9 Nyíl

Vébére várva 1. - avagy mit kíván a szerkesztőség?

2017. december 13. 09:00 - adam_f

Legyen sőr, walk-on girl-ök és persze minőségi darts!

Hát igen, ennél jobbat és többet nem is várhatnánk és kívánhatnánk a december 14-én rajtoló világbajnokság előtt. Ám hogy egy kicsit komolyabbra fordítsuk a szót, már tavaly is latolgattuk a vb-esélyeket néhány szempont alapján. Gondoltuk, most sem maradunk adósak ezzel, hátha hozzá tudunk járulni azokhoz a bizonyosan nagy tippmix-nyereményekhez (a részünket majd ne felejtsétek elküldeni nekünk, persze). Lényeg a lényeg: ezúttal magunkat kaptuk "mikrofonvégre", hogy hat rövid, de annál velősebb megfogalmazású kérdésre válaszoljunk. S igen, ez még csak a kezdet. Ugyanis megkíséreljük ugyanezt néhány magyar topjátékossal és darts-fanatikussal is, hogy ők vajon mire számítanak majd a vb-n. Reméljük, sikerül megtudnunk...

darts-2148653_960_720.jpg

9 nyíl: - Mit vársz a 2018-as világbajnokságtól? Miben hozhat újat az eddigi vébékhez képest a mostani, közel három hétig tartó esemény (már ha hozhat)?

adam_f: Először is nagyon jó játékot, mert ez az egész sava-borsa, továbbá azt, hogy miként tudnak a feltörekvő generáció tagjai helyt állni a "nagyok" között, a végére pedig természetesen egy életmű tökéletes lezárását (mindenki tudja, kire gondolok). Hogy újat hozhat-e, azt még nem tudni. Azzal, hogy kibővítették a létszámot, már újítottak, mivel több játékosnak adatik meg a lehetőség, hogy megmutassák magukat és tudásukat a világnak. A többi persze már csak rajtuk múlik.

Denis Potvin: - Azt gondolom, ebben az évben egy újabb szintre jutott el a sport. Nem túl sok kilencnyilas volt ebben az évben, én azt várom, hogy legyen szoros csata, ne legyen egyértelműen és meggyőzően nagy fölény, hanem mindenki, aki színpadra áll, adja azt, amit még talán soha és akkor mi fogunk a legjobban szórakozni. Mi nézők, szurkolók.

matyi96: - Tavaly azt mondták az akkori lesz a történelem legjobb világbajnoksága. Én meg azt mondom, hogy az idei. Minden évben egyre magasabb és magasabb a színvonal, nemcsak a legrangosabb eseményen, hanem minden más versenyen is. Van viszont egy másik oldala, ami miatt ezt gondolom, az pedig Phil Taylor. Ki lehet rá akadni, hogy az elmúlt időszakban nem a legsportszerűbb, de egyvalamit ne felejtsünk el. Tizenhatszoros világbajnok, a sportág örökös királya és legnagyobb ikonja. Eredménytől függetlenül visszavonul a torna után és ez ad valami leírhatatlan érzelmi többletet a világbajnoksághoz. 

Dart Major: - Egy kifejezetten jó év van mögöttünk, tömérdek remek meccset láthattunk, nem is beszélve a kiváló egyéni teljesítményekről. Ennek "betetőzése" lehet a vb, és azt hiszem ez meg is lesz. A mezőny szépen felkészül és utána ledobják nekünk a csillagokat. Újdonság nem hiszem, hogy lesz, bár nem tudom Barry Hearn és stábja milyen show-val és látvánnyal készül. De unatkozni nem fogunk, az biztos.

9 nyíl: - Melyik mérkőzést várod a legjobban az első körből, és milyen eredményt jósolsz a találkozóra?

adam_f: - Ahogy a kínálatot elnéztem, lesznek jó kis találkozók már ebben az etapban. Természetes, hogy Phil Taylor találkozójára kíváncsi vagyok, mert Dobey - fiatalkora ellenére - képes meglepetést okozni a rutinos játékosoknak. Persze én jobban az újonnan berobbantakra leszek kíváncsi, mint például Rob Cross, vagy Peter Jacques szereplésére, de nagyon érdekel az is, hogy Paul Lim mire jut 64 évesen (még akármi is lehet). S persze nem szabad elfeledkezni a házicsatákról (hollandok, spanyolok), a brazil Portela debütálásáról, és persze az Urál Baggiojáról, vagyis Alekszander Oreskinről sem. Szóval izgalmas meccseknek nézünk elébe.

Denis Potvin: - Két dologra vagyok nagyon kiváncsi. Mit fog elérni Krzysztof Ratajski és meddig jut el Phil Taylor. Nem igazán konkrét meccset várok, hanem azt, hogy ez a két játékos hogyan fog teljesíteni. Nagyon kiváncsi vagyok Rob Crossra is, akinek ez élete vb-je lehet.

matyi96: - A legelsőt. Mert azzal kezdetét veszi ez a csoda, ami ránk vár december 14-től. De persze számomra is vannak kiemelt mérkőzések, amikre nagyon kíváncsi vagyok. Ilyen a kedvencem Peter Wright meccse. Sokat várok tőle az egész világbajnokság alatt. 

Dart Major: - Egyszerű a válasz. A kedvenceim meccseit várom. Vagyis Peter Wright, Stephen Bunting és Darren Webster találkozóit. És persze az orosz Whitlock azaz Oreskin mester csatájára is nagyon kíváncsi vagyok.

9 nyíl: - Van-e esetleg titkos „favoritod”, akinek szurkolsz, és ha igen, akkor mit gondolsz az esélyeiről (meddig juthat, mit érhet el, stb.)?

adam_f: Tavaly sajnos jól befürödtem Josh Payne-el, mert szegény még az első kört sem élte túl (most meg még ott sem lesz), úgyhogy kissé óvatos vagyok ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Viszont Rob Cross-ban látom most azt a potenciált, ami akár még a döntőig is elrepítheti őt. Ám ha valamilyen körülmény miatt (amit mondjuk MvG-nek hívnak) nem jutna el a fináléba, az elődöntőt azt biztosra veszem tőle. 

Denis Potvin: - Nem titkos, de Phil Taylorba bízom, hogy a búcsún valami nagy dolgot fog csinálni. Sokat gondolkodtam azon, hogy a rutin elég lesz-e a sikerhez? Az a megérzésem, hogy nem. Nem lesz ott a döntőben, bár (ha lehet ilyet mondani) minden porcikám ezt kívánja. Szerintem Daryíl Gurney és Rob Cross lesz ennek a vb-nek a két nagy felfedezettje.

matyi96: - Ahogy már említettem nagy kedvencem Peter Wright. Ő nem is annyira titkos favorit, mert minden esélye meg van rá, hogy mutasson valami igazán szépet (egy esetleges vb-cím lenne a legszebb). Rob Cross idén valami elképesztő teljesítményt mutatott, rá tényleg illik a "titkos favorit" jelző. Kíváncsian várom az ő teljesítményét is első világbajnokságán, ahogy Daryl Gurney-re is kíváncsi vagyok, mert elég nagy hype van körülötte. 

Dart Major: - Nincs igazán titkos favoritom, a TOP 8-10 játékos uralni fogja a legjobb nyolc mezőnyét. Közéjük kizártnak tartom, hogy valaki is beférjen. Esetleg Cross beleszólhat, de mint elsőbálozónak meg kell küzdenie a vb terhével.

walkonlanyok.jpg

9 nyíl: - Egyszerű a feladat: Tippeld meg, hogy szerinted kik játszhatják január 1-jén a döntőt, és miért pont ők?

adam_f: - Nem egyszerű a feladat, mert sokan pályáznak eséllyel a végső két hely valamelyikére. Ám ha a realitást nézzük, akkor az én tippem egy Michael van Gerwen - Phil Taylor csúcstalálkozó lesz (aki még utoljára hasíthat egy jó nagyot). Hogy aztán ez tényleg összejön-e? Kiderül a reklám után... :) 

Denis Potvin: . Michael van Gerwen és Gary Anderson. Gerwent szerintem nem kell megmagyarázni. Anderson pedig az a játékos, aki éppen ilyen tornákon nyújtja azt, amitől 2015-ben és 2016-ban is világbajnok tudott lenni. A lelkem más gondol, mint amit az agyam mond.

matyi96: - Az esetek 99%-ban objektívan írok, de mivel most eljött az idő a szubjektív véleményemre is, így én nagyon remélem, hogy Wright döntőig dobja magát. A másik reményem pedig az, hogy van Gerwen - aki idén is bombaformában várja az Ally Pally színpadát - elbotlik mondjuk az elődöntőben, vagy a negyeddöntőben Barney ellen. Szívem szerint egy Cross-Wright döntőt néznék meg (mert Taylor-Wright döntő nem lehet), de ha a realitást nézem és Wright tényleg döntős lesz, akkor MvG fogja őt várni.

Dart Major: - Abban biztos vagyok, hogy a zöld ufó azaz MvG ott lesz a döntőben. Ha elkapja a fonalat akkor nincs igazi ellenszer a játékára, tehát fix, hogy ott lesz. Ellenfele pedig a Wright - Anderson duóból fog kikerülni. Mint Wright szurkoló egyértelmű, hogy Snakebite döntőjét várom, de Gary ellen nem lesz egyszerű. Summa-summarum MvG - Wright döntőt várok.

9 nyíl: - Mit gondolsz, lesz-e ezen a vébén mágikus kilencnyilas, és ha igen, vajon ki dobja meg a tökéletes leget?

adam_f: Ha jól emlékszem, Gary Anderson volt az utolsó, aki kilencnyilast dobott vb-n (2016-ban, az elődöntőben, Jelle Klaasen ellen), úgyhogy majd' két jó év böjt után örülnék, ha valaki dobna egy tökéletes kombót. Hogy ki lehet az? Bárki a 72 játékos közül, mert ezt előre nem lehet tudni, kiben van meg hozzá a kraft. Én azt remélem, hogy lesz olyan közöttük, aki megteszi nekünk ezt a szívességet.

Denis Potvin: - Lesz, biztosan lesz. Meg is mondom ki fogja dobni: Michael van Gerwen és Rob Cross.

matyi96: - Úgy gondolom idén újra sikerül valakinek megdobnia, mert tavaly sajnos elmaradt a tökéletes leg utáni őrjöngés. Hogy ki(k)? Inkább csak annyit mondok, hogy az esélyesek közül Wright-nak nincs még televíziós kilencnyilasa, Phil Taylor pedig utoljára fog színpadon állni. Lehet választani, hogy melyikük dobja. Szerintem dobják meg mindketten. 

Dart Major: - Idén elég sok tökéletes leget hoztak össze a versenyzők ami két verziót vetít elém: vagy az idei sok tökéletes leget megfejelik az urak a vb-n egy-két hibátlan leggel, vagy pedig a mezőny ellőtte a puskaporát és a világbajnokságon elmarad a kilencnyilas. Én az utóbbira tippelek, de az előbbit szeretném.

pt.jpg

9 nyíl: - Az utolsó kérdés egy bizonyos személyre vonatkozik, aki élete utolsó világbajnokságára készül. Ha jellemezned kellene a Legendát, azaz Phil Taylor-t, milyen szó jutna róla elsőként eszedbe, és miért pont az ugrott be?

adam_f: - Odaadás. Talán ez a szó az, ami illik rá, hiszen amit megtett azért, hogy a dartsot népszerűsítse, ahhoz nagyon nagy odaadásra volt szükség, és ez benne megvolt. Úgy gondolom, hogy a dartsvilág kicsit szegényebb lesz, mivel többet nem láthatjuk nagy versenyeken, ám arra azért nem fogadnék, hogy csak úgy egyik napról a másikra letenné a nyilait. Hiszem, hogy akit ez a sport egyszer megfertőzött, az nem tud tőle csak úgy megszabadulni, egy Phil Taylor meg főleg nem... 

Denis Potvin: -Egy szóban nem tudom összefoglalni, inkább egy rövid gondolatsorban. Ő az az ember, aki miatt ma ott tart a darts, ahol tart. A legenda, akinek a játékát sosem feledjük el. És az ő játékos nagyságát is az emeli a többiek fölé, hogy pont akkor hagyja abba, amikor egy ilyen játékosnak abba kell hagyni. Hiányozni fog. Nem csak nekem.

matyi96: - Maga a darts szó jutna róla eszembe. Mert egy időben szinte ő maga volt a darts. Azt, ami most van, hogy ennyien ismerik már ezt a sportot, többek közt neki is köszönhetjük. Csúcsformájában verhetetlen volt. Lewis mondta egyszer róla: "Mindenki azon csodálkozik mit művel a kamerák előtt, de senki sem látja mit művel edzésen." Nem szóról szóra ezt mondta, de a lényegét mindenki érti. Lewis együtt edzett vele, tudja, hogy miket művelt akkor az öreg...

Dart Major: - Tizenhat. Na jó, ez nem szó, hanem szám. De tizenhat egyéni világbajnoki cím az önmagáért beszélt. Tizenhatszor a világ tetején állni nem sok embernek adatik meg. Ráadásul nem ajándékba adták neki ezeket a címeket, rengeteg meló és küzdelem van mögötte. Aki ilyen eredménysort elért életében, az minimum kalapemelést és tiszteletet érdemel. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8513406451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.