9 Nyíl

Whitlock: Nem elég tizediknek lenni, legjobb ötbe vágyom

2017. december 21. 11:00 - Denis Potvin

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság - Alexandra Palace, London (a hetedik nap értékelései)

Fellélegezhetett Justin Pipe, Simon Whitlock és Michael Smith is, egyikük sem csatlakozott az eddigi kilenchez, akik kiemeltként búcsúztak az idei világbajnokságtól. Mindhármuk továbbjutott, így aztán elégedetten konstatálták a szerda estét. Pipe-nak azért mélyre kellett ásnia, hogy túlélje az első kört Bernie Smith-szel szemben, aki mindent megtett, hogy kövesse Paul Limet és Kevin Münch-t, akik a nemzetközi selejtezőből kvalifikálták magukat.

wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg

JUSTIN PIPE – aki komoly erőket mozgatott meg a sikerért

justin_pipe.jpg

"Őszinte leszek, most olyan, mintha a Holdon sétálnék. A második szettben már azon jártak a gondolataim, hogy a következő körben Phil Taylorral fogok játszani, aki ugye az utolsó vb-jén szerepel. Ez pedig nagy hiba, nem szabad előre gondolkodni, összpontosítani kell végig. Phil ellen játszani nagy dolog lesz, lazítani kell és dobálni. Most egy kicsit pihenhetek a meccs előtt, feszült voltam a meccsen. Nem gondoltam volna, hogy 2-0 után leveszem a lábam a gázpedálról, ilyen nem fordulhat elő majd szombaton.”

MICHAEL SMITH – aki szinten majdnem eladta a 2-0-s előnyét.

michael_smith_3.jpg

„Az első két szettben keményen küzdöttem és ott találtam magam, hogy 2-0-ra vezetek. Nem engedtem ki a folytatásban sem, de valahogy nem úgy sikerült és máris egyenlő volt az állás. Nagyszerűen játszott Steve is, hiszen pont egy 150-es kiszállóm után kapaszkodott vissza. Örülök annak a tíz 180-anasnak is, de azért a következő körben következetesebbnek kell lennem. Azért a 93-as átlagomon is javítani kellene, a következő meccsen elengedhetetlen, hogy a százas közelébe érjek.”

SIMON WHITLOCK – akinek egy szerény teljesítmény is elég volt a továbbjutáshoz.

simon_whitlock_1.jpg

Azért a Varázsló ennél többre képes, 87,42-es átlag, 28,21 százalékos kiszálló: „Örülök, nagyon megkönnyebbültem, hogy nyertem. Hát, ez nem volt szép, az biztos, sokat küzdöttem, mert egész héten beteg voltam, influenzával küzdöttem és nagyon gyengének éreztem magam. Megmondom őszintén kicsit meg is voltam ijedve. Láttam a héten, hogy milyen kiváló játékosok búcsúznak és nem akartam az egyik lenni közülük. Az elmúlt másfél évben remekül ment a játék, a világ tizedik helyére kerültem fel, nyertem öt tornát, szóval jól ment a darts. Keményen dolgoztam, hogy idáig feltornásszam magam. De nem elégszem meg a tizedik hellyel, az ötbe akarok kerülni és tudom, hogy képes vagyok rá."

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8113516059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.