sikerével

Steel Nemzeti Bajnokság - 6. forduló - Club Aréna-Pólus Üzletház, Győr

Nők:

Döntő (best of 13 legs):

Czipó Vivien (Sport DC) - Csombok Krisztina (Smile DC): 7-2

A női döntő felvétele pedig itt látható:

lanyok.jpg

A női helyezettek: Bogár Alexandra (Cívis DSE), Czipó Vivien (Sport DC), Csombok Krisztina (Smile DC), Kiss Viktória (Sport DC)

Zárásként pedig említsük meg kollégánkat, Géczy Matyit, aki az Aktív Stúdió színeiben két kört tudott menni. Az első körben 5-3-ra verte szombathelyi ellenfelét, ám a másodikban kikapott Bujna Péter ellen, így sajnos hamar búcsúzni kényszerült. Gratulálunk, és semmi gond. Csak fel a fejjel, és legközelebb jobban fog menni!

A videókat a Darts Online YouTube csatornájáról vettük át.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3812801140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.