9 Nyíl

Döbbenet: kiverték a kétszeres világbajnokot

2017. december 19. 23:59 - Denis Potvin

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság - Alexandra Palace, London (a hatodik nap - összefoglaló)

Már az első fordulóban kiesett Adrian Lewis, aki 2011-ben és 2012-ben nyerte meg a PDC világbajnokságot. Ilyen blama pedig még sosem történt meg vele az Ally Pallyban 2006 óta, amióta résztvevője a vb-nek. Egy német fiatalember, Kevin Münch verte ki, aki ezen az estén kétszer is nyerni tudott. John Henderson csak ránézésre nyert simán, Raymond van Barneveld viszont tényleg. A világbajnokság eddigi hat napján kilenc olyan játékos bukott el, aki kiemelt volt, azaz a legjobb 32 közé soroltak.

wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg

munch.jpg

ELŐSELEJTEZŐS MÉRKŐZÉS:

ALEKSZANDR ORESKIN (RUS) - KEVIN MÜNCH (GER): 0-2 (0-3; 1-3)

Hát egy kicsit Oreskin elszúrta ezt a meccset, mint aki nem tudta volna, hogy hány szettig tart ez a meccs. Ráadásul a 76,7-es átlaga sem éppen azt bizonyította, hogy megérdemelné a következő kört. A német pillanatok alatt hozta az első szettet, a harmadikat 108-as kiszállóval nyerte meg, száznyolcvanast is dobott, Oreskinnek pedig egy sem jött össze az egész meccsen. A második szettben Münch a negyedik leget nyerte sorban, ezúttal egy kiváló, 120-as kiszállóval. Oreskin az egyetlen legjét csak a nyolcadik körben tudta hozni. Tudott volna még egyet nyerni, de 61-ről nem tudott kiszállni, míg Münch 40-ről csak a hetedik nyilával. Erre a meccsre nem fogunk sokáig emlékezni.

oreskin-munch.jpg

ELSŐ KÖRÖS TALÁLKOZÓK:

JOHN HENDERSON (SCO) - MARKO KANTELE (FIN): 3-0 (3-2; 3-0; 3-1)

A színvonal most sem ütötte meg az elitet. Henderson azzal tudott nyerni, hogy a döntő pillanatokban (vagy éppen egy körrel előtte) nem ingott meg, pontosan dobott, míg a finn talán ezt kicsit túlizgulta, mondjuk az arcán ez egyáltalán nem látszott. Csak a nyolcadik körben jött meg az első leg Hendersonnak. Aztán Kantele kihasználta skót ellenfele bizonytalanságát és 2-2-re egyenlíteni tudott. Az első döntő momentum pedig a döntő legben, Henderson 160-as kiszállója. A második legben sem repkedtek a magas tömegek, de Henderson megint odacsapott egy 121-es kiszállót a végén. Nem lehet mondani, hogy Kantele teljesen alárendelt szerepet játszott volna, de pont azt a pluszt nem tudta beletenni, amellyel szorosabbá tudta volna tenni a meccset. Az utolsó legben Henderson 56-ra ért le és egyből ki is dobta.

henderson-kantele.jpg

RAYMOND VAN BARNEVELD (NED) - RICHARD NORTH (ENG): 3-0 (3-0; 3-1; 3-2)

North dobta az első 180-ast, de Barney egy 16 nyilassal nyerte az első leget. A másodikat meg a tőle megszokott elképesztő magabiztossággal, 64-ről kiszállva. Aztán megint az az első kiszállóját dobva, elképesztő magabiztosan hozta az első leget, 107 feletti átlaggal. A második szett is simán alakult, de leginkább azért, mert North nem tudta hozni az esélyeit. Vezetett, majd 2-1 után hiába jött le 180-nal nyolcra, nem tudta kidobni, miközben Barneveld megdobta a vb 180. száznyolcvanasát.

A harmadik szett végül is egy elrontott D16 miatt lett izgalmas. Kétszer is jól hozta a kezdését a holland, majd azt a bizonyos 32-öt kellett volna megdobni, hogy idő előtt mehessen pihenni, de a nyila a 16-ban landolt, North pedig kiszállt. Aztán Barney kezdésénél nagyon fent maradt és még az sem segített rajta, hogy egy 140-nel 50-re ment le, mert Barney az egész meccsen mutatott – a végére 8/18-as – kiszállója a döntő pillanatban sem ingott meg, 101,9-es átlaggal fejezte be. North felülmúlta a hollandot a 180-akban, négyet dobott, de a duplák döntötték el elsősorban a meccset. Meg persze Barney elképesztő higgadtsága és rutinja.

barney-north.jpg

ADRIAN LEWIS (ENG) - KEVIN MÜNCH (GER): 1-3 (3-1; 2-3; 0-3; 2-3)

A német, aki Oreskint verte az este első meccsén, bátran, Adrian Lewis viszont kissé álmosan kezdett, 2011 és 2012 világbajnoka így is egy remek 121-es kiszállóval mutatta meg, ki a meccs esélyese. A második szettben Lewis már 2-0-ra vezetett, de aztán valami elveszett a játékában, vagy azt gondolta, hogy ezt izomból is behúzza. De nem így lett. Lehet, hogy egy kicsit el is bízta magát (kizárt), de a lényeg, hogy nem úgy repültek a nyilai, ahogy azt elképzelte és Münch három leget húzott be egymás után.

Mindenki azt gondolta, hogy akkor most Lewis összekapja magát, de nem ez történt. Münch újabb két leget hozott, ráadásul úgy, hogy volt egy csodálatos 158-as kiszállója, a száznyolcvanasakban 6-1-re vezetett, aztán a végén odarakott még egy 118-as kiszállót is. Döbbenetes volt, 3-0-ra nyerte a harmadik szettet. Lewis óriási bajba került, értetlenül bólogatott, ő sem értette mi történik a színpadon.

Nem jött a Jackpot, továbbra sem dobált úgy Lewis, ahogy megszoktuk tőle, Münch pedig úgy dobált, ahogy talán még soha (113-as átlaga volt). A dráma pedig folytatódott, mert Lewis ha éppen a triplát nem találta el, akkor a kiszállót rontotta. Münch 1-0-ra, majd egy 124-es kiszállóval 2-1-re vezetett. Lewis még 2-2-re mentette a szettet, de aztán kellett volna Lewistól egy tőle elvárt, de ezen az estén egyszer sem látott csoda, 142-ről kiszállni. Ehhez legalább az elején kellett volna triplát dobni, nem sikerült. Münch pedig úgy nyerte meg a meccset, hogy 74-ről, majd 16-ról is volt lehetősége kiszállni és ki is szállt.

Münch ihletett formában dobált és megmutatta azt, hogy a mai darts világa, fogalmazzunk úgy a Taylor utáni világ már lehet, hogy nem lesz annyira egypólusú. Legalábbis olyan értelemben, hogy Gerwent utolérni egyenlőre nem egyszerű feladat, de mögötte kialakulni látszik egy masszív, közel azonos tudású, rengeteg fiatal játékosokból álló mezőny. Szerencsére.

lewis-munch.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7013513231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.