9 Nyíl

Magyarok a nagyvilágban

2018. február 06. 11:18 - adam_f

...avagy hogy szerepeltek dartsosaink külföldön

Kis adósságunkat szeretnénk most törleszteni, mivel kissé belemerültünk a PDC világába így, az év elején és picit elfelejtkeztünk arról, hogy immáron két olyan torna is lezajlott külföldön, ahol nem is kevesen képviselték Magyarországot. Most megpróbáljuk összefoglalni azt, hogy milyen sikerrel vették ezeket az akadályokat, és hogyan teljesítettek honfitársaink ezeken a versenyeken.

mdsz_logo_color_sm.png

rdf2.jpg

Kezdjük időrendben a legkorábbival, vagyis a január 26-28 között zajló Romanian Darts Festival versenyével, amiről - bevallom férfiasan - nem volt valami egyszerű írni, hiszen olyan szépen el voltak rejtve a kis puzzle-darabkák az interneten (tudjuk jól, hogy milyen a román hírközlés), hogy konkrétan Kovács Patrik eredményeit nem is találtam meg (de az tuti, hogy ott volt, ezt képek is bizonyítják - a szerk.), viszont sikerült elérni a legilletékesebbet, vagyis magát Patrikot, aki szívesen segített nekem. A szombati napon két 4-0-ás siker után a belga Sven Verdonck-tól kapott ki 4-2 arányban, így a 65. helyen zárta a RIDO-t. Vasárnap az első kört játék nélkül teljesítette Patrik, míg a második fordulóban a Lakeside-ot is megjárt Umit Uygunsozlu-val került szembe, akivel egy nagyon szoros találkozót vívott, ám végül 4-3 arányban alulmaradt, így a vasárnapot a 129. helyen zárta a Sport DC játékosa. A feol.hu-nak köszönhetően Czipó Vivien eredményeiről is részletesebb információkkal szolgálhatunk. A Sport DC bajnoknője a szombati napon (a Romanian International Darts Open versenyén) harmadik helyen végzett, miután egy nagyon pazarul kivitelezett nap után (4-2-es siker a görög Chatzi Margeta ellen, majd 4-1-es győzelem a bolgár Nadya Gergovával szemben. A tábladöntőben 4-1-es győzelem a holland Anneke Houben ellen, majd a legjobb nyolc között, 4-3-as siker az angol Kirsty Hutchinson ellen, aki már 3-2-re vezetett az U18-as Eb-győztes ellen, de a fehérvári dartsos megfordította a meccset) bekerült a legjobb négy közé. Az elődöntőben Deta Hedman volt Vivi ellenfele, aki sajnos már nagy falat volt lányunknak. Vivi 4-0-val maradt alul Hedman ellen, aki így a fináléba jutott, míg Vivien a harmadik helyen zárta a versenyt, amihez szívből gratulálunk neki.

vivi2_1.jpg

Két magyar, egy képen: elől Czipó Vivien koncentrál, míg a háttérben Kovács Patrik várakozik (fotó: Facebook)

A finálét azonban nagy meglepetésre nem Hedman nyerte meg, hanem a lengyel Karoina Podgórska húzta be, ezzel pedig ő nyerte az idei női versenyt, a férfiaknál pedig Martin Phillips diadalmaskodott a szombati versenyen, amivel 2.000 eurót és jó sok ranglista-pontot zsebelhetett be. Annyit még azért illik megjegyezni a szombathoz, hogy a holland Carlo Van Cleef személyének köszönhetően született egy tökéletes kilencnyilas játék is! 

rido.jpg

A vasárnapi Romanian Classic Darts Open versenyén egy bolgár és egy angol versenyzőn jutott túl a Fejér megyei tehetség, aki a nyolc között szombati ellenfelével, Deta Hedman-nel találkozott újból. Szoros mérkőzésen ismét a brit nyert, így Vivi kilencedikként zárt a második napon. A vasárnapi napot a férfiaknál az angol Daniel Day, a nőknél pedig Deta Hedman nyerte meg.

rcdo.jpg

Február első hétvégéjén került sor Assen-ben a Bauhaus Dutch Open Darts versenyére, ahol szintén jelen voltak hazánkfiai. A legnagyobb menetelés természetesen Székely "Penge" Pál nevéhez fűződik, akit ezúttal Barta Zsolt kísért el erre a hétvégére. Természetesen rajtuk kívül is voltak magyarok, mégpedig a szolnokiakat képviselő Nagy Tibor, Polgár Péter és a kerekesszékesek versenyén induló Miklós József személyében.

bauhausdutchopendarts.png

Nos, mivel Zsolti nagyon perfektül összefoglalta a Facebookon a hétvége történéseit, én most itt csak a száraz tényekre szorítkoznék. Pali szombaton hat mérkőzést tolt le, amelyeken a következő eredmények születtek:

4096 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (72,74) 3-1 Martjin Visscher
2048 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (75,15) 3-0 Jacob Hoyer
1024 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (67,21) 3-1 Danny Haverkom
512 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (65,34) 3-0 Jeffrey Hertogh
256 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (83,50) 3-0 Loek Groot
128 között: SZÉKELY “PENGE” PÁL (85,54) 3-1 Peter Voskamp

Vasárnap Pengére Scott Mitchell várt a legjobb 64 között, s hogy Zsolti szavait idézzem innentől kezdve: "10:30-kor kezdődött a találkozó, nem akármilyen körülmények között. Már önmagában az, hogy Scott Mitchell az ellenfél, biztosít egy adag mentális terhelést, de hogy a mellettünk lévő táblákon Richard Veenstra, Mark McGeeney, Glen Durrant és Ross Montgomery játszik éppen…azért ezt a környezetet szokni kell. Meg is volt a mérkőzés elején a kezdeti megilletődöttség, de Scotty sem hozta élete formáját, így hiába volt két leg után 0-2 az állás, érezhető volt, hogy ebben a meccsben több van. Sajnos azonban az elvesztett kezdést nem sikerült visszavenni, hiába volt a harmadik legtől kezdve kiegyenlített a találkozó (egyedül a negyedik legben első pályáról dobott 11-nyilas volt egyértelműen Mitchell-é), nem sikerült a bravúr. Pali ezzel élete első Dutch Openjén a 33. helyen zárt, amely kimagasló eredmény. A meccs után Scott is elismerően beszélt magyar ellenfeléről, kiemelve a saját hibáit is, illetve nem kis meglepetésünkre elmondta, hogy a szombati napon végig követte Pali menetelését (könnyű dolga volt, három táblával játszott mellettünk), illetve az a kijelentés sem a kötelező udvariassági faktornak tűnt, amikor azt mondta, hogy Pali fog még nagy tornát nyerni. Úgy legyen, ámen!"

Sajnos Nagy Tibornak és Miklós Józsefnek nem sikerült túljutni az első körön, Polgár Péter azonban nyerte az első párharcát (később a másodikat is, neki az 1024 között volt a végállomás). A kerekesszékesek versenyét egyébként a belga Vincent D'Hondt nyerte meg.

mitchellszekely_960px.jpg

Penge nagyon jó játékkal állt helyt első idei tornáján, s noha nem tudta legyőzni Scotty Dog-ot, a tiszteletét azt viszont kivívta neki (fotó: Facebook)

A versenyt végül a férfiak mezőnyében a Gladiátor néven is jól ismert Mark McGeeney nyerte meg, aki a fináléban "visszavágott" Glen Durrant-nek az elveszített világbajnoki döntőért. A hölgyeknél az angol Deta Hedman nyerte meg a versenyt, aki komoly hátrányból tudta legyőzni a hazai színekben versenyző Aileen de Graaf-ot. A párosok versenyében Richard Veenstra és Wesley Harms diadalmaskodtak, míg a hölgyeknél a Lorraine Winstanley-Corrine Hammond kettős ért oda a végére.

Íme, a döntők (ha valaki szeretné visszanézni őket):

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9813638484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[HPhD]Blokkolnam 2018.02.07. 06:19:34

A női győztesek miért kapnak jóval kevesebb pénzt? A nevezések számából áll össze a nyereményalap?

dolmányos varjú 2018.02.19. 16:21:52

@[HPhD]Blokkolnam:
Minden sportban többet kapnak a férfiak, mint a nők, mint ahogy általában azonos munkáért sem fizetnek azonos bért a hölgy dolgozóknak (ezek alól Skandinávia a kivétel). Sajnos ilyen a világ...