9 Nyíl

A World Series of Darts Finals bajnoka: "Mighty Mike" Michael van Gerwen

2017. november 05. 23:24 - matyi96

2017 Ladbrokes World Series of Darts Finals - Glasgow (a döntők - összefoglaló)

Délután kialakult a legjobb négy mezőnye és egyben párosítása a World Series of Darts Finals eseményén. Egy skót, egy angol, egy holland és egy észak-ír játékos készülhetett az elődöntőkre. Gary Anderson James Wade-del, Michael van Gerwen Daryl Gurney-vel küzdött Glasgowban.mvg_wsod_champ.jpg

Gary Anderson - James Wade

Anderson kezdte a meccset és elég gyorsan lezavarták az első öt leget. Wade nem örülhetett, ugyanis csak egyetlen leget sikerült elcsípnie a skót elől. Anderson közel százas átlagon állt, e mellé még egy 114-es kiszállót is megoldott. Wade a szünet után megnyerte a kezdését, majd Gary is hozta a sajátját. Ezután Wade percei következtek, sikerült két leget nyernie és visszajött a meccsbe. A kezdését azonban nem sikerült megnyernie, ami nagy hiba volt, mivel kiegyenlíthetett volna. Anderson köszönte szépen, visszaállította a különbséget kettejük között. Az újabb szünet után Anderson a kezdését hozva már három legre növelte a differenciát, majd jött egy gyönyörű leg Wade részéről, a végén 121-es kiszállót megoldva. A következő "negyed" kimondottan rosszul sikeredett "Machine" számára, mindössze egy leget tudott behúzni, Anderson pedig négyet. 10-5-tel vonultak le, a skótnak mindössze egy leg kellett a továbbjutáshoz. Gary feljött és nem szórakozott, dobott egy tizennégy nyilast és megköszönte a játékot ellenfelének. Nem életük teljesítményét nyújtották ezen a meccsen, de azért nem volt ez sem rossz. Az biztos (szerintem), hogy a döntőben ennél több kell majd. Végeredmény: 11-5 gary-wade.jpg

Michael van Gerwen - Daryl Gurney

Az biztos, hogy ezen a meccsen bőven lesznek izgalmak. Legalábbis előzetesen így láttam. Lássuk mi történt. MvG kezdett Gurney rögtön el is vette a kezdését, majd a sajátját is hozta. Gerwen ezután bemelegedett, de breakelni nem tudott még, így hozott két kezdést, illetve Gurney is hozta még a sajátját. Az első pihire tehát 2-3-as állással sétáltak le. MvG gyorsan megfordította a meccset a visszajövetel után, azaz kezdődhetett minden elölről. Két holland leg után mindketten hozták a kezdésüket és 5-5-tel álltak. Több, mint tíz pont különbség volt az átlagok között ekkora, mégis döntetlen volt az állás. Ezután viszont kijött az a különbség, amiről az előbb beszéltem. Gerwen a következő öt legből egyet sem engedett Daryl-nek, 9-5-nél hét tökéletes nyilat helyezett el a táblában. Innentől kezdve nem sok kérdés maradt azzal kapcsolatban, hogy ki jut a döntőbe, nehéz volt elképzelni, hogy Superchin zsinórban hatot nyerjen... A fele meg volt, köszönhetően a holland zseninek. De azért az világszenzáció lett volna, ha innen kikap. Nem is kapott ki, ami azt jelentette, hogy a Gary Anderson ellenfele a döntőben Michael van Gerwen személyében testesül meg. Ezen a meccsen sem volt eget rengető színvonal, pedig azt hittem komolyabb átlagok fognak születni. Végeredmény: 11-8mvg-gurney.jpg

Gary Anderson - Michael van Gerwen, vagyis a döntő!gary_anderson_versus_michael_van_gerwen_wsod.jpg
Lényegében összejött az álomdöntő, amire sokan vártak. Nem kellett megerőltetni magukat az elődöntőben, mivel sem Wade, sem Gurney nem dobott túlzottan jól. Itt volt az esély, hogy újra valami fenomenálisat alkossanak ők ketten. Lássuk megtették-e ezt a szívességet nekünk, nézőknek. Az összecsapás a holland nyilaival vette kezdetét. Az első legben három nyila is volt breakelni Gary-nek, de nem sikerült neki, MvG pedig kivágta a 103-as kiszállóját. Gary magabiztosan hozta a kezdését, majd Gerwen is egy tizenkét nyilassal. Ugyanezt megcsinálta hátsó pályáról is a világelső, egy 130-as kiszállóval a végén. A kezdését is hozta, igaz csak egy tizennyolc nyilassal, de a lényegen mit sem változtatott. Villámgyorsan eltelt az első szakasz, 1-4-es állás volt ekkor. A szünet után egy ötkörössel breakelt Gary, majd két leget behúzott Mighty Mike is. 2-6 után jött két újabb skót leg, melyekkel visszajött a meccsbe Anderson. Eddig nem panaszkodhattunk, mindketten száz felett átlagoltak, láttunk már négy száznyolcvanast, valamint 171, 174 és 177-es dobásokat is. A folytatásban van Gerwen teljes mértékben átvette az irányítást, négy leget nyert meg zsinórban, az összeset D16-on befejezve. Anderson - csakhogy legyen még egy szusszanás - nyert egy leget, amely break volt. Feljöttek még utoljára a színpadra, Gary nyert is egy leget, de többet nem hagyott neki a holland. 87-ről két nyíllal kiszállva hozta az újabb kezdését és megnyerte a World Series of Darts Finals döntőjét. Gary Anderson 25.000 fonttal lett gazdagabb, míg van Gerwen 40.000 fontot zsebelt be. Mindketten száz felett maradtak a végére, jó színvonalú meccs volt, talán lehetett volna izgalmasabb is, ha Anderson jobban dobja a duplákat. Végeredmény: 6-11mvg_and_gary.jpg

gary-mvg.jpg

Ezzel ez a verseny is véget ért, remek teljesítményeket láthattunk, külön öröm, hogy a fiatalok is meg tudták mutatni az elején, hogy miért érdemes csinálni ezt az egészet. Max Hopp, Dimitri Van den Bergh és Chris Dobey jó úton halad, előttük a jövő. Viszont Michael van Gerwené a jelen, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy újra megnyerte ezt a tornát. Nincs már sok hátra a világbajnokságig, hamarosan jön a Grand Slam of Darts is. Ne feledjétek, a darts pörög tovább!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8913187010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása