9 Nyíl

Teljes skót öröm Wolverhamptonban - ezúttal Wright nyerte a "visszavágót"

2017. november 17. 23:35 - Dart Major

2017 bwin Grand Slam Of Darts - Wolverhampton (a negyeddöntők - első kör)

Elérkeztünk a pénteki naphoz, vagyis a negyeddöntőkhöz. Az eddigi verseny kifejezetten jónak nevezhető, rengeteg kiváló mérkőzést láthattunk és garantált volt, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Annál is inkább, mert csodálatos játékosok léptek tábla elé a negyeddöntők első felvonásán.

283c91b3-96b0-4b1b-be97-7a14dc608b81_2017-grand-slam-of-darts-logo_full.jpg

Peter Wright - Glen Durrant

Az est első mérkőzése rögtön pikáns párosítást tartogatott. A csoportküzdelmek során már összeakadtak a felek és ott egy parádés meccsen Durrant tudott nyerni. Sőt Duzza a csoportot is megnyerte, míg Wright vért izzadva tudott csak továbbmenni. Itt volt tehát az esély Snakebite előtt, hogy visszavágjon az általa is nagyra tartott és a PDC-be invitált Duzzának.
A meccsen némileg meglepő módon nagyon idegesen kezdett a regnáló BDO világbajnok. Konkrétan 5-0-ra is vezethetett volna hiszen minden legben duplára dobhatott. Azonban ezekből csak kettőt talált el így Wright 3-2-es vezetésével mentek pihenőre. Wright kétszer dobott öt köröst, míg Duzza egyszer, szóval az ufó darts nem igazán indult be, csak egy 180 érkezett ebben az etapban. A második felvonásban Duzza tovább kereste önmagát, nehezen birkózott meg a téttel. Egyenlítenie még sikerült, de aztán Snakebite zsinórban három öt köröst dobott amire válasz nem érkezett. 7-3 lett a második szünetre az állás, Wright nyugodtan játszhatta a megszokott játékát, nem sok veszély leselkedett rá. A pihenő nem segítette ki a bajból Durrant-et, a soron következő öt legből megint csak egyet sikerült elcsípnie, igaz azt tizennégy nyílból csinálta meg. Utána viszont háromszor olyan magas értéken ragadt, hogy onnan bravúr lett volna ha kiszáll. Wright pedig hat körösöket dobva húzta be a legeket, nem erőlködött, csak annyit dobott amennyit kellett. A tizenötödik leg bohóctréfába illő befejezésén maguk a játékosok is nevettek, bár gondolom inkább kínjukban. 11-4-el mentek pihenni a felek. Némi kis szépségtapasz azért jutott a következő körökben az angol játékosnak például egy szép 124-es befejezés. Illetve az, hogy az előzőektől eltérően most két leget is tudott nyerni. Már amennyire ez szépségtapasz egy olyan Wright ellen aki ipari mennyiségben dobta a 100 és a 140 pluszos pontokat és összehozott még két darab ötköröst. 14-6-os Snakebite előnnyel mentek el a következő szünetre a játékosok. Ez a szünet pedig nagyon jól jött Duzzának. Egészen remek sorozatot hozott össze. 14-14-12 nyilas körök egymás után. Sőt a zsinórban negyedik leg is majdnem meglett, de ott kimaradt a sansz így Wright egy legre került a győzelemtől. A huszonötödik leg maga volt a "majdnem" csoda. Durrant két 180 után szépen rákészült a 144-re és ezzel a 9 nyilasra. Jött is a T20, majd a T19 is. Csak az a fránya D12 nem akart bemenni. De egy gyönyörű tíz nyilas meglett neki ami igen szép mutatvány. Jelzem Peter Wright a háttérből szurkolt ellenfelének(!!!) és csalódottan vette tudomásul, hogy a szimpatikus angol játékosnak nem lett meg a tökéletes leg. Wright aztán a szükséges egy leget tizennyolc nyílból behúzta, így 16-10 arányban jutott be a legjobb négy közé. Glen Durrant előtt le a kalappal, magasra emelte a BDO zászlaját és kiváló versenyt hozott össze. (Remélem megkapja a kért kártyát és jövőre sok PDC versenyen láthatjuk ezt a kiváló játékost).
dw_2.jpg
Gary Anderson - Mensur Suljovic

A két kiválóság hetedik összecsapása következett. Mensur 4-2-re vezetett Gary ellen, sőt utolsó három meccsüket az osztrák nyerte. Bár ez itt ugye nem sokat jelent. Főleg mert Gary ihletett formában játszik ezen a versenyen, lazán nyerte a csoportját és ő dobta eddig a torna legjobb átlagát is. Igaz Mensur is behúzta a saját kvartettjét, bár kicsit nehezebben mint Anderson.
Igazán remekül indult a mérkőzés. Rögtön az első leget 100-ról kiszállva hozta az osztrák, ami felbőszítette Andersont, de annyira, hogy dobott két öt köröst (ebből az egyik break volt) majd ezt megfejelte egy tizenkét nyilassal. Mensur sem akart lemaradni és 3-2-re szépített amikor jött a szünet. A következő etapot Anderson egy újabb öt körössel kezdte, majd némi kis színvonal csökkenés után 5-3-ra vezetett. (Ez annyit jelent, hogy két nem öt köröst dobtak a felek). Ekkor a sógorok éljátékosa bevert egy 113-as kiszállót majd egy tizenöt nyilas breakkel egyenlített. Kiváló volt a meccs, repkedtek a triplák, Gary 100 fölötti átlagon állt. A szünetben a kétszeres világbajnok skót összerakta magát és komoly tempót kezdett diktálni. Dobott egymás után két ötköröst, majd Mensur hibáját kihasználva már hárommal tudott menni. Aztán a négyleges fór is meglett, mondani sem kell megint egy tizennégy nyilassal. A záró leg az osztráké lett így 9-6-os Anderson előnynél jött a harmadik pihenő. Mensur újra jól kipihente magát és kapásból elvitt két leget így feljött 9-8-ra, bár ebben a skótnak is volt némi szerepe. Az egyenlítés szele megkeverte az osztrák gondolatait, dobott egy rém gyenge kört így megint kettő volt a különbség. A koreográfia megmaradt, jött egy jó kör Mensurtól, majd egy rémesen gyenge, amit Anderson kihasznált, ez pedig 11-9-es előnyt jelentett számára. Ekkor Gary 103-as átlagon állt ami egészen kiváló húsz lejátszott leg után. Mensur megkezdte a felzárkózást egy újabb ötkörös játékkal, viszont ez tiszavirág életűnek bizonyult. Történt ugyanis, hogy Anderson zsinórban három leget vitt el. Bár az osztráknak volt nyila a 11-11-hez, de az a sansz kimaradt. Az etap végén 14-11 állt az eredményjelzőn a még mindig 103-as átlagon álló Anderson javára. Ha pedig háromleges előnyt szed össze egy kétszeres világbajnok, azt ritkán engedi ki a kezéből. Most is ez történt, Mensur ugyan küzdött becsülettel de nem tudott mit kezdeni a hátránnyal. 16-12 arányban Gary Anderson nyert és jutott be a négy közé.

img_20171117_232032.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr113294695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.