9 Nyíl

Nem született meglepetés - túlélték a kiemeltek

2017. december 21. 00:35 - matyi96

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság - Alexandra Palace, London (a hetedik nap - összefoglaló)

A mai nap meglepetések nélkül zajlott le Londonban, igaz azért bőven akadtak olyan pillanatok, amikor majdnem befuccsolt a kiemeltek gépezete. Bernie Smith a selejtezőből feljutva szenvedett vereséget a döntő szettben Justin Pipe-tól, Michael Smith hozta a kötelezőt, Simon Whitlock pedig nyögvenyelős játékkal, de nyerni tudott. Lássuk mi történt pontosan a mai napon!wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg

ELŐSELEJTEZŐS MÉRKŐZÉS:

HSZIAO CSEN ZONG (CHN) - BERNIE SMITH (NZL): 0-2 (0-3; 1-3)berniesmith_darts_1120_getty.jpg

A mérkőzést a bevonulás után a kínai játékos kezdte, de az új-zélandi Bernie egy gyönyörű ötkörössel nyitotta a mérkőzést, azaz breakelt. Óriási lendülettel kezdett Bernie, egy újabb ötkörössel már 2-0-ra vezetett az első szettben, Hsziao-nak nem sok válasza volt ez ellen a parádés játék ellen. Az utolsó játszmát tizennyolc nyílból oldotta meg Smith és ezzel a szettek arányában rövid időn belül elhúzott 1-0-ra. A második szett első legjét első pályáról abszolválta Bernie bácsi egy tizenhét nyilassal, habár Hsziao egy egész kört elhibázott D19-re. Ez a szett már nem hozott akkora színvonalat, mint az első, így a kínai játékosnak sikerült összehoznia egy becsületleget. Többre nem futotta tőle, ugyanis a következő leget Smith bezsebelte, majd egy hihetetlen 146-os kiszállóval zárta rövidre a mérkőzést. Elképesztő egyébként, hogy mennyi 100 feletti kiszállóval kápráztatnak el minket idén a játékosok. Nagyjából azonos átlagon fejezték be a mérkőzést, de megkérdőjelezhetetlen, hogy az új-zélandi játékos megérdemelten jutott be az első körbe. xiao-bernie.jpg

ELSŐ FORDULÓS MÉRKŐZÉSEK:

MICHAEL SMITH (ENG) - STEVE LENNON (IRL): 3-2 (3-1; 3-1; 0-3; 2-3; 3-1)

michael_smith_2.jpg

Elérkezett az idő, hogy egy újabb gyorskezű érkezzen a színpadra a kiemeltek közül. Michael Smith csodálatos dolgokra képes, ha rendben van fejben. Úgy tűnt, hogy most rendben van, ugyanis a legelső dobása rögtön egy maximum volt. Ennek ellenére az első leget kezdésből azért megoldotta az Lennon. Utána azonban beindult a Smith-henger, egy leg kivételével minden legét száznyolcvannal nyitotta, ami egészen szép teljesítmény. Így három leget zsinórban megnyerve hozta az első szettet, ami nagy fegyvertény volt, mert nem ő kezdte. A pihenő után Michael kezdett és egy hatkörössel hozta is a kezdését. Lennon a következő legben jobban dobott, ki is egyenlített. Viszont Smith nem esett abba a hibába, mint már oly sokan a kiemeltek közül, egy fokozattal feljebb kapcsolt, dobott egy tizenhárom nyilast, majd egy tizenöt nyilast, a végén egy 150-es kiszállóval megspékelve. Lennon viszont nem hagyta annyiban 2-0 után sem, olyannyira nem, hogy dobott gyorsan egy négyköröst meg egy ötköröst és a harmadik szettben elhúzott 2-0-ra, majd egy nagy kiszállócsatában nullára verte ebben a szettben Smith-t. Aztán a következő legben Lennon folytatta, amit elkezdett, amit eltervezett. Mégpedig azt, hogy szépen visszajön és csinál egy döntő szettet. Szoros csatában, de a negyedik szett az ír játékosé lett, így sikerült a terve, jöhetett a döntő szett. A szettet ugyan Lennon kezdte, de Smith gyorsan megmutatta, hogy "hol a helye", kezdett egy négykörös breakkel, majd egy ötkörös saját leggel. Ekkor még Lennon szerzett egy leget a neve mellé, de végül Smith nem esett bele a kiemeltek csapdájába, pedig érett az a búcsú neki is. Ennél sokkal több kell tőle is a következő fordulóban. Egyébként remek kis mérkőzés volt, láthattunk 16(!) darab maximumot és az átlagok is 90 felettire sikeredtek mindkét fél részéről (Lennon magasabb átlaggal és jobb kiszállózással kapott ki).smith-lennon.jpg 

SIMON WHITLOCK (AUS) - MARTIN SCHINDLER (GER): 3-1 (3-1; 2-3; 3-2; 3-0 )simon_whitlock.jpg

Sokan várták már a Varázslót, most elérkezett az ő ideje is. Ellenfele a német Martin Schindler, aki mint tudjuk, remek játékos, szóval Whitlock-nak össze kellett kapnia magát. Az ozzie kezdett és bemelegítésként dobott egy tizenhét nyilast, majd jött a válasz egy tizenhat nyilas formájában. A következő legben megjött az első száznyolcvan is, amit Whitlock dobott és a leget is sikerült behúznia egy újabb tizenhetessel. Végül, sikerült breakelnie ellenfelét egy hatkörössel és behúzta az első szettet. Az átlagok nem verdesték a plafont ekkor, de még bármi kisülhetett ebből. Hát a színvonal nem lett sokkal nagyobb a következő szettekben sem. Schindler valamelyeset összekapta magát és egy öt leges szettben ő jött ki győztesen. A legjeit mind-mind ötkörössel abszolválta, így mondhatni megérdemelt volt ez a szett. Ezután viszont sok jó nem jutott már neki. Ugyan még a következő leg szorosra sikeredett, de Whitlock az ötödik legben, a kezdésében könyörtelen volt és megdobta az utolsó duplát. Ezután Schindler szétesett és az utolsó szettet sima 3-0-val nyerte meg Whitlock, stílszerűen egy 127-es kiszállóval befejezve, ami azt jelentette, hogy Whitlock sem botlott és továbbröppent a második körbe. Túl magas színvonalat nem képviseltek, nem érték el a 90-es átlagot sem. Whitlock-nak a következő körben mindenképp elő kell húzni valamit a cilinderből...whitlock-schindler.jpg

JUSTIN PIPE (ENG) - BERNIE SMITH (NZL): 3-2 (3-0; 3-1; 1-3; 2-3; 4-2)justin-pipe.jpg

Na hát ez az a meccs amiről olyan nagyon sok mindent nem nagyon tudok elmondani. Ismerjük Pipe-ot, szeretjük, imádjuk, de őt közvetíteni halálos. Persze ettől függetlenül nagyon nagy dolog, amit ő csinál egy baleset után, otthagyva a boxolást.  Az első szett kemény 80-as átlagokról szólt, így is sima 3-0 lett Pipe-nak. A második szettben annyi különbség volt, hogy egy leget behúzott Bernie egy 68-as kiszállóval. Jött a harmadik szett. Ekkor már Bernie volt a jobb "gyenge".  Mert hát ez a meccs nem a magas színvonalról szólt. Egy leget csípett el Pipe, Bernie pedig ebben az etapban kidobott egy 121-es kiszállót is (ez azért szép pillanat volt, felkaphattuk a fejünket), majd 40-ről kiszállva hozta a szettet. Meglepő módon ezután is tartottak egy szünetet, talán mindenki belefáradt kicsit. A szünet után folytatódott Bernie nyomása és Pipe hanyatlása, ugyanis 3-2 arányban meg tudta nyerni a negyedik szettet, így az állás 2-2 lett. Jöhetett a döntő szett (mi más Pipe meccsén?). Bernie nyitott és nem is akárhogy! Egy tizenkét nyilassal ijesztett rá Pipe-ra. Na, de látott már ilyet a Force, nem is jött zavarba és egyenlített. Ekkor jött Smith és hozta a kezdését, egy legre került a győzelemtől. Már meccs nyilai is voltak, de nem tudta megdobni ekkora nyomás alatt. Pipe viszont a végén nem kegyelmezett és egyenlített. Jöhetett a hosszabbítás, azaz két tiszta leggel kellett nyerni valamelyikőjüknek. Bernie-t láthatóan megviselték az elpazarolt meccsnyilak, Pipe ezt pedig a maga javára fordította és behúzta a következő két leget, ami győzelmet ért számára. Na, mégis tudtak olyat produkálni, amiről lehet írni... Pipe súrolta a 90-et a végére (össze is kapta magát, mikor a kiesés ellen küzdött), Bernie pedig nagyjából a selejtezőben nyújtott teljesítményét hozta. 

Ezzel véget ért a hetedik nap, de holnap folytatódik a a világbajnokság! Peter Wright már várja, hogy tábla elé lépjen, ahogyan mi is!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9613514747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása