9 Nyíl

Futószalagon a döntők, most a World Series of Darts

2017. november 02. 18:49 - Denis Potvin

A World Series of Darts Final beharangozója

Ahogy közeledik a decemberi PDC-világbajnokság, egyre sűrűsödnek az év sorozatait lezáró döntők. Egy ilyennek lehetünk majd tanúi – már, aki a streamen ezt nézni tudja – péntektől vasárnapig, a 2017-es World Series of Darts idei döntőjében. Idén a PDC európai nyitásának köszönhetően az ázsiai piac után Németország is bemutatkozott, a döntőt viszont még a tavalyihoz hasonló módon bonyolítják le. A sorsolást ezekben a percekben készítették el. Elmondunk mindent, amit tudni kell.

worldseries_1.jpg

Szóval 2015-től rendezik meg ezt a sorozatot és eddig nagyon egyforma a sorminta, Michael van Gerwen nyert kétszer és mind a kétszer Peter Wrightot győzte le. Az idei sorozatban a korábbi megszokott Dubaj, Sanghaj, Auckland, Meulborne és Perth maradt a programban. Tokió kiesett, viszont visszatért az Egyesült Államok, egészen pontosan Las Vegas és Németország is kapott egy World Seriest. Egyértelmű a törekvés, ez a helyszínekből is jól kiolvasható.

2677109.jpg

Az idei hét versenyból Gary Anderson és Michael van Gerwen tudott két-két versenyt megnyerni, mellettük Kyle Anderson, Phil Taylor és Peter Wright iratkozott fel a győztesek közé. A döntősök között az említetteken kívül, Dave Chisnall, Daryl Gurney, Raymond van Barneveld és a 2016-os junior világbajnok, Corey Cadby nevét is ott találhatjuk, így nem véletlen az indulók névsora sem, amelyet négy csoportra oszthatunk:

  • A World Series legjobb nyolc játékosa (ebben a sorrendben is lett a kiemelés): Gary Anderson, Michael van Gerwen, Peter Wright, Raymond van Barneveld, James Wade, Daryl Gurney, Kyle Anderson, Gerwyn Price.
  • A PDC Order of Merit kvalifikáltjai: Adrian Lewis, Mensur Suljovic, Dave Chisnall, Jelle Klaasen.
  • A PDC meghívottjai: Simon Whitlock, Corey Cadby, Michael Smith, Max Hopp.
  • A PDC Pro Tour kvalifikáltjai: Rob Cross, Dimitri Van den Bergh, Chris Dobey, Justin Pipe, Johny Clayton, Mark Webster, Jan Dekker, Simon Stevenson.

wdofdarts.jpg

Elég ütős névsor, amelyből az első nyolc, azaz legjobb nyolc kiemelt kihagyja az első napot, csak szombaton csatlakozik a másik 16 játékos győzteseihez. A torna végső győztese 50 ezer fontot vág zsebre, a második 25 ezret kap. De az első körben kiesettek sem fognak bánkódni a 4000 fonttal, az egyszer biztos.

A versenyt Glasgow-ban, a Breahead Arénában rendezik. Tv-s meccsek lesznek, tehát lesz róla stream, amint tudunk valamit adjuk közre azonnal. A sorsolást csütörtök este, magyar idő szerint 18:30-kor tartották, mi pedig frissen, melegében adjuk is tovább, fogyassza mindenki, holnap pedig kövessen minket. Érdemes lesz, hiszen egy érdekes cikkel nyitjuk a napot, aztán jöjjön a Masters!

Az ágrajz

Gary Anderson (1) - Chris Dobey/Mensur Suljovic
Gerwyn Price (8) - Corey Cadby/Jelle Klaasen
James Wade (5) - Simon Stevenson/Jan Dekker
Raymond van Barneveld (4) - Michael Smith/Dimitri Van den Bergh
Michael van Gerwen (2) - Max Hopp/Adrian Lewis
Kyle Anderson (7) - Jonny Clayton/Rob Cross
Daryl Gurney (6) - Mark Webster/Simon Whitlock
Peter Wright (3) - Justin Pipe/Dave Chisnall

Az első forduló

Chris Dobey - Mensur Suljovic
Corey Cadby - Jelle Klaasen
Simon Stevenson - Jan Dekker
Michael Smith - Dimitri Van den Bergh
Max Hopp - Adrian Lewis
Jonny Clayton - Rob Cross
Mark Webster - Simon Whitlock
Justin Pipe - Dave Chisnall

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5913146978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása